Te őket olvasod, és ők vajon mit? – Híres írók kedvenc könyvei

Kedvenc regényeink íróira többnyire úgy gondolunk, mint az íróasztaluk fölé görnyedő, dicsfénytől övezett alakokra, akik emberfeletti képességükről tanúságot téve csak akkor kelnek fel a készülő mű mellől, ha kitették a legutolsó mondat után a legutolsó pontot, majd miután felhajtottak egy csésze kávét, újult erővel látnak hozzá következő könyvükhöz. Pedig ahhoz, hogy megszülessenek ezek a művek, nemcsak testi, hanem szellemi feltöltődésre is szükségük volt az alkotóiknak, ha úgy tetszik, más írásokból merített ihletre. Bár ritkán jelenik meg lelki szemeink előtt Hemingway, ahogy egy füstös bárban, orrára biggyesztett szemüveggel lapozgat egy vaskos kötetet a whiskyje mellett, vagy ahogy F. Scott Fitzgerald egy átmulatott éjszaka után, a hajnal első fényeinél, a bevetetlen ágyon heverve felcsap egy könyvet, esetleg George Martin, aki a Trónok harca legújabb részének jegyzetei fölött kinyit egy régi kedvencet; pedig a klasszikussá vált regények íróinak is megvannak a maguk letehetetlen olvasmányai. 

Ernest Hemingway „baráti társasága”

Hemingway egyszer azt mondta, „nincs még egy olyan hűséges barát, mint egy könyv”. 1935-ben az Esquire című, férfiaknak szóló lapban publikált egy listát, amin ezek a bizonyos barátok szerepeltek. Azt állította, ha választania kellene, inkább még egyszer először olvasná el őket, mint hogy évi millió dolláros bevételre tegyen szert. 

A listán szerepel többek között az Anna Karenina, A Buddenbrook ház, az Üvöltő szelek, a Bovaryné, a Háború és béke, A Karamazov testvérek, a Huckleberry Finn kalandjai, a Winesburg, Ohio, a Margot királyné, A Tellier-ház, a Vörös és fekete és A pármai kolostor. 

Hemingway szívesen osztotta meg kedvenc olvasmányai listáját másokkal. Egy évvel korábban annak a feltörekvő írónak írt össze tizennégy címet, aki egészen Floridából érkezett hozzá stoppal, hogy válthasson vele néhány szót. Ezek között helyet kapott Stephen Crane két novellája is. 

Vladimir Nabokov listája

A Lolita írója – aki először minden könyvét kis kártyákra jegyzetelte, amiket addig bővített, mígnem regénnyé álltak össze – 1950-ben egy francia tévécsatornának készült interjúban megosztotta azoknak az általa értékes irodalomnak tartott műveknek a listáját, amin James Joyce Ulysses, Kafka Az átváltozás, Andrei Bely Petersburg és Proust Az eltűnt idő nyomában című regénye szerepelt. 

Jane Austen pikáns olvasmányai

A Büszkeség és balítélet és az Emma írója valóságos könyvmoly volt. Falta a regényeket, a versesköteteket és a drámákat. Kedvencei közé tartozott Lord Byron The Corsair című verses meséje, Madame de Genli Olimpe and Theophile-je, Anne Radclifftől az Udolpho rejtélyei, de a legkedvesebb olvasmánya a hétkötetes Sir Charles Grandison volt – aminek oldalain erotikus jelenetek, erőszak és házasságtörés is megelevenedtek – Samuel Richardson tollából. 

Mark Twain ifjúsági irodalma

A Huckleberry Finn kalandjai írója 1887 januárjában Charles D. Crane-nek írt listát tizenkét kedvenc olvasmányáról, amikor a lelkész arra kérte, ajánljon könyveket fiúk és lányok részére. Mark Twain javaslatai között szerepelt Plutarkhosz, a Robinson Crusoe, Az Ezeregyéjszaka meséi, a Gulliver utazásai, Tennyson művei, Shakespeare és Thomas Malory Artúr királya. 

Samuel Beckett könyvajánlói

2011-ben kiadták a Nobel-díjas író 1941 és 1956 között kelt leveleit, amik nemcsak a baráti kapcsolataiba engednek bepillantást, hanem olvasási szokásaiba is. A Godot-ra várva szerzője számtalan könyvet említett meg ezekben. Verne Gyula 80 nap alatt a föld körül című regényére „lendületes olvasmányként” hivatkozott, Theodore Fontaine Effie Briestje negyedjére is ugyanazoknál a részeknél csalt könnyeket a szemébe, J. D. Salinger Zabhegyezőjéről pedig úgy írt, mint a könyvről, amit mindennél jobban szeret. 

Virginia Woolf, a kritikus olvasó

Ha valakinek, hát Virginia Woolfnak érdemes hinni, amikor egy műről azt állítja, hogy érdemes az olvasásra, ugyanis nemcsak íróként, hanem kritikusként nyomot hagyott a világban. Többek között Jane Austen műveiről és James Joyce Ulysseséről értekezett, de a magánéletben is szívesen beszélt kedves olvasmányairól. „Sokkal nagyobb örömmel olvastam újra a Middlemarch-ot, mint amire emlékeztem” – írta naplójában George Elliot regényéről. William Wordsworth Prelűd című önéletrajzi írásáról pedig barátjának Ethel Smith-nek azt mondta: „Tudod, olyan jó, olyan szuggesztív, hogy úgy késleltetem, hogy a végére érjek, mint ahogyan egy gyerek tartogatja az utolsó falat tortát. És az emberek még azt mondják, hogy unalmas!”.

F. Scott Fitzgerald ajándéka ápolónőjének 

Fitzgerald négy évvel a halála előtt, 1936-ban az észak-kaliforniai Grove Park Innben élt, amikor maga ellen fordította saját pisztolyát. Az öngyilkossági kísérlet után a fogadó egy ápolót rendelt ki mellé, aki elterelte a figyelmét szuicid gondolatairól. 

Dorothy Richardson nemcsak ápolóként, hanem beszélgetőtársként is beválhatott, ugyanis A nagy Gatsby írója egy huszonkét tételből álló listával ajándékozta meg, amin olyan, számára alapvető olvasmányokat sorolt fel, mint a Carrie drágám Theodore Dreisertől, a Jézus élete Ernest Renantól, a Babaház Henrik Ibsentől és a Winesburg, Ohio Sherwood Andersontól. 

J. K. Rowling és egy nagyszerű klasszikus

Harry Potter varázslatos világának megalkotója is a klasszikusokra esküszik, kedvenc könyve Jane Austen Emmája. „Elmerülsz a történetben, és mire a végére érsz, csak annyit tudsz, hogy valami nagyszerű megszületését tapasztalhattad, de nem látod a tűzijátékot, mert az egészben nincs semmi hivalkodó” – nyilatkozta. 

George R. R. Martin és egy könyv mind fölött 

Biztos vagyok benne, hogy nem töprengenél sokáig, ha neked kellene kitalálnod, hogy melyik könyvsorozatért van oda a Trónok harca írója. Bizony, ez A Gyűrűk Ura. A széria gyerekkorában került először a kezébe, és azóta is mérhetetlenül rajong érte, de szívében egy másik könyv számára is maradt hely.

Emily St. John Mandel Tizenegyes állomására úgy hivatkozott a Live Journalben, mint az olvasmányra, ami mély nyomot hagyott benne. „Mélyen melankolikus, gyönyörűen megírt és csodálatosan elégikus regény, olyan könyv, amit sosem fogok elfelejteni” – írta Martin.