Egy színésznő volt Ferenc József szeretője – Sisi hozta össze őket

GettyImages-56465950

Schratt Katalin, a bécsi Burgtheater ünnepelt sztárja három évtizeden keresztül volt Ferenc József osztrák császár és magyar király barátnője és legközelebbi bizalmasa. Az őszinte, visszafogott kapcsolatról Erzsébet császárné nemcsak tudott, de még bátorította is azt.

Magyar báróhoz ment férjhez

Katharina Schratt, vagy magyarosan Schratt Katalin 1853. szeptember 11-én született a Bécstől alig 25 kilométerre fekvő Badenben, egy írószer-kereskedő, Anton Schratt egyetlen gyermekeként; az anekdoták szerint a kis Katharina már gyerekkorától kezdve színésznő szeretett volna lenni, szülei azonban nagyon nem nézték jó szemmel ilyen irányú ambíciót, ezért inkább egy szigorú bentlakásos iskolába küldték Kölnbe. A lány színpadi álmai azonban így sem csillapodtak, ezért a szülők végül beletörődtek a dologba, és megengedték Katharinának, hogy Bécsben órákat vegyen színészmesterségből; 17 évesen mutatkozott be Berlinben a királyi udvari színházban, majd hazatérve a bécsi városi színházhoz szerződött, ahol gyorsan emelkedett felfelé a ranglétrán.

Katharina Schratt (1853–1940), Bécs ünnepelt színésznője
Katharina Schratt (1853–1940), Bécs ünnepelt színésznőjeCulture Club / Getty Images Hungary

Ugyan Katharina a legjobb kritikák szerint is maximum közepes tehetségű színésznő volt, és nem tartották igazi egyéniségnek, a közönség a szívébe zárta, és jelentős rajongótábort tudhatott magáénak; karrierje kezdetén inkább humoros darabokban játszott naivakaraktereket, később átnyergelt a drámai szerepekre. Bécsi sikerei nyomán Szentpétervárra szerződött, majd egy sikeres tengerentúli, New York-i vendégszereplést követően tért haza ismét, és lett 1883-tól a bécsi Burgtheater tagja, ahol két évtizeden át szórakoztatta a közönséget.

Az ifjú színésznő első nagy szerelme a kalapdivatot teremtő híres osztrák színész, Alexander Girardi volt, őt egy könnyűvérű magyar nemes, az ellenállhatatlan csábítóként ismert báró ittebei Kiss Miklós követte, akivel annyira egymásba gabalyodtak, hogy kimondták a boldogító igent. A házaspár egy 14 szobás luxuskúriában élt, 1880-ban pedig megszületett a fiuk, Anton, ennek dacára a kapcsolat nem bizonyult sem boldognak, sem tartósnak, a botrányos életű báró ugyanis nemcsak saját családi vagyonát, de felesége gázsiját is gyakran elkártyázta. Nem sokkal Anton születése után a pár szakított, ugyan hivatalosan sohasem váltak el, Katharina egész hátralévő életében Frau Kiss maradt, és gyakran fizette férje adósságait is.

Sisi nem bánta, sőt, bátorította férje és a színésznő kapcsolatát

A csinos, művelt és világi dolgokban jártas sztárszínésznő nem sokkal később vonta magára az uralkodó, Ferenc József császár figyelmét, aki az 1880-as évek derekán látta őt néhányszor a Burgtheater színpadán, és mindig érdeklődéssel követte a színpadi emberek, művészek (az övétől olyannyira eltérő) életét. A fáma szerint Katharina egy örökösödési ügy miatt nehéz anyagi helyzetbe került, a Burgtheater intendánsa pedig azt javasolta neki, forduljon a császárhoz panaszával, ő majd kieszközli az audienciát. Amikor a színésznő végre eljutott az uralkodó színe elé, úgy megszeppent, hogy a kérvény helyett véletlenül apró csipke zsebkendőjét nyújtotta át a császárnak, aki jóízűen mosolygott a tévedésen, és természetesen elintézte a hagyatéki ügyet.

Katharina Schratt a színpadon 1880 körül
Katharina Schratt a színpadon 1880 körülbrandstaetter images / Getty Images Hungary

Ferenc Józsefnek annyira megtetszett a fiatal színésznő jó kedélye, derűs, vidám alkata és természetes bája, hogy meghívta, lépjen fel az 1885-ben Bécsbe látogató III. Sándor orosz cár számára rendezett gálaelőadáson, majd az azt követő díszvacsorára is hivatalos volt. Nem sokkal később a császár viszonyt kezdett Katharinával, a színésznő kedvéért szakított addigi szeretőjével, az ötgyermekes (akik közül kettőről feltételezik, hogy az uralkodó lehetett az apjuk), házas Anna Nahowskival, de továbbra is bőkezűen gondoskodott az asszonyról.

A császárné nemcsak tudott férje és az ünnepelt színésznő viszonyáról, de egyenesen bátorította azt, sőt, voltaképpen ő hozta össze kettejüket: az uralkodópár negyedik gyermekük, Mária Valéria főhercegnő születése után teljesen elhidegült egymástól, Sisi gyakori utazgatásai miatt viszonylag ritkán érintkeztek, a császárné ezért úgy gondolta, a Katharinával való viszonnyal kárpótolhatja férjét (aki addig sem az ő társaságát keresi). A művészetekért rajongó, szabadszellemű Sisi és a hasonló habitusú Katharina között életre szóló jó baráti viszony állt fenn, gyakran jelentek meg együtt a nyilvánosság előtt, mindig csókkal köszöntötték egymást, olykor még közös nyaralásokat is szerveztek; Erzsébet többször maga rendelte meg Katharina portréját ajándékba Ferenc József számára születésnapi ajándék gyanánt.

