Finnország gyilkosság

Késsel gyilkolták meg a három finnországi fiatalt

A fenyőkkel szegélyezett, festői Bodom-tó ideális kirándulóhelynek számít – így gondolta ezt a közeli Espoo városban élő négy fiatal, a 15 éves Maila Irmeli Björklund és Anja Tuulikki Mäki, illetve a 18 éves Seppo Antero Boisman és Nils Wilhelm Gustafsson is, akik 1960. június 4-én szombaton közös sátrazásra indultak a környékre. A fiatalok – két szerelmespár – motorral érkeztek a tó déli partjára, ahol bejáratott helyen, egy népszerű strand közelében felállították a sátrukat, fürdéssel, napozással és horgászattal töltötték az idejüket, majd éjfél körül aludni tértek.

Másnap reggel 6 óra táján néhány, a környéken madárlesen lévő fiú szétdúlt, összeomlott állapotban fedezte fel a fiatalok sátrát, de semmilyen furcsaságra nem gyanakodtak. Délelőtt 11 körül végül egy, a tóban úszó férfi, Risto Siren közelebbről is megvizsgálta a sátrat, és döbbenetes látvánnyal szembesült: odabent Boisman és barátnője, Mäki véres, szétkaszabolt holtteste, a sátor tetején pedig Björklund teteme hevert. A négy kamasz közül egyedül Gustafsson élte túl a rejtélyes incidenst, aki sokkos állapotban, dulakodás okozta sebekkel feküdt barátnője holtteste mellett.

A rendőrség azonnal a helyszínre érkezett, a halottkém pedig megállapította, hogy a fiatalok már legalább hat órája halottak voltak a holttestek felfedezésének idején; a rendőrök és a szép számban összesereglett bámészkodók igyekeztek az elkövető nyomára akadni, kutatásuk azonban teljes kudarcot vallott. A nyomok arra utaltak, hogy a tettes nem hatolt be a sátorba, hanem kintről, a ponyván keresztül kaszabolta le késsel az áldozatokat, továbbá egy ismeretlen, kemény tárggyal is verte őket; a sátor tartóköteleit elvágta, így az a fiatalokra omlott, akik valószínűleg nem is tudták, mi történik velük.

A helyszínről több tárgy is rejtélyesen eltűnt, például pénztárcák, ruhadarabok, a motorok indítókulcsai – miközben maguknak a járműveknek nem veszett nyoma –, illetve Gustafsson cipője, bár ez utóbbit később megtalálták, 600 méterre a sátortól, vérnyomokkal tűzdelve. A gyilkossághoz használt – feltételezett – kés azonban sohasem került elő. Az esetnek – ami hajnali 2 és 6 óra között történhetett – nem voltak szemtanúi, néhányan azonban a távolból mozgásra lettek figyelmesek a kérdéses időszakban, az említett madárfigyelő fiúk pedig arról számoltak be, hogy egy szőke férfit láttak settenkedni a sátor környékén.

Agresszív büfés ölhette meg a fiatalokat?

A rejtélyes gyilkosságnak több gyanúsítottja is akadt, köztük a tó mellett üzemelő büfé tulajdonosa, Valdemar Gyllström, akinek erőszakos természete közismert volt a helyiek és a turisták körében. A férfi gyakran keveredett durva szóváltásba a kempingezőkkel, előszeretettel vágta el a sátraik kötelét – mindig hordott magánál kést –, úgy érezte, az ő feladata rendet tartani a parton. Szemtanúk azt állították, Gyllström előző nap az áldozatokkal is összeveszett, mert túl hangosnak találta a motorjaik zaját, és egyéb gyanús körülmények is feltűntek, a büfés például nem sokkal a gyilkosság után temette be az aknát háza udvarán – egyesek úgy vélik, oda rejthette a gyilkossághoz használt kést és más, a helyszínről hiányzó tárgyakat.

A büfés felesége azonban igazolta, hogy a férfi vele töltötte a kérdéses éjszakát, alibit szolgáltatva számára, a hatóságoknak pedig semmilyen konkrét bizonyítékot nem sikerült találni Gyllström bűnösségét illetően. Kilenc évvel később az agresszív büfétulajdonos önkezével vetett véget az életének, a Bodom-tóba vetette magát; egyik szomszédja állítása szerint öngyilkossága előtt azt mondogatta, „én öltem meg őket”, bár a történet hitelessége erősen kérdéses, és az sem biztos, kikre célozhatott (ha célzott bárkire is egyáltalán). Gyllström felesége később bevallotta, hazudott a rendőrségnek, amikor azt állította, a férfi vele volt a gyilkosság éjjelén, és végrendeletében megtiltotta, hogy a férje mellé temessék el.

