Észak-Korea hétköznapjairól keveset tudni, ha ki is kerül információ az ország határai közül, az is jobbára a propaganda része, így illik fenntartásokkal kezelni. Ezért is érdekes Lovefood összeállítása, amiben Észak-Korea gasztronómiájának jártak utána.
Mit esznek a szegények?
A lap egy olyan férfival beszélgetett, aki eddig 159 alkalommal járt az éhínség által sújtotta országban, így tudja az igazságot arról, milyen is valójában ott étkezni. Simon Cockerell, az észak-koreai túraspecialista, a Koryo Tours vezérigazgatója 2002 óta jár Észak-Koreába. A 14 év alatt számos alkalommal utazott, túrázott és evett az országban.
A szervező azzal kezdte, hogy Észak-Koreában az evésnek nincs kultúrája, és nagyon ritkán esznek az ott élők olyasmit, amit igazán szeretnének.
„A kultúra olyasvalami, ami a szükségen túl jön létre. Senkinek sincs olyan étkezési kultúrája, hogy csak rizst eszik, ám ebben az országban vannak olyanok, akiknek csak ez jut”
– mondja Simon.
Ellentétben a nyugati országok nagy részével, ahol az étkezés kulturális és társasági tevékenység, Észak-Koreában az étkezést alapvető napi tevékenységnek tekintik, amelynek során az fogy el, ami épp kéznél van.
Ennek elsősorban az az oka, hogy az ország nagy része azzal küzd, hogy elegendő élelmiszert találjon. Az egyik fő ok, amiért az emberek nehezen találnak elegendő élelmet, az, hogy hiányzik az infrastruktúra az élelmiszerosztáshoz. A jelentések szerint az utak, a vasúti sínek és az elektromos infrastruktúra hiánya egészen nyilvánvaló. Bár úgy tűnik, hogy sok út van, a legtöbb ezek közül korlátozottan járható, omladoznak, burkolat nélküliek, és sürgősen korszerűsítésre szorulnak.
Mivel az élelmiszereket nem egyszerű szállítani az országban, Simon elmondta, hogy kialakulóban van egy monokultúra, ahol az emberek csak azokat az ételeket fogyaszthatják, amelyek közvetlenül elérhetők a területükön.
„Ha rizstermesztő területen élsz, egyszerűen rizst eszel. Ha burgonyatermesztő területen élsz, a legfőbb ételed burgonya. Az embereknek többféle ételt kellene enniük, mint rizst és burgonyát” – emelte ki a túravezető.
Simon hozzáteszi: a legtöbben nem választhatják ki, hogy hol élnek, ahová születnek, ott élik le az életüket.
„Ha a tengerparton születtél, szerencsés vagy, mert azt jelenti, hogy több friss alapanyaghoz, például halhoz férhetsz hozzá, ami sokkal táplálóbb étrendhez vezet. A legközelebbi úttól mérföldekre fekvő hegyvidéki völgyekben születettek nem olyan szerencsések – nekik a közvetlen környéken termesztett alapanyagokból kell valami ehetőt készíteniük” – folytatja. Ha tenger mellé születsz, akkor a hal lesz a hétköznapjaid főfogása, de ha néhány száz kilométerrel távolabb, akkor jó eséllyel sohasem tudod meg, milyen a tengeri herkentyűk íze.
Vajon jobb a helyzet a fővárosban?
A hárommilliós fővárosban, Phenjanban többféle étel – még akár éttermek is – elérhetők, de az vendéglátóhelyek viszonylag csendesek. Az éttermek gyakran üresek, és sokan azért nem esznek itt, mert túl drága. Az éttermi étkezést inkább középosztálybeli tevékenységnek tartják, ők viszont kevesen vannak.
Phenjan középosztálya egy nagyon új keletű feltörekvő csoport, és már nem szégyen, ha valaki jobban öltözött vagy több pénze van, mint a többieknek. Azok számára, akik szeretnének házon kívül étkezni, több étterem elérhető Phenjanban, mint amire az ember az ország körülményeit ismerve számítana. A város éttermei változatosak a szusizótól a pizzériáig, valamint számos „csúcskategóriás” hely is megtalálható a belváros utcáin.
De még az előkelő éttermek is viszonylag olcsónak tűnnek egy olyan középosztálybeli számára, aki a világ más részén él. Phenjan legdrágább éttermében személyenként körülbelül 50 dollárt fizet az ember egy lakomáért, ami a mi szemünkkel viszonylag sok, de egy az Egyesült Államokban vagy egy francia étteremben olcsónak számít. Egy észak-koreai átlagember számára ez rettenetesen sok pénz.
