A cselló a hegedű formájú vonós hangszerek basszushangszere, aminek négy húrja C, G, d és a hangokra van hangolva, azaz pontosan egy oktávval lejjebb a brácsához, egy oktávval és egy kvinttel lejjebb a hegedűhöz viszonyítva.
Egyszerűbben fogalmazva olyasmi, mint a hegedű, csak míg azt az állunkkal szorítjuk annak érdekében, hogy stabilan játszhassunk rajta, a cselló szúrós, hosszú lábon áll. Mi ennek az oka? Tényleg nem találtak jobb kitámasztót egy hegyes fémlábnál? Vagy egyáltalán nem is a kitámasztás a funkciója?
Miért van a cselló alján az a hegyes izé?
Az eszköz hivatalos neve támasztóláb, ami több hosszban is kapható, így minden zenész saját ízlése szerint állíthatja be. Míg a csellókat a 16. században kezdték építeni, a támasztóláb használata csak 1860 körül vált elterjedtté.
Célja a súly megtartása és a magasság pontos beállítása a kényelmes játékhoz. Segíti egyrészt a megfelelő hangzás létrejöttét, másrészt a hangszeren játszót abban, hogy kényelmesen, a megfelelő magasságban legyen a hangszere.
Annak érdekében, hogy koncert közben a hangszer ne csúszkáljon a parkettán vagy más, keményebb burkolaton, célszerű valamilyen segítséget használni. A legegyszerűbb megoldás az e célra beszerezhető gumikarika, de a beszámolók szerint gumilabda, különböző szilárd anyagú megállítók, székhez csatlakoztató eszközök mellett akár radír, gumi lábtörlő és egy régi öv is szerepelt már a leleményesebb zenészek eszköztárában.

A zenehallgatás, majd később a hangszertanulás megdöbbentően sok képességet fejleszt kiskorban.
Tovább olvasomA cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés