Madách nemcsak nagyszerű művész, de szerelemre áhítozó férfi is volt. Lónyay Etelkáért lángoló szíve vezette első verseskötetének megjelenéséhez. 1841-ben a tüdőbeteg Dacsó Lujzáért epedt, ám annak korai halála megakadályozta a szerelem kiteljesedését. Ezután közel került Cserny Máriához, a losonci Gyürky Amáliához is, de mindegyik szerelem véget ért. 1844-ben azonban megérkezett az életébe Fráter Erzsébet, a táblabíróként dolgozó Madách korábbi principálisának, Fráter Pál alispánnak az unokahúga. A gyarmati bálban ismerkedtek meg és táncoltak először, a szerelem pedig nemcsak fellobbant, de erősen lángolt is. Madách egy év múlva már meg is kérte az elszegényedett nemesi családból származó, kálvinista vallású kisasszony kezét, aki örömmel mondott igent. Talán boldogok is lehettek volna, ha nincs jelen mindvégig a háttérből vaskézzel irányító, fiát elengedni képtelen anya, Majthényi Anna.
Madách és az anyja szoknyája
1845 nyarán Csécsén megtartották az esküvőt annak ellenére, hogy Madách anyja már akkor gyűlölte az eltérő vallású, jelentős hozomány nélkül érkező Erzsébetet, és ezt nem is igen rejtette véka alá. A konfliktusok egyre éleződtek a két asszony között, a kettejük közé rekedt, anyjához és feleségéhez egyaránt ragaszkodó, beteges író pedig képtelen volt kezelni a helyzetet. Ennek ellenére a házasság eleinte boldog volt, sorra jöttek a gyerekek is: frigyük első évében érkezett fiuk, Imre születése után elhunyt, de 1848-ban világra jött Aladár, három évre rá a kis Jolán, majd két év múlva a második kislány, Borbála. Ezekben az években az egyre bővülő család a csesztvei birtokon élt, az anyóstól távol, és igazán meghitt pillanatokat éltek át, ahogy arról Madách Otthon című verse is tanúskodik.
Háború az országban és a családban
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után Madách is bajba került, annak ellenére, hogy a harcokban betegsége miatt (gyakran ágynak esett szív- és tüdőbajjal, illetve köszvénnyel) nem tudott részt venni. Birtokán alkalmazta viszont – felesége tudta nélkül – Kossuth korábbi titkárát, Rákóczi Jánost, és emiatt 1852-ben egy évre börtönbe zárták. Erzsébet éppen a harmadik gyerekükkel volt terhes, kiszolgáltatottan, pénz nélkül maradt magára, anyósa nem segített neki sem anyagilag, sem egyéb módon.
A két asszony ekkorra már nyíltan gyűlölködött, és ott tettek keresztbe a másiknak, ahol tudtak: Madách anyja rendszeresen megalázta a kevésbé művelt, ám vidám, társasági életet kedvelő Erzsébetet, cserébe a fiatalasszony a lutheránus templomba járatta a gyerekeket, és drága ruhákat vásárolt, csak hogy bosszantsa elvakultan katolikus, zsugori anyósát. A harc a bajban sem szűnt meg: miközben Madách börtönben volt, az anyja mindenkinek azt híresztelte, hogy Erzsébet hűtlenkedik.
Egy évnyi vizsgálati fogság után az író hazatért, és elkövette azt a hibát, hogy mindent elhitt az anyjának. Úgy döntött, hogy Majthényi Annához költözteti családját az alsósztregovai kastélyba. Ezt Erzsébet hatalmas árulásként élte meg, de azért csomagolt és ment a családjával. Ennek ellenére a döntéssel a házasság hajója hatalmas léket kapott, majd akkor süllyedt el, amikor Madách ellenkezésének dacára Erzsébet (a férje nélkül) részt vett a losonci bálon. Kinézték, megvetették, anyósa pedig tombolt a család becsületén esett folt miatt.
Az anya nyert
1854 nyarán Madáchék házassága annyira megromlott, hogy a Heves megyei Ecséden aláírták a válási szerződést. Erzsébet évi nyolcszáz pengő tartásdíjat kapott, és az apjához költözött. Aladár és Borbála Majthényi Annával maradt a kastélyban, az anya csak Jolánt nevelhette annak 10 éves koráig. Másik két gyermekét sosem látogathatta meg, anyósa elüldözte a kastélytól. Az író anyja totális győzelmet aratott, és ettől kezdve soha többé nem is engedte el a fiát. Madách a szerelmi életében elszenvedett csalódásokat ironikus, sötét humorral átitatott műveiben dolgozta ki magából, válása után, 1856–57-ben írta meg Az ember tragédiája második, végső változatát is. Erzsébet eközben egyre mélyebbre süllyedt.
Nem csak az asszony tébolyodott meg
1862-ben volt férje toppant be hozzá, hogy magával vigye Jolánt. Erzsébet rádöbbent, hogy az égvilágon mindent elveszített. Gyakori alkoholfogyasztása, halmozódó tartozásai (a tartásdíjat késve, alig-alig kapta meg) és az elméjén elhatalmasodó téboly a tönk szélére sodorta. Tévképzetek gyötörték, mindenkire gyanakodott, tétlenül bolyongott, olykor ruhát sem vett magára, az utcán aludt, enni sem volt pénze, epilepsziás rohamok gyötörték.
Az író 1864-ben bekövetkezett halála után annyira összeszedte magát, hogy elutazzon a gyerekeiért, de volt anyósának esze ágában sem volt megengedni Erzsébetnek, hogy találkozzon velük. Az asszony ezek után végképp elvesztette az eszét. Ha úgy tartotta a kedve, fák odvában húzta meg magát, egészen addig, amíg távoli rokona, Baranyi Adolf kórházba nem vitette, ahol 1875-ben halt meg. Búcsúlevelében a gyermekei iránti szeretetéről írt. Hármuk közül egy szintén a téboly áldozatává vált: a legkisebb lány, Borbála a lipótmezei elmegyógyintézetben hunyt el. Aladárból, bár jogot végzett és eleinte bíróként dolgozott, spiritiszta lett. Jolánból vált a legstabilabb személyiség, akit egy ideig édesanyja nevelt. A lány attól sem félt, hogy kimondja: szülei szerették egymást, de nem bírták a próbatételt, amit Madách anyja mért rájuk.
Majthényi Anna 96 éves koráig, 1885-ig élt, azaz túlélte a szerencsétlen véget ért házasság mindkét szereplőjét.
