farsangi mulatság

A 18. század végén az úri társaság köreiben kedvelt mulatság volt az álarcosbál. Sorra nyitottak a „szállák”, azaz ezeknek helyet adó termek és intézmények, s mivel a közönség nagyon is hajlamos volt az „ereszd el a hajam”-ra, szükségessé vált a mulatozás szabályozása is. A kicsapongások, dorbézolások és verekedések megfékezésére 1773-ban Mária Terézia „instructiókat és directivákat” adott ki. Ebben szabályozta, hogy milyen „lárvákat” (azaz álarcokat) viselhetnek a mulatozni vágyók: tilos volt például papnak, szerzetesnek, ördögnek vagy denevérnek öltözni.

Farsangi mulatság, „minden figelevél nélkül”

A farsangi bálok ennek ellenére nemegyszer elfajultak. 1800-ban például a Hét Választóhoz címzett vendégfogadó tükrös, ragyogó, selyemmel kárpitozott báltermében rendezett mulatságra többek között Kazinczy Ferenc is hivatalos volt, aki így számolt be tapasztalatairól: „Én 1800-ban nem mentem volna el generál gróf Fekete János által Pesten, a Hét Elector palotájában tartott Bacchanálba, hol tizenhat pár táncos és ezek között gróf Unwerth, Unwerthné, férjhez már mehető lánya s gróf Fekete Ferenc a generál fija mezítelen táncolának minden figelevél nélkül.” A jelenet valószínűleg bécsi mintára született: akkoriban a császárvárosban farsang utolsó napján volt szokásban az úgynevezett Ádám–Éva játék, egészen addig, amíg a szigorú Mária Terézia be nem tiltotta.

Egy magyar libertinus

Ki volt hát a pikáns farsangi bált rendező gróf, Fekete János? A magyar libertinusok közé tartozó nemes 1741-ben született, befolyásos családban, apja Magyarország legtekintélyesebb földesurai közé tartozott. Klasszikus neveltetésben részesült, megtanult németül és franciául, s eredetiben olvasta Ovidius és Vergilius verseit, akikért hamar lelkesedni kezdett. 13 évesen a bécsi Theresianumban tanult, s a kiemelkedő képességű fiút Mária Terézia hamarosan aranylánccal jutalmazta.

Pajzán versek

18 évesen viszont belevetette magát a bécsi éjszakai életbe. Apja és nagyapja akarata ellenére a császárvárosban maradt, ahol minden társadalmi osztályban megfordult. Leginkább a nők vonzották, no meg a kártya és a mulatságok. A gróf pajzán verseket írt francia nyelven a bécsi úrihölgyekről, Tableau vivant de Vienne (Bécs eleven képe) című könyvecskéjében pedig a következőket szögezi le: „Ebben a fővárosban az asszonyok többségének csak akkor jut eszébe, hogy férjnél vannak, amikor pénzt kérnek a férjüktől.” Kártyaadósságainak és szerelmi kalandjainak híre messzire eljutott, egészen Mária Teréziáig, aki elhatározta, hogy a rakoncátlan ifjúnak nősülnie kell, hogy kicsapongásait megfékezze. Választása egy másik főúri család sarjára, Esterházy Jozefára esett, akit Fekete feleségül is vett. A hercegnővel azonban leginkább érdekkapcsolat fűzte össze: amíg a várandós Jozefa Bécsben időzött, Fekete gróf Aradra utazott, hogy politikai pályáját egyengesse, s verseinek tanúsága szerint egy bizonyos Johanna karjaiban talált menedéket a magány elől.

Voltaire-nek ízlett a magyar bor

Gróf Fekete az irodalomtól sem távolodott el: levelezett a korszak jelentős (és kevésbé jelentős) alkotóival, hazai és külföldi szerzőkkel egyaránt. Maga is verselt: szerelemről, hazáról, családról, vallásról. Francia és olasz szerzők erotikus verseit fordította magyarra. Voltaire-nek nagy tisztelője volt: 

Voltaire-nek ízlett a bor, és a magyar költő verseiről sem volt rossz véleménnyel: „Tegnap kaptam meg, Gróf úr, a verseit, amelyek mindig bámulatba ejtenek; ... s magyar borát, amelyekből ittam egy kortyot bajaim ellenére, s amely majdnem olyan jó, mint versei és prózája... Bármilyen címet visel, uram, éltem utolsó pillanatáig igen alázatos, igen engedelmes, igen ragaszkodó és igen hálás szolgája leszek” – írta Voltaire, akivel összesen hét-hét levelet váltott gróf Fekete János. (A biztonság kedvéért azért minden versküldemény mellé csomagolt bort is.)

Gróf Fekete János Balaton-felvidéken háromhektárnyi szőlőültetvénnyel rendelkezett, ideje nagy részében azonban fóti kastélyában tartózkodott. 1781-ben megjelentette írásait Mes rapsodies címmel, sokat támadta a papságot, a feudális rendet, a vallást, ez utóbbit a babonák tárházának tartotta. 1803-ban, 62 éves korában hunyt el, sírfeliratát maga fogalmazta meg: „Ő volt jobb ízlésnek mi nálunk kezdője Régi babonáknak első nevetője S ámbár el nem érte Parnassus tetejét, Mégis kóstoltatta Muzsák tisztább tejét, Azokkal, kik őtet most tudják haladni, S szint azért nevének fenn kéne maradni.”