generációs szakadék, fiatalok, ifjúság, idézet

A History Hustle összeállítása az elmúlt 2500 évből hoz példákat, melyek bizonyítják, hogy az idősebbek véleménye a fiatalságról sohasem változott különösebben – kezdve rögtön az egyik leghíresebb görög filozófussal.

Az ókor nagyjait is zavarta a fiatalok léhasága

„A fiatalok gőgösek, mert még nem törte meg őket az élet. Azt hiszik, mindent tudnak, és ebben mindig nagyon biztosak” – írja Arisztotelész a Kr. e. 4. században a Rétorika második könyvében.

„A fiatalemberek, akiknek még nem serkedt ki a szakálluk, képtelenek az előrelátásra, elpazarolják a pénzüket” – vélekedett az egyik leghíresebb római költő, Horatius a Kr. e. 1. században. „Szüleink rosszabbak voltak, mint nagyszüleink, mi pedig magunknál is gyengébb gyermekeinknek adjuk tovább a világot.”

„Az emberek öltözködése és beszéde egyre csak romlik manapság: míg régen szép, kerek mondatokban fejezték ki magukat, ma már csak indulatszavakat használnak, pusztítva a nyelvet” – panaszkodott Josida Kenkó középkori japán szerzetes-költő az 1300-as évek derekán.

A generációs szakadék az újkorban sem szűkült

„A fiatalok sosem voltak még annyira elfajzottak, mint manapság” – írja Thomas Barnes 17. századi angol prédikátor egyik vallásos útmutató könyvében – „Nem tisztelik a hagyományokat, átkozzák mindazt, ami jó és becsületes, és nem félik a hatalmat.”

„A sok szenny, amihez az ifjúság jelentős része szabadon hozzáfér – érzelmes könyvek, színdarabok és társaik – sok ígéretes fiatalnak mérgezte meg az elméjét, és térítette le őket az erkölcs útjáról” – adott hangot panaszának egy amerikai tiszteletes, Enos Hitchcock atya 1790-ben.

„Gyermekeink erkölcse jóval gyengébb, mint a miénk: elég csak megnézni a sok tanulatlan ifjút, akik kutyákkal a sarkukban rohangálnak az utcán (…) és a lányokat, akik hölgyhöz nem illő módon isznak, lovagolnak, káromkodnak, verekednek, dohányoznak, fütyörésznek és semmivel sem törődnek” – hangzott el Anthony Ashley Cooper, Shaftesbury grófjának szájából a brit parlament alsóházában, 1843-ban.

„Országunkban mindenfelé egyre jobban terjed a sakkjáték divatja, különösen a fiatalok körében: sorra alakulnak a klubok, ahol ezt a gyenge erkölcsűeknek való játékot űzik naphosszat, ahelyett, hogy hasznosabb, értelmesebb tevékenységekre áldoznák a szabadidejüket. Az ifjúságnak a szabadban lenne a helye, valódi sportokat űzve, nem pedig képzeletbeli gladiátorként viaskodni egymással egy asztalnál” – olvashatjuk a Scientific American folyóirat 1858-as cikkében, több mint száz évvel a videójátékok megjelenése előtt.

„Soha korábban nem voltak a fiatalok kitéve ennyi különböző perverziónak, mint napjainkban és ebben az országban” – vélekedik egy 1904-ben megjelent könyvében Granville Stanley Hall amerikai pedagógus, pszichológus, filozófus – „Az egyre elterjedtebbé vált nagyvárosi életmód magával hozta a léhaságot, az erkölcstelenségre csábító kísértéseket, és egy sor passzív, haszontalan időtöltési módot, melyek miatt a fiatalok egyre kevésbé tudják, mi a kötelesség és a helyes viselkedés.”

A világháború előtt és után is divat volt az ifjúságot korholni 

„Aki nyitott szemmel jár, tapasztalhatja, hogy soha ennyire nem viselkedtek még ennyire meggondolatlanul, gorombán és önzőn a fiatalok, mint manapság” – panaszolja az angliai Kingston-upon-Hull város egyik napilapja 1925-ben.

„Az általános rossz modor, a gyakori hajlandóság, hogy kétes üzelmekbe vágjanak könnyű pénzkereset céljából, a dzsessz-zene, a prostituáltnak öltözött nők, azok a fiatal írók, akik a tisztességes emberek kigúnyolásával próbálnak népszerűvé válni, a még a legjobb családok sarjai között is dívó rossz ízlés (…) felszámolja a régi hagyományokat, a társadalmi normákat, és egy vulgáris csőcselék kezébe adja a stafétát” – állapítja meg a híres német történelemfilozófus, Oswald Spengler 1933-ban megjelent A döntés évei című munkájában.

„Soha korábban nem volt még olyan történelmi időszak, amikor a fiatalok ennyire visszautasítottak volna mindent, ami régi, és ennyire vágytak volna mindarra, ami új” – áll a Portsmouth Evening News napilap a fiatalok alkoholfogyasztásáról szóló, 1936-os cikkében.

„Az ifjúság egyre kevésbé érdeklődik a politika iránt, ugyanis a mozi és az autók eltérítik őket a fontos dolgoktól. A különböző pártok mind arról számoltak be, hogy szinte lehetetlen nagyobb közönséget toborozniuk a gyűléseikre, annyira érdektelenné váltak a közügyek” – idézi J. K. Rutherford korábbi polgármestert egy skót lap 1938-ban.

„A fiatalok inkább moziba járnak ahelyett, hogy bokszolnának, birkóznának, vagy más testedzést végeznének. A filmvászon keményfiúit dicsőítik, de amikor saját maguknak kéne kockázatot vállalniuk vagy fizikai aktivitást végezniük, nem fűlik hozzá a foguk” – írja egy szintén skót sajtóforrás, a Dundee Evening Telegraph 1945-ben.

„Ironikus, hogy öt éve a szülők attól tartották, fiaik külföldről behozott radikális gondolatokkal megfertőzve térnek haza a háborúból, ma viszont inkább amiatt panaszkodnak, hogy nincs meg bennük az amerikai tettrekészség és vállalkozó szellem” – idézet a Life magazin 1950-es cikkéből.

„A fiatalok annyira eltunyultak, sokan még sétálni sem hajlandóak, inkább rögtön buszra ülnek. Nem jósolok ígéretes jövőt a sétának” – ezúttal is Skócia, a Falkirk Herald egy 1951-es száma a forrás.

„Panaszkodnak, és csak nem akarnak felnőni”

„Néhányan csak 35 éves korukban költöznek el a szülői fészekből, ennyi idősen házasodnak, vállalnak gyereket. Sokan évekig keresik az identitásukat, kipróbálnak különböző munkákat, mert sehol sem érzik, úgy, hogy ezt a jövőt kívánják maguknak. Úgy viselkednek, ahogyan korábban a 25 évesektől volt megszokott” – vélekedik a Wall Street Journal 1984-ben.

„A mai fiatal generációt az különbözteti meg a korábbiaktól, hogy ez az első nemzedék az amerikai történelemben, akik ennyire jómódban élnek, mégis folyamatosan panaszkodnak miatta” – a Washigton Post látlelete 1993-ból.

„Nehezen hoznak döntéseket. Inkább megmásznák a Himaláját, mint a munkahelyi ranglétrát. Nincsenek igazi hőseik, jelszavaik, nincs olyan stílus, amit magukénak éreznének. Kiéhezve vágynak a szórakozásra, de a figyelmük olyan rövid, mint a tévékapcsoló egyetlen kattintása” – a Time magazin szerzője 2001-ben nyilatkozott így az akkori huszonévesekről.