Az éttermekben minden ablak le van takarva. Kilátással rendelkező éttermet keresel? Ne étkezz Phenjanban, mert az itt élők nem szeretik megmutatni, hogy ilyen helyekre járnak.
„Néhány étteremből hihetetlen kilátás nyílik, miközben senki sem láthatja a bent étkezőket”– mondja Simon.
Ez azt is jelenti, hogy nem fogsz olyan éttermet találni, aminek az utcán is vannak asztalai. Ellentétben a rendkívül népszerű „al fresco” kultúrával, amely máshol is létezik a világon, Észak-Koreában ez tilos.
„Az éttermekben sincs szabadtéri ülőhely – ez egyszerűen nem számít előkelő dolognak”
– magyarázza Simon.
Ez az etikett abból fakad, hogy az evés még mindig nagyon érzékeny téma. „Az emberek nem olyan hivalkodóak az ételekkel kapcsolatban, mint máshol, ami elsősorban a 90-es évek végén tapasztalt éhínség eredménye” – fűzi hozzá.
Az alapanyagokat legtöbben a piacokon szerzik be, ám akiknek több pénzük van, szupermarketek is rendelkezésre állnak. Ezek az üzletek elsősorban a középosztályt célozzák meg, így kevesebb van belőlük, mint a világ bármely másik országának városaiban. Az elérhető termékek közül a legtöbb hazai, de a polcokon nemzetközi termékek válogatása is található, például konzervek, alkoholos italok és külföldről származó gyümölcsök.
A nemzetközi termékek köre még mindig nagyon szűk. A kínált élelmiszerek nagy részét Észak-Koreában termesztik. Ez azt jelenti, hogy a gyümölcs nem számít könnyen elérhető árucikknek az országban, mert a belföldön termő almán kívül a legtöbb gyümölcsfajtát továbbra is be kell hozniuk.
Mik az étkezés szabályai, és miből fogy a legtöbb?
Függetlenül attól, hogy mennyi étel van éppen a kamrában, Észak-Koreában az emberek soha nem hagynak ki egy étkezést sem. Mivel sokan emlékeznek a 90-es évek éhínségére, az étkezés elmaradása az extrém szegénységre emlékezteti őket, ezért még ha keveset is, de az emberek naponta háromszor esznek.
Bár a tipikus háztartási étkezés országszerte eltérő, a szokásos reggeli, ebéd és vacsora valószínűleg valamilyen rizsből, levesből vagy tésztából áll. Az évszaktól függően a helyiek valószínűleg kimchit (erjesztett zöldségeket), zöldségeket és bizonyos esetekben húst is fogyasztanak, ha épp megengedhetik maguknak.
Phenjan leghíresebb jellegzetes étele a hideg tészta – egy olyan étel, amely „borzalmasan néz ki, de nagyszerű az íze” a szervező szerint. Az étel fekete hajdinatésztából áll, amelyet egy fémtálban szolgálnak fel húslevesben, egy kis mustárral és ecettel ízesítve.
Számos mítosz kapcsolódik Észak-Koreához. Az egyik leggyakoribb kérdés a kutyahússal kapcsolatos. A látogatók gyakran azt feltételezik, amikor beazonosíthatatlan sötét színű hússal találkoznak, hogy az biztosan kutya. Simon azonban azt állítja: „A legtöbbször nem kutya az a hús, ami gyanúsnak tűnik – ez drága, így ritka húsféle itt.”
A másik legelterjedtebb mítosz az a feltételezés, hogy az észak-koreai utazás jó alkalom a fogyásra.
„Jellemző feltételezés a túráim résztvevői között, hogy nem lesz elegendő élelem számukra az utazás során” – magyarázza Simon. „Voltam túrákon, amikor egyesek hatalmas mennyiségű élelmet hoztak magukkal, annyira, hogy ha nem adtak volna semmit enni az út során, akkor is bőven elég lett volna, ami náluk volt” – osztotta meg a szervező.
Még ha ettől nem is kell félni, azért a turisztikai élmény teljesen más, mint ha a világ egy másik pontjára utazna az ember. Észak-Koreába utazni nem arról szól, hogy nem eszünk eleget. „Az élelmiszer érzékeny téma, de a turisták által felkeresett területek általában jobb helyzetben vannak” – teszi hozzá. Ez azt jelenti, hogy a turisták bármit ehetnek, a reggeli pirítóstól és az omlettől a vacsoráig szusiig és pizzáig – fűzte hozzá Simon, aki azt is hozzátette: még ha nem is olyan változatosak a forgásaik, az élet fontos része a gasztronómia ebben az országban is.
