Anne Frank

Anne Frank szívszorító története a második világháború borzalmainak egyik fontos szimbólumává vált. A kislány családjával Németországból a nácik elől a hollandiai Amszterdamba menekült, és a városban két évig bujkált egy családi vállalkozás irodája mögött kialakított titkos szobákban. Ez alatt az idő alatt a kislány naplót vezetett, amelyben feljegyezte félelmeit, reményeit és tapasztalatait. Egy nap a Gestapo rájuk tört, letartóztatta a családot és a velük együtt bujkáló négy holland zsidót. Mindnyájukat koncentrációs táborba vitték – a gyerekeket a Bergen-Belsenbe, a felnőtteket Auschwitzba.

Amikor a szovjetek felszabadították a haláltáborokat, már egyedül Otto Frank volt életben.

Anne Frank és nővére 1945-ben, néhány héttel a láger április 15-i felszabadítása előtt tífuszban elhunyt. A történészeket azóta is foglalkoztatja a kérdés, hogy pontosan hogyan találta meg a Gestapo a családot.

Anne Frank tizenharmadik születésnapjától kezdve vezette naplóját – ekkor kapta a könyvecskét, amelybe fiktív barátnőjének címezve írta le érzéseit, gondolatait. Utolsó bejegyzését 1944. augusztus 1-jén tette – három nappal később, augusztus 4-én a rendőrök előbb körbefogták a házat, majd alaposan átkutatták. Megtalálták a titkos épületszárnyat, mindenkit letartóztattak és elhurcoltak. A rajtaütésről és a letartóztatásról nem készültek feljegyzések, így roppant nehéz, talán lehetetlen is kibogozni, hogyan jutott a rendőrség és a Gestapo tudtára, hogy a Prinsengracht utca 263. szám alatt zsidók bujkálnak.

Hatalmas nyomozás – kevés új bizonyíték

Óriási szenzációt keltett és bejárta a világsajtót, amikor 2022-ben egy volt FBI-ügynök és szakértőkből álló csapata hatévnyi nyomozás után nyilvánosságra hozta kutatása eredményeit. A legmodernebb technológiákat és módszereket használva arra jutottak, hogy véleményük szerint Arnold van den Bergh, egy amszterdami zsidó férfi telefonálhatott névtelenül a rendőrségre, elárulva a Frank-családot. Van den Bergh a holland városban a németek által felállított Zsidó Tanács tagja volt, és a kutatók szerint azért adta föl a bujkálókat, hogy saját családját mentse. A tanács jegyzőjeként műalkotások náciknak történő kényszerértékesítésével foglalkozott, és munkája miatt nem deportálták, ám ez a haladék 1944-ben lejárt.

Az bizonyos, hogy van den Berghéket nem deportálták, ám a férfi 1950-ben meghalt. A Vince Pankoke vezette csapat egy új bizonyítékkal támasztotta alá közlését. Otto Frank a háború végén névtelen feljegyzést kapott, amelyben az állt: a rejtekhelyeket a Zsidó Tanács egy tagja, A. van den Bergh jelentette be – egy teljes címlistát továbbított a németeknek.

Az Anne Frank Alapítvány ugyanakkor nem tartja elég megalapozottnak a bizonyítékokat ahhoz, hogy ki lehessen jelenteni: biztosan Arnold van den Bergh árulta el a családot. Mint írták:

„Nem szabad valakit Anne Frank elárulójaként feljegyezni a történelembe, ha erre nincs meggyőző bizonyíték. Több kutatásra van szükség.”