Véres ruhával rohant a kórházba a feltételezett KGB-ügynök

A másik legfontosabb gyanúsított egy Hans Assmann nevű, feltételezett KGB-ügynök volt, aki visszavonultan, zárkózottan élt Bodom-tó környéki otthonában, és személye rengeteg pletykának adott táptalajt. Egyesek szerint a német származású férfi egykor az auschwitzi koncentrációs tábor őre volt, majd szovjet fogságba esett és KGB-ügynöknek állt, nevéhez több száz zsidó meggyilkolása és rengeteg szovjet politikai merénylet kötődik, ezeket a feltételezéseket azonban sohasem sikerült tényekkel alátámasztani.

Ami viszont tény, hogy egy nappal a gyilkosság után, június 6-án Assmann ruháján vörös foltokkal, körmei alatt pedig fekete földdarabokkal került a helsinki városi kórház sebészetére, ahol rendkívül zavartan és agresszívan viselkedett. A rendőrök kihallgatták a férfit, azonban rövid idő elteltével szabadon engedték, és a ruháját sem foglalták le vagy vizsgálták át, pedig az orvosok megállapították, hogy a vörös foltok vér nyomai. Más körülmények is Assmannra terelték a gyanút, például nem sokkal azután, hogy a hatóságok közzé tették a gyilkos feltételezett személyleírását, a férfi levágatta a szőke haját; konkrét bizonyíték, illetve indíték azonban sohasem bukkant fel.

A rendőrség azt állította, Assmann megdönthetetlen alibivel rendelkezik, azonban csak évtizedekkel később árulták el, mi is volt az: a férfi szeretőjével és több más személlyel töltötte az éjszakát és a rá következő reggelt, akik egybehangzóan azt állították, a kérdéses idő alatt nem hagyta el a házat, ha pedig így tett volna, könnyen észreveszik.

40 év után az egyetlen túlélőt vették elő gyanúsítottként

2004 tavaszán, majdnem 44 évvel a gyilkosság után azonban váratlan fordulatot vett a rejtélyes ügy: a hatóságok a bizonyítékok újbóli, alapos vizsgálata által nyert következtetésekre hivatkozva letartóztatták és gyanúsítottként hallgatták ki az eset egyetlen túlélőjét, Nils Gustafssont. Gustafsson állkapocssérülésekkel és súlyos agyrázkódással heteket töltött kórházban a gyilkosságot követően, amikor pedig kihallgatták, azt állította, semmire sem emlékszik, a sokk teljesen kitörölte az elméjéből a kérdéses éjszakán történteket, arra sem adott magyarázatot, hogyan vándorolt 600 métert a véres cipője a sátortól – majd fél évszázad elteltével nyugdíjas buszsofőrként, családapaként háromszoros gyilkosság vádjára kellett felelnie.

A vád képviselői azt állították, Gustafsson a kelleténél többet ivott, majd összeveszett a barátnőjével, amiért a lány nem akart lefeküdni vele, ezért társai száműzték őt a sátorból; Boisman ezután megpróbálta jobb belátásra bírni társát, a beszélgetésnek azonban verekedés lett a vége, ekkor sérült meg Gustafsson állkapcsa és kapott agyrázkódást. A sértett, összevert fiú dühében visszasétált a sátorhoz, és késsel szétkaszabolta három társát, majd elrejtette inkrimináló bizonyítéknak gondolt cipőjét, és saját magán is sebeket ejtett, hogy ő is a gyilkosság potenciális áldozatának tűnjön.

Minderre a bizonyítékot a cipő szolgáltatta, melyen az igazságügyi orvosszakértők kizárólag a fiú barátnője, Maila Björklund vérét találták meg, Gustafssonét nem, továbbá a távoli szemtanúk által látott, sátor környéki mozgolódás, illetve a tény, hogy Björklund szenvedte el a legsúlyosabb sérüléseket a támadásban. A vád életfogytiglant kért a bíróságtól, a védelem azonban könnyen felülkerekedett, hiszen a vélt bizonyítékok mindegyike pusztán feltételezésen alapult, és semmilyen konkrétumot nem tartalmazott; a védők továbbá azzal érveltek, a súlyosan sérült fiú nem lett volna képes három embert lekaszabolni, majd 600 métert sétálni oda-vissza mezítláb.

A bíróság minden vádpont alól felmentette Gustafssont, aki összesen 59 napot töltött letartóztatásban, később pedig egy sztárügyvéd segítségével beperelte a finn államot, és jelentős összegű kártérítést nyert. A finn történelem legrejtélyesebb gyilkossága továbbra is megoldatlannak számít, és valószínűleg nem is fog kiderülni egyhamar, ki követhette el a Bodom-tavi brutális mészárlást.