francia pezsgő

Mindenki ismeri a pezsgőt, és sokan talán azzal is tisztában vannak, hogyan készül a borból az ünnepi asztalok nélkülözhetetlen habzó kelléke. Néhány éve volt szerencsém részt venni egy burgundiai borházlátogatáson; A Veuve Ambal borházon az akkori borászuk, Mathieu Joblot vezetett végig, aki nemcsak a habzóbor különleges elkészítési folyamatait mutatta meg, de elmesélt egy egészen elképesztő történetet is a hatgenerációs borgazdaságot felvirágoztató fantasztikus asszonyról, Marie Ambalról, aki bankár férje halála után egyedül, özvegyként (innen a francia Veuve szó, ami özvegyet jelent) vágott bele a borászkodásba. Mint kiderült, nem ő volt az első özvegy, aki borászként híresült el a franciáknál: az igazi francia „champagne”-t is egy özvegyasszonynak köszönhetjük.

A híres Crémant de Bourgogne

Marie Ambal férje halála után feladta párizsi életét, és visszaköltözött szülőfalujába, Rullyba, hiszen testvére (aki akkoriban burgundi borokkal kereskedett) még mindig ott élt. 1898-ban Marie úgy döntött, hogy létrehozza saját borászatát, ahol eleinte a Champagne-módszerrel készítette minőségi habzóborait, melyek hamarosan Franciaország-szerte elismertté és népszerűvé váltak. A borászat a mai napig a család tulajdonában áll, csupán a modernizált gyártási technológia, valamint a Veuve Ambal Ház székhelye változott meg az egy évszázados fennállása óta: jelenleg a burgundi borok fővárosa, Beaune határán lelt új otthonra a borház.

Polgári törvénykönyv szabályozta a nők munkavállalását

Veuve Ambal története nem csak a családi hagyomány és a siker története: a feminizimus előfutáraként is tekinthetünk rá. Abban a korban indította el ugyanis a vállalkozását Madame Ambal, amikor még a „Code Napoléon” határozta meg a nők munkavállalását. 1804. március 21-én született meg a polgári törvénykönyv, amely a többi közt azt is megszabta, hogy a nők nem indíthatnak saját vállalkozást. A törvény annyiban enyhült 1938-ban, hogy a nők ekkortól járhattak egyetemre, nyithattak bankszámlát, de egészen 1965-ig a férjük beleegyezésére volt szükség, hogy munkát vállalhassanak.

Az özvegyek mentesültek

Marie Ambal – akármilyen szörnyen hangzik is – férje halálával mentesült a fenti törvény alól, így vállhatott korának rendkívül sikeres és elismert női vállalkozójává. Nem ő volt azonban az első, aki élt ezzel a jogi kiskapuval: 3 másik francia özvegy már a 19. század elején kitaposta számára az utat. Barbe-Nicole Clicquot-Ponsardin, Louise Pommery és Lily Bollinger számára is az özvegység tette lehetővé, hogy szőlőültetvény-birodalmakat hozzanak létre, és megreformálják a pezsgőipart, megváltoztatva az előállítási és az értékesítési módszereket.

Csődközeli állapotból világhírű francia pezsgőgyártó

1798-ban Barbe-Nicole Ponsardin feleségül ment François Clicquot-hoz, akinek családja a Clicquot-Muiron és Fiai nevű textil- és borkiskereskedését vezette Reimsben; ami azonban nem volt túl jövedelmező. Amikor François Clicquot 1805-ben meghalt, az akkor csupán 27 éves özvegy nem mindennapi döntést hozott: elhatározta, hogy átveszi a cég irányítását. Kultúrtörténészek szerint mindez ritkaságszámba ment akkoriban. Nem csupán az érvényben lévő Civil Code miatt, hanem azért is, mert az özvegy társadalmi osztálybeli helyzete lehetővé tette volna, hogy élete hátralévő részét szalonokban társalogva töltse. 

