Holtig tartó rajongás és tiltott vágy: plátói szerelmek a magyar irodalomban

A szerelem igen sokféle lehet: sorsszerű vagy a legrosszabbkor lecsapó, rajongástól vezérelt vagy megfontolt, eltökélt vagy kíváncsiságot kielégítő. A magyar irodalom alakjai is ilyen sokféleképpen találták szembe magukat ezzel az ihlető érzéssel, de sokszor nem élhették meg a beteljesedésüket. 

Szerelem házasság idején

Madách Imre és Veres Pálné

Beniczky Hermin különösen okos, nyitott lány volt. Szívesen töltötte az idejét nagyapja könyvtárában, falta a faltól falig érő polcok vaskos könyveit, de amikor meglátogatta nagynénjét Pesten, rájött, hogy hiába a sok olvasás, tudása meglehetősen hiányos. Hogy orvosolja a problémát, a német anyanyelvű lány magyarórákat vett, híres közéleti személyiségekkel cserélt eszmét, és az irodalmon túl a politika iránt is élénk érdeklődést mutatott. Ha többet akart megtudni az őt körülvevő világról, magának kellett képeznie önmagát, iskolába nem járhatott.

A nyüzsgő Pesten talált rá a szerelem is. Huszonnégy évesen hozzáment Nógrád megye főjegyzőjéhez, a földbirtokos Veres Pálhoz. Házasságuk negyvenhat évig tartott, és mindvégig egymást támogatták mind érzelmileg, mind szellemileg. Vanyarcon telepedtek le, mégsem kerültek ki az ország kulturális életének véráramából, gyakran látogatták őket olyan ismert emberek, mint például Szontágh Pál és jó barátja, Madách Imre.  

Pálnak és Herminnek lánya született, Hermina. Veres Pálné ekkor fordult a nőnevelés ügye felé, hiszen hiába vitte csemetéjét Pestre taníttatni, nem volt intézmény, ahol a fiúkhoz hasonlóan magas színvonalú oktatásban részesülhetett volna. Madách akadémiai székfoglalója, amelyben a férfiak felsőbbrendűségéről értekezett, csak olaj volt a tűzre. Veres Pálné nem rejtette véka alá a véleményét, levélben írta meg Madáchnak. A férfi töredelmesen bocsánatot kért, és még azt is állította, hogy ha székfoglaló beszédjéről beszélhetett volna Herminával a megírása előtt, máshogyan alakította volna. 

Az irodalomtörténészek szerint nem véletlen, hogy Madách a nő kedvében akart járni, ahogyan az sem, hogy miután elvált Fráter Erzsébettől, egyre gyakoribb látogatója lett a Veres háznak: úgy sejtik: gyengéd érzelmek fűzték a kastély asszonyához, és bár szerelmüket megvallották egymásnak, családjuk és barátaik előtt is titkolták. Szerelmük természetéről Madách Atlas című verse árulkodik leginkább, amiben azt írta: „Miért biztad rám óh nő titkodat, / Mért vallottad meg nékem, hogy szeretsz, / Nagyon erősnek tartasz engemet, / Hogy vállaimra illyen terhet vetsz. / Atlassá lettem, titkod a’ világ, / Enyém csak súlya, élvezete nem, / De nyugodalmad szent világa az, / Ne félj. Szét nem töröm, tovább viszem.” Viszonzott szerelmük valószínűleg beteljesületlen maradt, de elkísérte őket Madách haláláig. 

A kódolatlan vallomás

Katona József és Déryné Széppataki Róza

Könnyen hihetnénk, hogy Katona József, a Bánk bán írója kora ünnepelt sztárja volt, de a valóság ennél sokkal kiábrándítóbb. A félszeg férfi életében sem karrierjében, sem a nők között nem volt sikeres. Fiatalon, ismeretlenül halt meg, a plátói szerelem pedig a sírig kísérte. Pedig talán sosem álmodott hírnévről. Szívesebben lett volna elismert színész, megbecsült drámaíró, de mindenekelőtt Széppataki Róza, az ünnepelt színésznő szívszerelme.  

Rózát a Pesti Magyar Játékszíni társulatnál ismerte meg, ahol a közönség őt félszeg mellékszerepekben, a lányt ragyogó tehetségként láthatta a színpadon. Rózáért megannyi férfiszív dobogott, nem csoda, hogy ő is beleszeretett. Érzelmeit sokáig titkolta, végül K. J. monogrammal ellátott levélben vallott szerelméről. Szerencsétlenségére a lány nem tudta megfejteni írója kilétét, ezért nem is foglalkozott vele többet. 

Legközelebb csak egy év múlva találkozott Rózával, miután Katona visszatért kecskeméti joggyakorlatáról a fővárosba. Véletlenül futottak össze az utcán, ott érte a felismerés, hogy a lány már egykori kollégája, Déry István felesége. Sértettségében megírta a Rózsa, vagy tapasztalatlan légy a pókok között című vígjátékot, amelynek főhősévé egy férfiszíveket összetörő nőt tett. Miután Róza megtudta, hogy a darabot, amiben ő is szerepet kapott, az ő alakja inspirálta, megfúrta a bemutatót, és többé nem állt szóba az íróval. 

„Dölfös Kedvesnek csak az egy mosolyogva kiejtett / nem szava feltátott sírodig elkanyarít” – írta Katona Vágy című versében, ezzel saját sorsát is előrevetítve: keserű csalódottsága és Róza iránt érzett szerelme valóban haláláig kísérte. 

Külön utakon

Gyarmati Fanni és Göndör Tibor

Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni házasságára sokáig úgy gondoltunk, mint megingathatatlan, rajongással teli, sorsszerű szerelemtől izzó kapcsolatra. Gyarmati Fanni naplójából viszont megtudhattuk, hogy nekik is ugyanazokkal az emberi problémákkal kellett szembenézniük, mint bárki másnak annak ellenére, hogy halálukig kitartottak egymás mellett. 

Miközben Radnóti Beck Judit két karjában találta meg a boldogságot, Fanni is nyitott szemmel járt a világban. Először közös íróbarátjuk, Schöpflin Gyula iránt érzett illékony vonzalmat. „Tetszett nekem tegnap a Schöpflin, fiatal, szép és kemény” – írta naplójában. Fanni szívesen töltötte idejét élete két fontos férfijával, de Gyulának sosem vallott az érzéseiről, és a férfi hamarosan megházasodott.

Három évvel később Fannira még nagyobb erővel talált rá a szerelem, aminek tárgya Radnóti munkaszolgálatos társa, Göndör Tibor volt. „Olyan tiszta, hamvas fiatal és szőke, szerény, okos, jó gyerek, nagyon tudnám szeretni, ha hozzám tartozna, és nem volna ilyen fiatal, egyidős velem” – vallott róla. Vonzalmát Radnóti előtt sem titkolta, bevallotta neki, hogy közelebb szeretne kerülni Tiborhoz, de férje válaszút elé állította, és Fanni lemondott a kalandról. Tibort 1942-ben látta utoljára, ekkor hívták be ismét munkaszolgálatra.