elnök lemondott

Nixon volt az első – és mindmáig egyetlen – amerikai elnök, aki lemondott hivataláról. A Watergate-botrány napvilágra kerülése után nehezen ugyan, de felmérte: politikailag hiteltelenné vált, elvesztette választói és párttársai támogatását, és végül bejelentette, hogy elhagyja a Fehér Házat.

Ezzel a lépéssel – mondta az Ovális Irodában tartott utolsó beszédében – remélem, hogy felgyorsítom a gyógyulási folyamatot, amelyre Amerikában oly égetően szükség van.

Nixon ezután családjával együtt felszállt egy helikopterre, amely a kaliforniai San Clementébe vitte őket. Hivatalában Gerard Ford követte, az Egyesült Államok 38. elnökeként, aki beszédében utalva Nixon viselt dolgaira, így fogalmazott: „Amerikai társaim, hosszú nemzeti rémálmunknak vége szakadt.” Mi volt ez a „hosszú nemzeti rémálom”, és hogyan robbant ki az elnök távozásához vezető Watergate-ügy? Cikkünkben felelevenítjük a csaknem ötven évvel ezelőtt történt botrány részleteit.

Ígéretes politikai karrier

Richard Nixon, a szegény, dél-karolinai kvéker családból származó fiatalember a második világháborúban haditengerészeti tartalékosként szolgált, majd Washingtonba költözött, abból a célból, hogy politikai karrierjét előmozdítsa. 1946-ban, 33 évesen lett képviselő, négy évvel később már a szenátus tagja, harcos antikommunista, akinek politikai karrierje gyorsan ívelt fölfelé: 1953-tól Eisenhower alelnöke volt, 1960-ban pedig már az elnöki posztért indult – de ekkor még alulmaradt J. F. Kennedyvel szemben.

A vereség után visszavonult a politikától, de elhatározása csak 1968-ig tartott: ekkor ismét indult az elnöki pozícióért, és meg is nyerte a választást. Beköszönő beszédében azt ígérte, egységes nemzetet kíván teremteni:

Addig nem tanulhatunk egymástól, amíg abba nem hagyjuk az egymásnak kiabálást, amíg elég halkan nem beszélünk ahhoz, hogy a szavainkat éppúgy hallják, mint a hangunkat

– jelentette ki.

Ez történt Nixon elnöksége alatt

Elnöksége, utólag visszatekintve, nem volt esemény nélküli. A hidegháborús feszültség enyhülni látszott, miután Nixon fokozatosan kezdte kivonni az amerikai csapatokat Vietnámból, 1972-ben ellátogatott a Kínai Népköztársaságba, a Szovjetunióval pedig aláírta a ballisztikus rakéták használatát korlátozó egyezményt. (Az űrverseny azért folytatódott: Nixon elnöksége alatt lépett először ember a Holdra.) A környezetvédők is elégedettek lehettek: törvénybe iktatták a veszélyeztetett fajok és a tiszta levegő védelmét. Hol itt a hiba? – kérdezhetnénk, és az amerikaiakban sem merült fel túl sok kétely az elnök rátermettségét illetően. 1972 novemberében újraválasztották: elsöprő többséggel, a szavazatok több mint 60 százalékával legyőzte vetélytársát, George McGovern demokrata szenátort.

Az elnök emberei

Nixon – és környezete – azonban nagyon is aggódott pozíciójának veszélybe kerülése miatt. 1972. június 17-én (tehát még a választások előtt) öt férfit tartóztattak le, akik betörtek a Demokrata Párt washingtoni központjába, amely a Watergate-szállodakomplexumban kapott helyet. Kiderült, hogy a férfiak egyike Nixon újraválasztási bizottságának koordinátora, két társuk pedig szintén a Fehér Ház munkatársa volt korábban.

Az öt férfi éppen lehallgatóberendezéseket szerelt fel Larry O´Brien, a Demokrata Párt akkori elnökének irodájában, amikor tetten érték őket.

Az esetről rövid hír jelent meg a The Washington Postban, majd két újságíró, Carl Bernstein és Bob Woodward a történtek nyomába eredt, és még abban az évben óriási belpolitikai botrány keveredett az ügyből.