A „veuve” tiszteletet adott a pezsgőnek

Barbe-Nicole az apósától kért kölcsönt az üzlet felvirágoztatására, aki meglepő módon adott is neki egy nagyobb összeget. A fiatalasszony kezdettől fogva marketingeszközként használta özvegyi státuszát: Veuve Clicquot-Ponsardin név alatt készültek a champagne-ok. A „veuve” elnevezés már önmagában tiszteletet parancsoló volt, ami jól is jött az özvegynek, ugyanis akkoriban a pezsgőt a régi királyi udvarok kicsapongásaival és vad mulatozásokkal azonosították. Miután a „veuve” szócska a palackokon elérte a kívánt hatást, más pezsgőgyártók is – mint például a Veuve Binet és a Veuve Loche – követték a példát.

Pezsgőt csempésztek a határon

A napóleoni háborúk idején a csőd szélére került a vállalkozás, ráadásul a határzárak miatt a terjeszkedés is lehetetlennek tűnt. De nem Veuve Clicquot-Ponsardinnak: úgy döntött, hogy megpróbálja kijuttatni a ház italát Oroszországba, hogy megmentse a cégét. Tudta jól, hogy nagy riválisa, Jean-Remy Moët – aki akkor már az orosz exportpiac fontos szereplője volt –, csak arra várt, hogy a határok megnyíljanak. Az özvegy így alkoholcsempészetre vetemedett. Szerencsére a champagne-t kifogástalan állapotban leszállították, Barbe-Nicole pedig 90 nap alatt ismeretlen játékosból „Az özvegy” lett Oroszországban.

Új technika a pezsgőgyártásban

A pezsgő borból készül, a második erjesztés során (az első fermentálás az, amikor a mustból bor lesz) melléktermékként szén-dioxid keletkezik a palackban. Amikor azonban az élesztők már nem találnak cukrot a borban, elpusztulnak, és üledéket képeznek az üveg alján. Ezek eltávolítása a 19. században hosszadalmas munka volt, ráadásul a minőség láthatta kárát. 

Barbe-Nicole-nak forradalmi ötlete támadt: levitette a konyhaasztalokat a borospincébe, majd lyukakat fúratott beléjük, amibe aztán beleállította a palackokat. Az üledék ezáltal a palackok nyakába került, ami nyitáskor egyszerűen távozott a pukkanó hanggal együtt. Ez a módszer még ma is kritikus része a pezsgőkészítési folyamatnak.

Kisbabával a karján vette át a céget

A második özvegy, aki forradalmasította az ipart, Louise Pommery volt. Az 1819-ben született Pommery Clicquot élete vége felé kapcsolódott be a champagne üzletbe. Férje Alexandre Pommery volt, aki 1856-ban Narcisse Grenóval társult, hogy létrehozzák a Pommery et Greno márkát. 1858-ban azonban Alexandre meghalt. Louise Pommery elszánt és merész döntést hozott: mindössze nyolc nappal férje halála után átvette a cég irányítását. Tette mindezt egy 15 éves fiú és egy karon ülő baba édesanyjaként. A reimsi ház alatt több kilométernyi pincét építtetett ki 30 méter mélyen, hogy megsokszorozza a termelést. Majd megcélozta az angol piacot azzal, hogy az édes pezsgő helyett szárazat készített, ami már megfelelt az angolok ízlésének is. Brut Champagne-ja 1874-ben került a piacra. Stílusa kifejezetten száraz, friss és élénk volt. 

A 20. század közepén Lily Bollinger jelent meg a színen, aki 1941-ben vette át a Bollinger Champagne-házat, miután Jacques Bollinger, a férje és a márka tulajdonosa távozott az élők sorából. Mivel Franciaország a náci erők ostroma alatt állt, Madame Bollinger elkötelezte magát amellett, hogy amennyire csak tőle telik, segíti a helyi közösséget. 1944 augusztusában, egy pusztító bombázás után, amely Aÿ nagy részét elpusztította, Lily a Bollinger-házat menedékhellyé változtatta, amely nyitva volt a hajléktalanná vált városlakók előtt. Még az áldozatok temetéséről is gondoskodott.

A következő 25 évben beutazta Észak-Amerikát és az Egyesült Királyságot, nap mint nap találkozott újságírókkal és beszállítókkal, és kóstolókat szervezett. Bollinger hivatalos története szerint olyan népszerűségre tett szert, hogy 1961-ben a chicagói amerikai lap „Franciaország first ladyjének” említette őt.