Ady Párizs

Ady 1904 februárjában indult először Párizsba. „Szépen, szerelmesen, lágyan”, ahogy később egy versében visszaemlékezett akkori lelkiállapotára, ami érthető, annak tükrében, hogy alig fél évvel korábban gyulladt szerelemre Diósi Ödönné Brüll Adél iránt. Már Nagyváradon azt ígérte a házaspárnak, hogy az új év első napját velük tölti a francia fővárosban, de különféle csip-csup ügyek és egészségügyi problémák miatt végül két hónapos csúszással érkezett. (Léda nélkül nem valószínű, hogy elszánta volna magát az utazásra, hiszen korábban egy szentpétervári utazást tervezgetett, s ebből a célból még egy orosz nyelvkönyvet is beszerzett.)

Ilyennek láthatta Ady Párizst

Párizs akkoriban több volt, mint csupán város: maga volt a haladó szellem megtestesülése, a modern művészet fellegvára. „A fény városa” vonzotta az útkereső művészeket, 1900-ban pedig ott rendezték meg a világkiállítást, ahol 50 millió (!) látogató csodálhatta meg a korszak technikai újdonságait, például a mozgójárdát, a dízelmotort és a Villamosság Palotáját. Bölöni György újságíró, a költő barátja – aki később Az igazi Ady címmel írta meg a költő párizsi napjainak krónikáját, amely e cikk fő forrása is – így emlékezett vissza: „Az a Párizs, amit Ady látott, mindenben az 1900-as világkiállítás ízlését és divatját árasztotta. Erős fűzővel összeszorított, darázs női derekak. Domború keblek. Sonkaujjak. Virágokkal, tollakkal és madarakkal teledíszített, óriás kalapok. A férfiaknál sétapálca, keménykalap, magas, szűk keménygallér, óriás nyakkendő, kopogósra keményített kézelő.”

A Szajna partján

Ady számára Párizs csodálata és a Léda-szerelem szorosan összetartozott. Kezdetben kiállításokra, színházba, múzeumokba járt, szorgalmasan tudósította élményeiről a budapesti lapokat. Hiányos franciatudását Léda segítségével egészítette ki. Léda Ady kezébe adta a modern francia költők, Rictus, Baudelaire és Verlaine verseit, magyarra fordította a bonyolultabb cikkeket a francia lapokból. A Diósi-házaspár a Rue de Lévis 92. alatt bérelt lakást, Adynak ugyanebben a házban vettek ki egy szobácskát.

Miután Ady nyakába vette a várost, rendszerint a Grand Caféban telepedett le, onnan írta a leveleit és tudósításait haza, Magyarországra. „Kissé már divatjamúlt, idegenektől látogatott kávéháza volt Párizsnak ez a Grand Café a Boulevard des Capucines-en, a mai Hotel de Paris helyén. (…) Kényelmes, nagy kávéház volt, jó tágas, az udvarra húzódó hűs részében, különösen nyáron, kellemes volt elüldögélni. Terasza előtt elvonult a sokszínű, sokarcú Párizs” – fogalmazott Bölöni. Másik kedvelt kávéháza ekkoriban a Café de la Paix volt.

Az első párizsi tartózkodás idilli napjait azonban beárnyékolta, hogy ekkoriban jelentkeztek rajta végzetes betegsége, a szifilisz első tünetei. Bölöni elkísérte egy orvoshoz, a diagnózist tartalmazó borítékot a Monceau-parkban tépték fel. Diósi Ödön megkereste Ady számára a legkiválóbb párizsi specialistákat, de a betegség akkor még gyógyíthatatlan volt, és a költő verseiben és életében ezek után nagyon is hangsúlyos lett a halál mindent átszövő, kikerülhetetlen tudata:

„Mit várok? Semmit. Egy asszony

Utamba áll és néha csókot ad:

Sohse látott ez a csókos Páris

Betegebb és szomorúbb csókokat.”

