szélhámosok csalók

Legendaszámba menő csalások a legkülönbözőbb formában, cikkünkből kiderül, hogyan kell ellopni egy utcát, majd értékesíteni azt pár kilométerrel odébb. Három csalót mutatunk be, akik közül egy különösen ötletesen játszotta ki a rendszer hiányosságait.

Akit már életében is szélhámoskirálynak neveztek

Beőházi báró Horváth Menyhértet, vagyis Horváth Menyust (eredetileg Hoffner Ferencet) már saját korában hírességként tisztelték, igaz, erre ő rá is játszott. Tetteinek forrásai főleg újságcikkek, amelyek sok ellentmondó információval adták el a csalásokat övező szenzációt. A történeteket ugyanis jobbára maga Horváth Menyhért szolgáltatta, egészen valószínű, hogy kicsit kiszínezve. Az viszont bizonyos, hogy 1934 májusában a 44 éves csaló már három európai országból volt hivatalosan kitiltva kétes ügyletei miatt. 

Legötletesebb szélhámosságai a tudatlanságot, jóhiszeműséget és alulinformáltságot használták ki. Egyik legkönnyebben szerzett bevétele az 1920-as évekre datálódik. A háború utáni infláció idején megtudta egy német birodalmi vámfőtanácsostól, hogy ha valaki lebuktat egy devizacsempészt, akkor az elkobzásra kerülő összeg 25%-át a nyomravezető kapja. Menyus ennek alapján egy alkalommal értesítette a vámfőtisztet, hogy egy amerikai állampolgár devizát akar átcsempészni a határon. Az amerikai urat feltartóztatták, és a poggyásza titkos rekeszében lévő 40 000 dollár értékű csekk után Menyus még azelőtt behajtotta a részét, hogy kiderült volna: a csekk hamis, az amerikai úriember pedig Menyus ismerőse.

Horváth Menyus egyik legtöbbet emlegetett bűntette Kun Béla átverése volt. Ebben az időben a környező országok elzárkóztak egyes áruszállításoktól a Tanácsköztársaság számára. A legenda szerint Horváth Menyhért megetette Kun Bélát azzal, hogy ismer egy Bécsben tartózkodó kapitalistát, aki hajlandó élelmiszert szállítani a kommün részére. Persze nem ingyen: 15 millió dollárért. A Magyar Hírlap verziója szerint a népbiztosok el is fogadták az ajánlatot, majd Menyus Bécsbe utazott az összeggel, és elsikkasztotta azt.

Így kell eladni az utcai világítást, kiárusítani a burkolatot

Horváth nevéhez fűződik a budapesti köztéri világítás értékesítésének ötlete. A történet szerint 1912-ben Menyus azt olvasta az újságban, hogy Nagyvárad önkormányzata fejleszteni kívánja a közvilágítást, és megállapodott a váradi önkormányzattal, majd az előlegből 120 bérmunkással modernizálás címén leszereltette Budapest minden második lámpaoszlopát, és eladta azokat a nagyváradi városvezetésnek. 

Az eset nagyban hasonlít Hamrák János csalására, aki a legenda szerint 1902-ben Székesfehérvár községének hatalmas összegért eladta a Rottenbiller utca 200 négyszögméter bükkfakocka burkolatát. A búr generálisként és Mr. Hungaryként is ismert tolvaj és szélhámos esetét azonban az utókor – többek között a Kék fény egykori műsorvezetője, dr. Szabó László – alaposan kiszínezte és meghamisította. A korabeli újságcikkek és források tanúsága szerint Hamrák valóban felszedte és eladta a fakockákat, de mindössze 72 koronáért tudott túladni rajtuk, a „szerencsés vevők” pedig két pesti asszony, özv. Placht Józsefné és Kartner Ferencné voltak, akik tűzifaként hasznosították az árut. 

„Nem vagyok én Róbert bácsi!” 

A húszas évekbeli budapesti népétkeztetés történetének kiemelkedő alakja volt Róbert bácsi. Konyhája átlagosan 300-600 főt látott el a hét több napján is. Az első utcai ételosztóját 1919 őszén állította fel, majd vándorkonyhákat üzemeltetett a város különböző pontjain felbukkanva, egészen 1930-as országból való kiutasításáig.

Tehetős aranyműves, zsidó családból származott, fiatalkorában szülei pénzén utazgatott a világban. Tolsztoj ekkor olyan nagy hatással volt rá, hogy eltökélte, életét a szegények támogatásának szenteli. Feinsilber Róbert, másként Róbert bácsi 1925-ben jelentkezett Sipőcz Jenő alpolgármesternél, hogy átvenné a népkonyhák üzemeltetését, miután azt megszüntetették. A fővárosi ingyenkonyha helyén adományokból és saját vagyonából megszervezte a meleg ételosztást. 

Bár puritánul élt, mesés vagyont halmozott fel uzsoratevékenységgel. Az ételosztóit élelmiszer-adományokból tartotta fenn, míg a pénzadományok nagy részét zsebre vágta. Üzelmeivel egy idő után a hatóságok is tisztában voltak, de nem léptek fel ellene nagy erőkkel, mert rossz fényt vetett volna rájuk, ha pont egy misszionáriust iktatnak ki, akinek jótékonysági akciójához ráadásul a kormányzóné is a nevét adta.

1930-as kiutasítását követően Bécsbe tette át törzshelyét, másik profiljára, az öngyilkosságok megakadályozására helyezve a hangsúlyt. Itt Onkel Robert néven nyitott segítő irodát, az osztrák rendőrség is együttműködött vele. Az igazságszolgáltatás itt is utolérte, mert kiderült róla, hogy nemcsak Magyarországon, de szomszédainknál is uzsorahitelekkel ügyeskedett.