Az élesztő szó a gombák egy csoportjára alkalmazott gyűjtőfogalom. Tudományos érdeklődésűek számára fontos lehet, hogy a Saccharomyces nemzetségbe tartozó élesztőgombák több faját, leggyakrabban a Saccharomyces cerevisiae-t és azok többféleképpen kialakult törzsét értjük alatta.
Kémiai összetétele szerint zsír, fehérje, vitaminok, zsiradék, szénhidrát, de leginkább víz alkotja.
Táptalaja a cukorgyártásból visszamaradt melasz, ezt hígítják, majd tápsókkal kiegészítik, beállítják a kémhatását, pasztőrözik, majd sajtolják. Szárított változatban pedig a víztartalmától is megszabadítják.
És hogy miért kell felfuttatni az élesztőt?
A Saccharomyces Cerevisiae gomba cukrot vagy keményítőt eszik. Amikor ezeket szépen elfogyasztja, és a klíma is megfelel neki, akkor szaporodásnak indul – ennek érdekében szoktuk langyos, cukros folyadékban felfuttatni. Amikor aktív, akkor tud igazán segíteni abban, hogy a süteményeink állaga még levegősebb, könnyebb legyen.
Sütésnél a felhasznált lisztmennyiséghez kb. 4-10 százalék élesztőt kell adni, vagyis egy kiló liszthez általában 1 kockányi friss élesztőre vagy 2 tasak szárítottra van szükség. A művelet langyos vízben vagy tejben történik, és általában elég hozzá néhány perc.
A folyadék optimális hőmérsékletét is ismerjük: ez 36-37 °C, és ez most nem gasztrosznoboskodás, a melegebb folyadék ugyanis elpusztítja az élesztőgombákat, a hidegebb pedig lelassítja a kelesztést, így érdemes erre a hőfokra belőni a cukros tejet. A tökéletes eredmény érdekében fontos az is, hogy az élesztő sóval ne érintkezzen, de túl sok cukorral sem, mert az is elpusztíthatja.
A friss és szárított élesztő közötti különbség annyi, hogy utóbbit általában hosszabb ideig kell keleszteni, és nem szükséges felfuttatni, közvetlenül a lisztbe morzsolható.
