A BFZ Közösségi Hét programjainak keretében a zenekar elsősorban hátrányos helyzetű térségekben tart ingyenes koncerteket. A kezdeményezés öt évvel ezelőtt indult, és minden évben két hétig tart: ilyenkor a zenekar szétszóródik az országban, és kamarazenei előadásokat tart templomokban, zsinagógákban, idős- és gyerekotthonokban.
Illési Erika, a Fesztiválzenekar hegedűse, aki zeneterápiával is foglalkozik, a Zenevár című gyerekprogramot vezeti. Ebben a klasszikus zenei darabokat mindig felfűzi egy történetre, amit a színpadon elmesél, és ezzel köti össze a darabokat. „A Zenevár gyerekközönségének legnagyobb része először találkozik a klasszikus zenével, így hagyományos hangversenyt tartani nekik nem lenne szerencsés, hiszen a zene nyelvét is meg kell tanulni. Ha valaki korábban még nem találkozott ezzel a műfajjal, akkor valószínűleg nemigen tudna mit kezdeni vele, unná is talán. Mintha kaviárt és csigapürét adnál valakinek, aki világéletében pörköltön és zsíros kenyéren élt: valószínűleg undorodva dobná a kukába. Így viszont egy történetbe ágyazva kapja meg a zenét, és azonnal felfedezi, mi mindent lehet vele kifejezni. Az a tapasztalatom, hogy ez mindig döbbenetes hatással van a gyerekekre. A legnehezebben hallgatható, lassú, nehéz darabokat is síri csöndben szokták hallgatni.”
Ezzel együtt természetesen – személyiségtől, családi háttértől, egészségi és mentális állapottól, körülményektől függően – mindenkinek egészen más a reakciója, de mindenkinek egyértelműen pozitív. Mindig vannak nagyhangú, vagánykodó gyerekek, ráadásul általában azt sem tudják, hogy pontosan mire jöttek és mi fog történni, de a koncert elején Erika beszélget velük, sőt közösen készítenek egyszerű hangszereket – PET-palackból csörgőt, tojástartóból és gumiból húros hangszert –, amiket a végén közös zenélésre használnak.
„A legutóbbi koncertünk a Vadaskert Alapítvány ambulanciáján volt, ahova ottani iskolások és a pszichiátriára járó gyerekek is jöttek, kiskamaszok és kamaszok. A mesét minden korosztály másképp hallgatja, ez a meseterápiában alap. Nekik a klasszikus Csipkerózsika-történetre alapuló mesevariációt találtam ki, amiben ugye Csipkerózsika elalszik, és mindenki próbálja felébreszteni. Ez a változat kifejezetten kamaszoknak szólt, és valamilyen módon mindenki megértette, hogy arról az állapotról van szó, amikor egy tinédzser befelé fordul, felveszi a kamaszmaszkját, és megközelíthetetlen lesz a felnőttek számára. Az volt a kérdés, hogy hogyan lehet felébreszteni, jöttek csodadoktorok, voltak benne terápiák – és a gyerekek láthatóan rezonáltak a sztorira, aminek persze minden pillanata ki volt előre találva.”
Elindítani valami fontosat
Bár ezek a koncertek egyszeri alkalmat jelentenek, el tudnak indítani valamit. Ilyenkor a zenekar vagy az alapítvány, amelyik meghívta őket, összeköti az intézményt a helyi zeneiskolával vagy a helyi tanárokkal, ugyanis gyakran előfordul, hogy valaki egy ilyen élmény hatására kezd el zenét tanulni. A zenetanulás pedig pont olyan feszültséglevezetési lehetőség lehet, mint, mondjuk, a sport: komplex fizikai és lelki segítség a kamaszok lelki fejlődésében.
„Ózdon voltunk, a Van Helyed Alapítványnál. Nehéz közönségnek tűnt: kicsi volt a hely, hangosak és aktívak voltak a gyerekek. Kezdés előtt a hárfásunk hangolta a hangszerét, amikor egyszer csak megszólalt az első sorban ülő, egyik legnagyobb hangú fiú: – Az még ott azért nem tiszta... – Mondanom sem kell, leesett az állunk. Később kiderült, hogy a fiúnak abszolút hallása van, és végül az alapítványon keresztül sikerült elérni, hogy zeneoktatásra járjon és olyan képzést kaphasson, ami megfelel a képességeinek.”
„Ezekben az esetekben a zenetanulásnak az az egyik legfontosabb hozadéka – teszi hozzá Erika –, hogy levezeti nemcsak az indulatokat, de az érzelmi feszültségeket, amiket valaki esetleg verbalizálni nem tud, de ily módon kifejezni igen. A zene szelep, a zenetanulás pedig személyiségfejlesztés. És nem is kell feltétlenül klasszikus zenének lennie. A jó zene, a jazz, a jó rockzene is ilyen, sőt a technó, a rap, ezek a ritmusra épülő, tulajdonképpen a Földhöz tartozás élményét kifejező, nagyon erős ritmusú zenék is alkalmasak lehetnek erre. Képesek arra, hogy megadják az érzést, hogy nem a semmiben létezünk. Egyfajta eksztázisig is el lehet jutni velük. Mennyivel jobbfajta drog ez, mint a kemikáliák... Látjuk ezeken a koncerteken, hogy milyen eksztatikus hatása tud lenni a gyerekekre már annak is, hogy két fedővel ütik a ritmust.”
Zeneterápia minden életkorban
A másik végpont az idősek, akiket egészen másképp szólít meg a zene. Az idősotthonokban adott koncertek jobban hasonlítanak a hagyományos hangversenyekre, bár ott is vannak összekötő szövegek a darabok között, hiszen a zenészek ott is törekszenek arra, hogy bevonják a közönséget. Az egyórás programra az otthon lakói készülnek, szépen felöltöznek, megcsinálják a hajukat, és nagyon várják, mert a legtöbben évek óta nem hallottak élőben klasszikus zenét. Ezeket a kamarakoncerteket a zenekar egyik csellistája, Dvorák Lajos szervezi, aki elmesélte, hogy bizony az is megtörtént, hogy az egyik otthonban egy férfi, aki időskori demenciában szenvedett, a hangverseny hatására elkezdett beszélgetni, pedig már régóta nem kommunikált senkivel. Nem véletlen, hogy a művészetterápia részét képező zeneterápia egyre elterjedebb módszer, és minden korosztálynál eredményesen alkalmazzák a gyógypedagógiában és a pszichiátriában is.
