Mi a különbség a túró és a ricotta között?

Olvasási idő kb. 1 perc

Azt tudjuk, hogy mindkettő tejtermék, legtöbbjük kissé rögös állagú, olykor krémesebbek. Az ízükben és az árukban sincsenek hatalmas eltérések. Akkor tehát mi a különbség a túró és a ricotta között?

A ricotta a legtöbbször kicsit talán kenhetőbb állagú, semlegesebb ízű – talán emiatt kaphatott egészen más nevet? Vagy egyszerűen a túró olasz változatáról van szó, és ezért maradt rajta a jól csengő név? 

Ez a különbség a túró és a ricotta a között

A két terméknek valójában nem sok köze van egymáshoz, de annyi mindenképpen, mint amennyi mondjuk a pizzának és a nokedlinek. Ugyanonnan indulnak, de egészen más lesz a végeredmény. 

A ricotta elméletileg tehén-, juh-, kecske- vagy bivalytejből készülhet, de a leggyakrabban fogyasztott változata tehéntejből készül – írja róla a bonappetit.com. Ebben még nem is különbözne a túrótól, de van két fontos dolog, amiben igen.

ricotta olasz szó, „újrafőzött”-nek lehetne fordítani, és ez utal is az egyik legfontosabb különbségre, ami elválasztja a túrótól. Másik neve pedig lehetne savósajt vagy savótúró, hiszen a hagyományos túrók és sajtok többségével ellentétben tejsavóból készül.

Amikor az ember sajtot készít, akkor a tejet két külön állagú részre választja szét. Ennek nyomán létrejön egy szilárd anyag, ebből lesz általában a túró és a sajt, a másik rész pedig egy folyadék, amit tejsavónak hívnak – ebből készül a ricotta, ami gyakorlatilag a sajtkészítéskor megmaradt és újramelegített tejsavót jelenti. 

Ebben a receptben ki is próbálhatod, milyen finom.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.