Botticelli Vénusz

1475 januárjában Firenzében lovagi tornát rendeztek, amelynek győztese Giuliano Medici volt, a legbefolyásosabb Medici család egyik sarja. Udvari költője, a fiatal Angelo Poliziano nyomban hozzálátott, hogy versbe szedje a nagy tettet. A költemény főhőse maga Giuliano volt, aki szerelemre gyullad a szép Simonetta iránt, és szenvedélyes elragadtatásában Vénusz birodalmába képzeli magát. A torna győztese egy Botticelli által festett zászlót kapott, Simonetta arcképével és a La sans par felirattal („A páratlan”) díszítve.

A Mediciek Firenzéje

Az 1470-es években Firenze aranykorát élte. A legbefolyásosabb család, a Mediciek hatalmukat és vagyonukat – többek között – arra használták fel, hogy a kor legkiválóbb művészeit támogassák. Lorenzo di Medici, akit Il Magnifico („A nagyszerű”) néven is ismertek, a valaha volt legjelentősebb mecénások egyike volt: költőket, festőket, szobrászokat, filozófusokat támogatott, de ő maga is tehetségesen verselt, érdeklődött a szobrászat iránt, és építészeti kérdésekben is szakértőnek tartották. Öccsét, Giulianót pedig a társaságok kedvencének tartották, közvetlen és vidám természete miatt is népszerű volt. Ezek a férfiak alkották meg a korszak szépségideálját is: ők határozták meg a közízlés számára, milyen a tökéletes női arc és test. És amikor Simonetta megérkezett Firenzébe, mindannyian egyetértettek abban, hogy ő maga a megtestesült szépség.

Vénusz születése

Simonetta Cattaneo Genovában (vagy valamelyik városban a Ligur-tenger partján) született, 1453-ban, „ott, ahol a dühös Neptunusz a sziklákhoz ütődik”. Apja, a genovai nemes Gaspare Cattaneo della Volta Simonetta tizenöt éves korában úgy döntött, a család Firenzébe költözik. Egy évvel később a genovai San Torpete-templomban pillantotta meg őt Marco Vespucci, a felfedező Amerigo Vespucci unokatestvérének fia. Marco hamarosan megkérte a szép Simonetta kezét, és a szülők örömmel beleegyeztek, hiszen a Vespucciak kiváló kapcsolatokat ápoltak a Medici famíliával.

Elbűvölő szépség

A Mediciek, különösen Giuliano, Simonetta érkezése után gyakori vendégek lettek a Vespucciak házánál. A művészeteket pártoló Lorenzo és az „aranyifjú” Giuliano még abba is belementek, hogy az esküvőre a Medici-palotában kerüljön sor, az esküvői fogadásra pedig egy szintén pazar toszkán villában, Villa de Caregiben.

Simonetta mindenkit elbűvölt, bálokra és fogadásokra járt, és szépsége a művészeket sem hagyta hidegen:

Sandro Botticellitől Piero di Cosimóig számtalan festő örökítette meg az ovális arcú, aranyhajú nőt. Egyes művészettörténészek szerint Botticelli bele is szeretett múzsájába. De Firenze későbbi egyházi zsarnoka, a nagy hatalmú Savonarola is Simonetta hódolója volt.

Ma már nem tudni, mennyire volt a korszakban bevett módon „udvari” ez a szerelem, vagy történt-e más is Giuliano di Medici, illetve Botticelli és a szép Simonetta között. Mindenesetre Simonetta halálos beteg volt: tüdőbajban szenvedett, s mindössze 22 évesen örökre lehunyta a szemét. Sokáig úgy hitték, hogy halálát a tuberkulózis okozta, a legújabb kutatások szerint azonban hipofízisadenómában, az agyalapi mirigyet érintő daganatban szenvedett. Nyitott koporsóban vitték keresztül a városon, így utoljára még egyszer mindenki megcsodálhatta a szép Simonettát.

Botticelli múzsája

Botticelli számtalan képen megörökítette a szőke hölgyet, sokszor ruhátlanul. (Egyes művészettörténészek szerint egyáltalán nem bizonyított, hogy az egymáshoz igen hasonló hölgyek mindegyike Simonetta lenne.) A Vénusz születése Simonetta halála után tíz évvel keletkezett, a Tavasz című kép pedig Lorenzo di Medici 1482-es esküvőjére készült: a tehetős nemes ekkor Simonetta unokahúgát, Semiramidét vette feleségül. Botticelli festménye volt a nászajándék Semiramide számára, ami a hálószobában kapott helyet.

Ekkor már Giuliano sem élt: a Pazzi-összeesküvésben 1478-ben, két évvel Simonetta halála után meggyilkolták. Ugyanebbe az összeesküvésbe keveredett bele Simonetta férje, Marco Vespucci is, akit száműztek a városból. Simonetta merengő, arisztokratikus arca azonban Botticelli festményeinek köszönhetően máig ismerős az utókornak.