(Egy párisi hajnalon – részlet)

Ady eredetileg két-három évre tervezte párizsi tartózkodását, 1905 januárjában mégis visszatért, „bűz-Budapestre”, ahogy egy levelében emlegette a magyar fővárost. Az okot (ekkor még) nem a Lédával vagy Diósival történt összezördülésben kell keresni: sokkal inkább az anyagi biztonság és az irodalmi ambíciók miatt volt szüksége Adynak a hazatérésre. Párizsból nehezen tudta volna magát a magyar irodalmi életben elismertetni, s a néhány párizsi levél és tudósítás, amit küldött az itthoni lapok számára, nem fedezték párizsi (és monte-carlói) tartózkodását.

„Reggelre én már messze futok
S bomlottan sírok valahol:
Most sírni, nyögni nem merek én,
Páris dalol, dalol.

Én elmegyek most, hazamegyek,
Már sziszeg, dohog a vonat,
Még itt van Páris a szivemen
S elránt az alkonyat.”

(A Gare de l´Esten – részlet)

A daloló Páris

Másodszor 1906 nyarán érkezett a francia fővárosba, ezúttal is vonattal.

Bölöni a bohém Quartier Latinben foglalt számára szállást, a Hotel des Balcons nevű, akkoriban hallatlanul modernnek tűnő szállodában, ahol még villanyvilágítás is volt.

Amint beérkezett a vonat a Gare de l´Estre, Ady azonnal kért egy Maryland cigarettát Bölönitől, aztán „rágyújtott, pár füstöt szippantott mohón, és a Maryland csípős dohányfüstjével csakugyan Párizsban volt.” Ezután a Café Soufflot teraszán szemlélték a párizsi forgatagot: „Diákok, midinettek, kis kokottok és hűsölő párizsiak között nem győzött betelni Párizzsal.”

Ady napjai rendszerint úgy teltek, hogy délig az ágyban heverészett, magyar és francia lapokat olvasgatva.

Az éjjeliszekrényen legkedvesebb reggeli itala várta: egy korsó hideg sör.

Bölöni déltájban felkereste, ekkor a diáknegyed egy kisvendéglőjében megebédeltek (bár a költő nem sokat evett, inkább a borokat kóstolgatta), addigra Ady megtalálta a cikktémáit. A cikkeket ekkoriban a Café de Cluny egyik asztalánál írta meg, egy-két óra alatt. Sietnie kellett: ha nem végzett időben az írással, ki kellett kocsiznia a pályaudvarra, hogy ott dobja be a cikket a Budapestre induló gyors postaládájába. A Clunyban sok volt az ismerős, akik szívesen odaültek a költő asztalához egy kis beszélgetésre, így a versíráshoz továbbra is szívesebben választotta a tágas Grand Cafét, ahol a talpas pohárban, jéggel és szívószállal szervírozott feketekávé mellett háborítatlanul írhatta verseit. Kedvelte még a Luxembourg-kertnél lévő Gambrinus kávéházat is: itt születtek a Párisban járt az Ősz örök érvényű sorai is.

Délutánonként Ady omnibusszal átment a Szajna túlpartjára, Lédáékhoz. Az utcasarkon lévő virágárusnál rendszerint egy kis csokrot vásárolt, azzal állított be Diósiékhoz. Esténként kikocsiztak a Bois de Boulogne-ba (ahol Léda később szívesen lovagolt), egy ilyen pillanatot örökít meg az Este a Bois-ban című verse is:

„Befödte lelkemet és Párist
Muzsikás, halk, szomoru este,
Eltévedtünk. A nagy Bois-ban
A kocsim az utat kereste.
És mintha rólunk ki se tudna
És mintha minket ki se várna,
Baktattunk álmos gördüléssel.
Nagymessziről zúgott a lárma,
A fákon át hívtak a mécsek,
Szomorú volt nagyon a lelkem,
A kocsis nótát fütyörészett.”

Hétvégén rendszerint Párizs környékén kirándultak, 1906 őszén pedig a Riviérán tett egy nagyobb utazást Lédával.

A képre kattintva galéria nyílik, ami után a cikk folytatódik!