A Watergate-ügy

Kiderült ugyanis, hogy a szálak az Igazságügyi Minisztérium, az FBI, a CIA és a Fehér Ház legmagasabb köreibe vezetnek. Az újságírókat egy „Mély Torok” (Deep Throat) nevű informátor segítette, akiről csak 2005-ben derült ki, kit takar: Mark Felt, az FBI egyik igazgatója volt a titokzatos telefonáló. Hamarosan az egyetlen igazi kérdés az lett:

tényleg maga az elnök, Nixon rendelte meg a betörést és ellenfele lehallgatását?

Ennek kiderítésére vizsgálóbizottság jött létre, tanúkat hallgattak meg, Nixon pedig mindent elkövetett, hogy kibújjon a felelősségre vonás alól: politikai okokat emlegetett, elfogultnak és szándékosan megtévesztőnek nevezte az újságírók tevékenységét. Tagadta, hogy jogsértéseket követett volna el, és tagadta azt is, hogy tudott volna a betörésről. Eljött azonban a pont, amikor már nem volt hová hátrálnia. A Fehér Ház asszisztense, Alexander Butterfield eskü alatt vallotta, hogy Nixon titkos és illegális módon rögzíti a telefonbeszélgetéseket. Hamarosan az is kiderült, Nixon pontosan tudott a Demokrata Párt elleni támadásokról, adminisztrációjának tagjai rendszeresen zaklattak politikai aktivistákat, rivális politikusokat, tulajdonképpen mindenkit, aki az elnök szerint veszélyt jelentett a hatalmára nézve, ráadásul csapata meghamisította a közvélemény-kutatások eredményeit is.

Richard Nixon ugyanis a politikában eltöltött évtizedek alatt paranoiás lett: mindenütt ellenségeket sejtett, és a rendelkezésére álló minden eszközzel igyekezett őket eltávolítani.

Nem szélhámos, csak romlik a memóriája

1973. október 10-én alelnöke, Agnew is lemondásra kényszerült, de nem a Watergate-ügy miatt: korábbi kormányzósága alatt vesztegetés, adócsalás és pénzmosás vádjával illették. (Nixon ekkor választotta alelnöknek Gerard Fordot, későbbi utódját.) A Watergate-ügy pedig csak nem akart elcsitulni, miután felállt a vizsgálóbizottság, egyre csak dőltek ki a csontvázak szekrényből: vesztegetés, korrupció, adócsalás, nagy értékű ajándékok elfogadása, és még sorolhatnánk. Az elnök még ekkor is ragaszkodott a pozíciójához: egy televíziós műsorban például kijelentette, hogy „nem vagyok szélhámos”, és úgy vélte, ha hibázott is, lemondania azért nem kell. Egyre abszurdabb módokon védekezett: romló memóriájára hivatkozott, és felajánlotta, hogy utólag befizeti az elmulasztott adót.

Így mondott le Nixon

Nem sikerült tisztára mosnia magát, támogatottsága a mélybe zuhant. Végül 1974 júliusában három pontban emeltek vádat ellene: az igazságszolgáltatás akadályozása, visszaélés az elnöki hatalommal, továbbá a felelősségre vonási eljárás akadályozása. Augusztusban még nyilvánosságra került az a hangfelvétel, amelyben Nixon utasította az FBI-t a Watergate-üggyel kapcsolatos nyomozás leállítására. Három nappal később az elnök lemondott.

Nem ő volt az egyetlen, aki belebukott a Watergate-ügybe: összesen 69 ember ellen emeltek vádat, akik közül 48-at találtak bűnösnek: többek között az Egyesült Államok főügyészét, a Fehér Ház vezetőit, a kereskedelmi minisztert, az újraválasztási bizottság munkatársait ítélték letöltendő börtönbüntetésre. Nixont Ford elnök végül kegyelemben részesítette. Richard Nixon visszavonulása után is fel-feltűnt a politikában. Élete végéig ártatlanságát hangoztatta, annak ellenére, hogy a Watergate-ügy a politikai visszaélések szinonimájává lett.

Ha olvasnál még a hidegháborúról, ez a cikkünk is tetszeni fog.