Katona József haláláig a népszerű színésznőt, Déryné Széppataki Rózát szerette – reménytelenül.
Katona József egész éltében nem tett semmit, amivel felhívta volna magára a kortársak – vagy a kortárs nők – figyelmét. Talpig úriember volt, visszahúzódó, halk szavú és szerény. Színházi berkekben azt mondanák: unalmas. Nem véletlen, hogy szíve választottjában, Széppataki Rózában sem hagyott nyomot. Pedig igazán kitett magáért, hogy észrevegye őt a sikeres színésznő.
A rejtélyes levélíró
Minden egy levéllel kezdődött. Addig ugyanis Katona csak csendben, messziről csodálta a színpadot beragyogó Rózát. Mindketten a Pesti Magyar Játékszíni Társaságnál dolgoztak, a húszéves lány színésznőként, a huszonkét éves férfi főként fordítóként. Katona alkalmanként a világot jelentő deszkákon is megfordult, kisebb, szerényebb szerepekben.
Egy előadás után aztán Róza levelet talált az öltözőjében: „Holnap jókor haza kell utaznom. Én magát véghetetlen szerelemmel szeretem, s lelkemben hordom képét, mióta először színpadon megláttam játszani, s ezen szende képet fogom titkon keblembe zárva, végleheletemig hordani. Ha meghallgat, s hajlandó hozzám, egy darabka rózsaszín szalagot, ha meg nem hallgat, egy darabka fekete szalagot zárjon a felelethez. E két szín fogja életem irányát kormányozni. Ha rózsaszín lesz a jel, fél év múlva visszatérek Pestre, s akkor bővebben fogok nyilatkozni; ha fekete lesz, akkor szívem örökre gyászolni fog.”
A rejtélyes levélíró csak monogramját – „K. J.” – tüntette fel, Rózának ezért fogalma sem volt arról, hogy ki habarodott bele, ráadásul nem volt ritka, hogy fésülködőasztalán hasonló hangvételű irományokra bukkant. Bár egy színésztársa szerint nem volt kifejezetten szép nő, de a színpadon tündökölt. A közönség rajongásig szerette, rengeteg hódolója és udvarlója akadt.
Róza Katonára úgy emlékezett mint a társaság „küldönc, szörnyű komoly és mindig igen rövid beszédű” tagjára. Azt is tőle tudjuk, hogy a Bánk bán Petúr bánjának a szerepét saját magának szánta, hiszen hasonló volt a jellemük. A színésznőt külsőleg sem fogta meg a fiatal férfi, bár az alkatát vonzónak találta, az arca és „szegként álló” haja nem volt ínyére. Eszébe sem jutott, hogy ő lehet a levél írója, hiszen addig alig váltottak néhány szót egymással. Végül Róza elégette a levelet, és hamarosan megfeledkezett róla.
Szép(p)róza
Róza Schenbach Rozália néven született Jászberényben. Édesanyja, Ridl Anna eredetileg orvosnak szánta, de az apa halála után Pestre küldte, hogy egy kántor mellett németül tanulhasson. A lány a fővárosban ismerkedett meg a színházzal. Eldöntötte, hogy színésznő lesz belőle. Anna nem ilyen jövőt képzelt el lányának. Másfél évig próbálta lebeszélni a tervéről, majd megegyeztek, hogy kap egy év próbaidőt, ami alatt kipróbálhatja magát a szakmában. Ettől kezdve Róza számára már nem volt visszaút.
Tizenhét évesen elszegődött egy színtársulathoz, és az igazgató javaslatára Széppatakira magyarította a nevét. Az első szerepét a Hamletben kapta udvari dámaként. Eldöntötte, hogy csodálatos színésznővé képzi magát.
Róza szakmán belül talált magának férjet. Kollégájához, Déry Istvánhoz ment feleségül, de döntése mögött sokkal prózaibb okok álltak, mint a szerelem. Adott a társulat tagjainak unszolására, akik nem akarták elveszíteni a színház üdvöskéjét, és arra ösztönözték, hogy fogadja el Déry házassági ajánlatát.
Bár a lány 1913-ban, húszévesen az oltár elé járult Déryvel, a szertartást egyáltalán nem vette komolyan: a koszorúslányaival nevetgélt, és amikor a pap megkérdezte, hogy szereti-e a mellette álló becsületes ifjút, nemmel válaszolt. Az igent csak harmadjára sikerült kipréselnie magából. Nem meglepő, hogy házasságuk sem lett sikertörténet.
Véletlen találkozás, valótlan sérelem
Miután Katona megvallotta Rózának az érzelmeit, vissza kellett térnie joggyakorlatára Kecskemétre. Csak egy évvel később bukkant fel ismét a fővárosban, néhány hónappal a lány esküvője után. A frigyről mit sem tudott, ezért igencsak meglepődött, amikor véletlenül összefutott Rózával az utcán, és értesült a hírről. Sok szerencsét kívánt Déryhez, azzal faképnél hagyta a fiatal asszonyt.
Úgy hitte, Róza azért nem válaszolt a levelére, mert már Dérynek ígérkezett el. Bánatát a Rózsa, vagy tapasztalatlan légy a pókok között című vígjátéka írása közben adta ki magából. A darab két kacér nőről szólt, akik férfiszíveket törtek össze. Természetesen Róza is szerepet kapott benne, de amikor megtudta, hogy róla szól, elintézte, hogy lefújják a bemutatóját, és többé nem volt hajlandó szóba állni Katonával.
„Melinda is csak asszony”
Katona minden esélyét eljátszotta, hogy meghódíthassa Rózát. A bosszú rosszul sült el, ő pedig továbbra sem felejtette el Rózát. Versei legalábbis erről tanúskodnak. „Lányka, még most is ragyog a szememben / szíves emlékem keserűn tolongó / gyöngye: mért a sors hogy ezen szerelmet / igy letapodta?!” – írta 1820-ban Ajándék című versében.
Más nő nem érdekelte. Nem nősült meg sosem. Életében a siker is elkerülte. A Bánk bánt is kudarcai listájára írta, senki sem akarta színre vinni. Harmincnyolc éves volt, amikor munkából hazafelé menet összeesett, és meghalt. Szívinfarktus vitte el.
Mindeközben Rózára rátalált a szerelem. A sors furcsa fintora, hogy éppen Katona mutatta be neki a férfit, akivel hosszú évekig viszonya volt: Prepeliczay Samut. A társulat feloszlása után Egerben, majd Miskolcon játszott, csatlakozott egy vándor színtársulathoz. Harmincéves korára az országban mindenki ismerte a nevét, ő lett az első magyar primadonna. A szerelemben viszont nem volt ilyen sikeres. Szeretője elhagyta, és feleségül vett egy jómódú polgárlányt. Róza egy kassai társulathoz csatlakozott, ahol 1833-ban, negyvenévesen, Katona halála után három évvel ő játszotta el Melinda szerepét a Bánk bán ősbemutatóján.