Ferenc József bőkezűen bánt szeretőjével

A pedáns, kimért, katonás személyként ismert császár 23 évvel fiatalabb kedvesét inkább diszkrét, de odaadó baráti rajongással, mintsem szenvedélyes, szeretői vonzalommal illette – máig nem tudni, pontosan meddig terjedt és mennyire volt egyáltalán szexuális kettejük viszonya. Katharina a kispolgári nyugalmat, a békés egyszerűséget jelentette az uralkodás gondjaiban megfáradt Ferenc József számára, aki órákon keresztül szívesen hallgatta a színésznő pletykáit (utóbbi természetesen ügyelt rá, nehogy olyan dolgokat szellőztessen meg, melyekkel árthat a bennük szereplőknek), cserébe az asszony is megértéssel fülelt az uralkodó panaszaira, és segítő támaszt nyújtott neki. A politikába Katharinának nem volt beleszólása, ugyanakkor, mint legközelebbi bizalmasa, rengeteg mindenben befolyásolta a császárt.

Ferenc József és kedvese 1910 körül
Ferenc József és kedvese 1910 körülbrandstaetter images / Getty Images Hungary

Az uralkodó igen bőkezűen bánt kedvesével, 1889-ben megvásárolta neki a schrönbrunni park szélén, a Gloriettegasse 9-es szám alatt álló elegáns biedermeier villát, ahová minden reggel pontosan 7 órakor érkezett, gyakran lóháton, később – amikor már kiöregedett a lovaglásból – gyalog vagy hintóban. Katharina tejeskávéval, mazsolás kuglóffal és kedvenc, Virginia és Regalia Medea márkájú szivarjaival várta a császárt, ebédre pedig saját főztjét, egyszerű, de finom ételeket és egy közeli kocsmából hozatott elsőrangú sört szolgált fel részére.

Előfordult, hogy más látogatók, Katharina pályatársai, ismerősei is betoppantak, akik meglepődve és zavartan pillantották meg őfelségét, a császár azonban minden formaságot kikért magának, és kedélyesen, barátsággal viszonyult a társasághoz, részt vett a beszélgetésekben, kártyapartikban. Egy alkalommal még hintóbeli helyét is átadta Katharina egyik színésznőtársának, amikor az nagy késésben volt a színházból.

Téli rezidenciaként a császár egy Hofburg melletti palotát ajándékozott Katharinának, mely ma a Karajan Központnak ad otthont, augusztusban pedig Bad Ischlben, az uralkodói rezidenciától nem messze bérelt számára egy házat. Gyakran kifizette kedvese kártyaadósságait is – melyeket amaz gyakran szégyenkezve igyekezett letagadni –, drága ékszereket vásárolt neki, végrendeletében pedig félmillió koronát hagyott rá (összevetésként: Katharina a színházban évi 8000 koronás fizetésért játszott). A színésznő 1909-ben, férje halálakor egy, a bécsi Operaháztól nem messze található impozáns villát is örökölt, később ide költözött át.

Katharina elegáns télikabátban az 1890-es években
Katharina elegáns télikabátban az 1890-es évekbenbrandstaetter images / Getty Images Hungary

Alattvalóival és személyzetével jóval kevésbé volt bőkezű a császár, akit az elbeszélések szerint Katharina vett rá, hogy karácsonykor ajándékkal kedveskedjen a szolgálóknak. A színésznő egyszer megkérdezte szeretője belső komornyikját, mit hozott a Jézuska, mire az annyit felelt: „semmit”. A felháborodott Katharina dühösen fordult oda a jelen lévő Ferenc Józsefhez, és közölte vele, hogy még a legszegényebb polgárcsaládokban is dívik megajándékozni egymást a szeretet ünnepén; a lekorholt uralkodó azonnal megbízta szeretőjét, ezentúl minden évben kérdezze meg a személyzettől, milyen ajándékra vágynak, és gondoskodjon azok beszerzéséről.

Virágot küldött az uralkodó temetésére

Sisi 1898-as tragikus halálát követően Katharina nemcsak barátnőjét gyászolta, de rá hárult a feladat, hogy az összetört császár mellett legyen a legnehezebb pillanatokban, és visszacsempéssze az életkedvét. A kettejük közötti viszony egy rövidke szünetet kivéve egészen Ferenc József haláláig, 1916-ig folytatódott, ezt követően Katharina – aki virágot küldött kedvese sírjára, de a temetésen nem vett részt, ez azért mégis csak túlzás lett volna – visszavonult a nyilvánosságtól, magányosan élt a villájában; újságírók többször próbálták faggatni, rávenni, írja meg emlékiratait, ő azonban szűkszavúan csak annyit válaszolt, „színésznő vagyok, nem író”. Vagyonából gyakran jótékonykodott, különösen állatmenhelyek számára, ugyanis világéletében rajongott az állatokért.

Ferenc József 31 éven át hűséges kedvese jóval túlélte az uralkodót, megérte Hitler bécsi bevonulását, Ausztriának a Harmadik Birodalomhoz csatolását és a második világháború kitörését; 1940. április 17-én hunyt el, 86 éves korában, földi maradványait a Bécs 13. kerületében található Hietzing temetőben helyezték örök nyugalomra.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra