18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

A pokol kapuja egy csehországi kastélyból nyílik a legenda szerint

csehkis
Olvasási idő kb. 6 perc

A Prágától mintegy 50 kilométerre található Houska-kastély sokak szerint a világ legrémisztőbb helye: a 13. században épült és kivételesen jó állapotban fennmaradt épületet félelmetesebbnél félelmetesebb legendák övezik, lakói között voltak őrült tudósok, nácik, sőt, ha hihetünk a helyi hiedelmeknek, démonok is, ugyanis a kastély alatt található a pokol bejárata. Cseh horror a javából!

A festői sziklás, erdős, mocsaras vidéken álló, gótikus stílusú Houska-kastély II. (Nagy) Ottokár cseh király megrendelésére épült az 1200-as évek második felében; a hivatalos verzió szerint az uralkodó adminisztrációs központnak szánta az épületet, ahonnét áttekinthette kiterjedt birtokai ügyes-bajos dolgait. A következő századokban a kastély gyakran cserélt gazdát a cseh nemességen belül, a 19. században pedig egy előkelő német család, a Hohenlohe-ház tulajdonába került, végül 1924-ben a Škoda vállalat igazgatója, Josef Šimonek vásárolta meg, akinek leszármazottai máig birtokolják. 1999 óta a híres-hírhedt várkastély a turisták által is látogatható.

A pokol lejáratát próbálták elfedni?

A helyi legendák azonban sokkal fantasztikusabb és baljósabb háttértörténetet kínálnak a kastély számára, mely stratégiailag és egyéb szempontokból is teljesen jelentéktelen helyszínen épült, így kérdés, mi szükség volt rá pontosan?

A sziklaormon, ahol később a várkastély felépült, egy feneketlen hasadék húzódik, mely egyenesen a pokolba vezet – tartja a legenda –; a lyukból alkalmanként fekete, szárnyas lények másztak elő, akik terrorizálták a környékbeli parasztokat,

elpusztították a jószágaikat, sőt, egyeseket elraboltak és magukkal vittek a kénköves, tüzes kárhozatba.

A Prágától 50 kilométerre található cseh „horrorkastély” Reddit
A Prágától 50 kilométerre található cseh „horrorkastély” Reddit

A parasztok kezdetben saját maguk próbálták lezárni a titokzatos hasadékot, azonban minden igyekeztük kudarcot vallott: hiába dobtak bele hatalmas köveket, azok nyomtalanul eltűntek a feneketlen mélységben. A környékbeli falvakban felajánlották a halálra ítélt bűnösök számára, hogy elengedik a büntetésüket, ha cserébe hajlandóak lemerészkedni a feneketlen lyukba, és beszámolni róla, mit láttak odalent. Az első önként jelentkező, akit leengedtek, vidáman szállt alá, másodpercekkel később azonban sírva, sikongatva könyörgött, hogy húzzák fel, amikor pedig a felszínre bukkant, az egész teste hullafehérben játszott, ábrázata pedig évtizedeket öregedett. A többi rab inkább az akasztófát választotta, mintsem kövessék társuk példáját.

A király természetesen nem hagyhatta szó nélkül a történéseket, ezért elrendelte,

építsenek kastélyt a szakadék fölé, ahol őrizhetik a lejáratot és megakadályozhatják a démonok feljövetelét.

Ottokár szándéka szerint pont a lyuk eltorlaszolt szája fölött található a kastély kápolnája, melyet Szent Mihály arkangyalról neveztek el, aki a Jelenések könyvében a sátánnal szembeszálló seregek vezére. A kastély több különös tulajdonsága is alapot ad a legendagyártóknak a démoni elméletekre: az épület nincsen megerősítve, nem rendelkezik védelemmel – hiszen nem külső, hanem belső ellenség ellen épült… –, nincs konyhája és vízellátással sem bír, az ablakok pedig nem valódiak, sok esetben csak fal található az üvegek mögött. Az sem lehet véletlen, hogy története során a kastély többnyire üresen állt.

A kastély kápolnája
A kastély kápolnájaAtlas Obscura

Egy őrült hadúr és az SS vezetője is kedvelte a cseh horrorkastélyt

A 17. században, a harmincéves háború idején a svédek szállták meg a környéket, ekkoriban állítólag egy félelmetes svéd hadúr, Oronto foglalta el a Houska-kastélyt, aki kedvtelésből rendszeresen feldúlta a falvakat, megerőszakolta a parasztlányokat- és asszonyokat, és brutális kínzásoknak vetette alá a helybélieket. Oronto szabadidejében okkult tudományokkal is foglalatoskodott, a kastélyban berendezett laboratóriumában az örök élet elixírjét igyekezett kikísérletezni; a falusiak végül annyira megelégelték a svéd katonatiszt, egyben őrült tudós kegyetlenségeit, hogy 100 aranyért felbéreltek két vadászt, és felkérték őket: végezzenek vele. 

A félelmetes hadúr szelleme állítólag azóta is a kastélyt járja, és szeret ráijeszteni a látogatókra,

ugyanakkor a történészek semmilyen bizonyítékot nem találtak rá, hogy Oronto valóban létező személy lett volna.

Az okkulthívő Heinrich Himmler is itt kutatta a pokol titkait?
Az okkulthívő Heinrich Himmler is itt kutatta a pokol titkait?Historical / Getty Images Hungary

Csehszlovákia német megszállása és a második világháború alatt a Wehrmacht erői rendezkedtek be a kastélyba, természetesen ebből az időszakból is rengeteg szóbeszéd, hírhedt pletyka maradt ránk: a nácik állítólag nagyszabású kísérleteket folytattak a kastélyban, melyek során a pokolból áradó energiát igyekeztek kinyerni és harcászati célokra felhasználni; a helyiek gyakran különös fényeket és horrorisztikus, túlvilági hangokat láttak, hallottak az épületből kiszüremkedni. A legenda szerint Heinrich Himmler SS-vezér is itt rendezte be 13 ezer kötetből álló okkult könyvtárát, azonban még ő is megijedt néhány jelenségtől, amivel a hírhedt pokolkastélyban szembe találta magát.

Mennyi igaz a legendából?

Az említett kápolnában található freskók gyakran ámulatba ejtik a turistákat, van köztük például egy női felsőtesttel és lóaltesttel rendelkező lényt ábrázoló kép, melynek pogány ikonográfiája látszólag ellentmond a középkori kereszténység elveinek: ami még ámulatba ejtőbb, hogy a kentaurnő a bal kezével nyilaz, holott a balkezesség sátáni tulajdonságnak számított a korabeli hiedelmek szerint. 

Egyesek szerint a festmény a látogatókat igyekszik figyelmeztetni rá, milyen borzalmas lények rejtőznek a kápolna alatt megbúvó résben.

A kastély történetének alaposabb vizsgálata azonban megcáfolja a túlvilági feltételezések többségét: szintén Ottokár parancsára épült a Prágától 70 kilométerre található Bezděz-kastély, mely később átvette a királyi birtokok adminisztrációjának feladatát, valószínűleg ezért ürítették ki és helyezték használaton kívül a sokkal rosszabb földrajzi viszonyokkal rendelkező Houska-kastélyt. Másrészt, a harmincéves háborút követően a Habsburgok elrendelték, hogy a környéken található összes katonai erődítményt le kell szerelni: ekkor bontották le a kastély védőfalait és temették be a várárkot, vagyis az épületnek eredetileg volt védelme, csak később eltávolították azt.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek