2019-ben vehettük kézbe Bea asszony első könyvét, azóta évente látnak napvilágot receptválogatásai, most épp a harmadik. A héten megjelent könyvet az első kettő sikere inspirálta, és „ami sikeres, azt érdemes folytatni" – szögezte le a könyvbemutatón. A könyv két bekezdésre oszlik, a hagyományos és a modern fogásokra, a koncepció tehát óriási csavarokat nem tartalmaz. Erre Gáspár Bea sem törekedett.
„Egyszerűen otthonosságérzetet szeretnék teremteni. A régi gyerekkori emlékeket akarom a előhívni a fotókkal, a fogásokkal azokból az időkből, amikor még egyben volt a család és mindenki az asztal körül ült. Amit bátran állíthatok, hogy a receptek kipróbáltak, a hozzávalók arányai stimmelnek, ilyen téren tehát nem fogok csalódást okozni” – húzza alá a háziasszony. A könyvet állítása szerint a saját generációjának írta, azaz az 40–50-es korosztálynak.
„Én akkor vagyok bajban, ha nem tudom, mit akarok főzni, mert általában az étel kitalálása viszi el a legtöbb időt. Szerintem ezzel mások is így vannak, így nekik lehet segítség a könyv. A konyhában konkrét terv kell a hatékonysághoz, ezt már megtanultam” – állapítja meg Bea asszony. Hogy három szakácskönyvvel a háta mögött szakácsnak vallja-e magát, azt mondja, papírja nincs róla, őt a gyakorlat tette szakáccsá, de elárulta azt is, papír dolgában a cukrászattal jobban áll, februárban ugyanis jó eséllyel leteszi a cukrászvizsgát.
Hogy ki az ő konyhaművészetének legnagyobb rajongója, azt mondja, nyilván Győzi, aki a könyv készülésének minden mozzanatnál jelen volt. Ő volt a másodfoodstylist, egy-két otthonról elhozott kellékkel dobta fel az ételfotókat, hol egy terítővel, hol csak egy kis eszcájggal.
„Győzi szereti a szép terítést, én azt szeretem, ha gyorsan elfogy a kaja, szedjenek, de a tányéron ne maradjon semmi, nekem az az igazi elismerés. A terítésnek inkább ünnepeken adom meg a módját, viszont megmondom az őszintét: a szép terítést az éttermektől várom el inkább. Egyébként,
ha étterembe megyek, tudok kellemetlen lenni, mert ami nem tetszik, azt visszaküldöm, mint a sicc.
Ezért kapok is a családomtól, hogy anya, ne égessél már, és hasonlók, amit nem értek: ha fizetek valamiért, talán nem túlzó elvárás, hogy azt szeretném is megenni.”
Az őszinteség a könyvből is átjön, ahogy Bea asszony mondatai sem mentesek ettől: „Virág szeret főzni, mi viszont nem szeretjük, ha főz, a rumlis konyhát ugyanis senki nem szereti. Evelin, amihez hozzányúl az, szoktam mondani, nem arannyá válik, hanem elromlik, ezért Evelin azt mondja, neki sem áll semminek a konyhában, mert csak kiabálok vele.”
Ha az a kérdés, mitől működhet a könyv, talán az önazonosság miatt, és mert a szívem-lelkem benne van. Amiért Borbás Marcsi könyveit is szeretik. Szerintem aki főz, kóstol, csinálja, hibázik, az mind hiteles” – mondja Bea asszony, aki elmondta, hogy a kedvenc receptje a könyvből a klubszendvics, indoklása szerint azért, mert az kényelmes, pikk-pakk kész, és még csak nem is lesz rumli tőle a konyhában.
Hogy romás-e a szakácskönyv, a szerző azt mondja, nem, a romáknak nincs gasztromúltjuk, ahogy nincs országuk sem. „Mi a magyar konyhában asszimilálódtunk. Valahogy azt hiszem, a magyar ízeket tudjuk ízesebben főzni romaként, ez az alapvető különbség.”