Párizsba visszatérve Ady másik szállodát választott, ezúttal a Rue de Constantinople-on lévő Hotel de l´Europe-ot, ahová későbbi párizsi tartózkodásai alkalmával is szívesen megszállt. Léda is nyugodtabb volt: úgy hitte, a jó környékén taláható szálloda nem csábítgatja Adyt a párizsi éjszakai élet felfedezésére. A veszekedések, féltékenységi jelenetek azonban egyre szaporodtak közöttük, és Ady sokszor rossz hírű mulatókban, a Rabelais-ban vagy a Coq d´Or-ban igyekezett vigasztalódni – ami aztán megint csak újabb jeleneteket szült. Ráadásul állandó anyagi gondokkal küszködött, utolsó filléreit a mulatókban költötte el, adósságokat halmozott fel. A Budapesti Napló 1907 nyarán hazahívta, és itthon ismét a szerkesztőségek és az éjjeli kávéházak között élte mindennapjait.

Megint Páris felé

Harmadszor 1908 májusában tért vissza a francia fővárosba, saját bevallása szerint „teljesen leromlott, őrült, beteg” állapotban. (Ehhez képest Bölöni úgy emlékszik, Ady kipihenten, meghízva, lebarnulva érkezett meg.) A néhány, Lédával töltött idilli pillanatot azonban igen sokszor veszekedések követték, Ady éjszakázó, lumpoló életmódja miatt. Bölöni felidéz egy esetet, amikor Léda a Bois de Boulogne-ban szeretett volna ebédelni Adyval, és felküldetett egy mindenféle jóval megrakott kosarat a költő szállodai szobájába. Arra azonban nem számított, hogy dél körül, amikor maga is megérkezett, egy „párisi lányt” talál a költő ágyában, aki jóízűen majszolja az utolsó gyümölcsöket.

Az elkövetkező években ez a dinamika ismétlődött: Ady és Léda Párizsban sokszor összezördült, a költő felzaklatódott, s a hazatéréstől várta a megnyugvást. Megesett, hogy kikezdett Diósiék szobalányával vagy Léda húgával, és csapot-papot otthagyva távozott. Budapestről viszont a mindennapi küzdelmek és a magyar provinciális viszonyok miatt nosztalgiával gondolt Párizsra, és alig várta, hogy ismét utazhasson. Következő útján, 1909 januárjában az idillnek már nyomát sem találta:

„Miért is nem beszéltek le, hogy Párisba jöjjek. Valóságos poklot találtak itt az én nyomorék idegeim”

– panaszkodott egy levelében barátainak. 1909 májusában csaknem szakított Lédával: az asszony féltékenységét nehezen viselte, Léda viszont Ady nőismerőseitől szenvedett. A költő ekkor búcsú nélkül távozott, itthon szanatóriumokban kezeltette magát, majd 1909 decemberében ismét visszatért Párizsba. A költő éjszakáit mulatókban töltötte, Lédával való kapcsolata állandó feszültségektől volt terhes. Következő, hatodik útjára 1911 januárjában került sor, de ebben sem volt sok köszönet: „… ide kellett jönnöm, mert már szinte őrjöngtem, s itt viszont semmit se találtam. Kétségbeesve, egyedül csatangolok Párizsban, betegebben, mint valaha” – írta Hatvany Lajosnak. Léda szerint Ady „nagyon bomlott, züllött volt, ideges, beteg, bolond, és némelykor nagyon rossz”. Ismét búcsú nélkül távozott, és csak 1911 májusában tért vissza.

Utólszor még Párisba

Lédával párhuzamosan ekkor már Párizs is elveszítette a varázsát: „Ez a Párizs is szép, de szebb volt nála a másik három: amelyik után úgy vágyakoztam, mint egy beteg kutya, amelyikben viharosan-szépen, ostobán, de nagyon éltem, s amelyikre emlékezem, mégiscsak emlékezem. Minden kijózanodás halálos veszteség, de nem képzelek el szomorúbbat annál, amikor az ember Párizsból, az ő szerelmes Párizsából ábrándul ki.” Ekkorra már a Léda-szerelem is átalakult: inspiráló szenvedély helyett pusztító erővé vált. A szakításra 1912. május 16-án került sor közöttük: ekkor jelent meg a Nyugatban a magyar irodalom egyik legkegyetlenebb szerelmes verse, az Elbocsátó, szép üzenet, amellyel Ady végérvényesen pontot tett a kilenc évig tartó kapcsolat végére. Párizsba nem utazott többé.

Ha kíváncsi vagy, mi történt Lédával a szakítás után, ezt a cikket ajánljuk.