Amit biztosan lehet tudni Anne Frankék elfogásáról

Lássuk hát, mi az, amit minden kétséget kizárólag tudni lehet a rajtaütéssel kapcsolatban. Augusztus 4-én a rendőrség letartóztatott nyolc embert: hat bujkálót és két külső segítőjüket. Mind Otto Frank, mind az életben maradt segítők teljes egyetértésben nyilatkoztak az akció dátumát illetően. Az is bizonyított, hogy három rendőr biztosan részt vett a rajtaütésben: Karl Silberbauer SS-tiszt, illetve Gezinus Gringhuis és Willem Grootendorst holland rendőrök. 1945-ben Otto Frank a két holland rendőrt fotóról felismerte, és ők is emlékeztek az esetre. Az osztrák tisztet, Karl Silberbauert 1963-ban a híres nácivadász, Simon Wiesenthal felkutatta, és Silberbauer is beismerte, hogy részt vett a letartóztatásban. Sajnos itt azonban véget is ér a bizonyított tények listája, minden más kijelentés nem lett megfelelően alátámasztva.

Elárulták egyáltalán a családot?

Az sem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy a Frank-családot egyáltalán elárulták. Igaz, Otto Frank 1945 őszén arról írt egy rokonának, hogy megpróbálja kideríteni, ki árulta el őket, ám ez még nem tekinthető bizonyítéknak.

Noha sokan tényként kezelik, hogy egy névtelen telefonhívás miatt vonult ki a rendőrség a Prinsengracht utca 263. szám alatti házhoz, ezt valójában csak Silberbauer elmondásából tudjuk. Amikor Simon Wiesenthalnak először nyilatkozott, egy holland telefonálóról beszélt, ám később ellentmondásokra bukkantak a vallomásában.

Egy másik történet szerint egy nő hívta föl a rendőrséget – ezt állítólag az a rendőr mondta, aki felvette a telefont. Ám Julius Dettmann nem sokkal Hollandia felszabadítása után meghalt, így ezt a történetet sem lehet bizonyítani. Silberbauer mindenesetre tagadta, hogy Dettmann ilyet mondott volna neki.

Árulók – bizonyítékok nélkül

A De Telegraaf 1963-as cikke Willem van Maaren rakodómunkást jelölte meg mint árulót. Noha róla Anne Frank is írt – nem éppen hízelgően – naplójában, megemlítve, hogy a család és a segítők sem bíztak benne, nem sok bizonyíték támasztja alá ezt a teóriát. Annak ellenére sem, hogy Otto Frank 1947-ben a politikai rendőrségnél feljelentette árulás gyanújával. Ám sem a körzeti bíróság, sem egy későbbi nyomozás nem talált bűnösségére bizonyítékot.

A teljesség igénye nélkül árulóként felmerült még Tonny Ahlers, egy holland nemzetiszocialista neve is, aki meghallotta, ahogy Otto Frank az utcán egy beszélgetés során nem túl hízelgően nyilatkozott a németek háborús esélyeiről, és ezzel zsarolta a zsidó férfit. Egy időben Lena Hartogot is a gyanúsítottak között emlegették. Az asszony férje, Lammert feketén dolgozott a Prinsengracht utca 263. szám alatt található raktárban, és beszélt a feleségének a bujkálókról. Az azonban sosem derült ki, hogy a beszélgetés augusztus 4. előtt vagy után hangzott-e el. Hasonlóan nem lehet bizonyítani azt sem, hogy egy zsidó asszony, Ans van Dijk árulta be a Frank-családot a náciknak. Noha az biztos, hogy

a nő letartóztatása után a deportálás helyett azt választotta, hogy felkutat bujkáló zsidókat, és ezt meg is tette, amellett semmilyen bizonyíték sem szól, hogy Frankék is az áldozatai között lettek volna.

Az Anne Frank Ház 2016-os kutatásában egy másik lehetőséget is felvillant: az is könnyen elképzelhető, hogy nem is árulták el a családot, sőt, a rendőrség nem azért vonult ki a Prinsengracht utca 263. számhoz, mert zsidókat kerestek. Hanem azért, mert a raktárban feketén foglalkoztattak embereket, és élelmiszer-utalványokkal történő visszaélések után nyomoztak. Hogy pontosan mi és hogyan történt 1944. augusztus 4-én, minden valószínűség szerint már sosem fog kiderülni.

Olvasd el, hogyan mentette meg gyerekek tucatjait egy zsidó tanárnő a harmincas évek elején, kattints ide!