Fejest ugrottunk a Gump-sztori mélyére, miközben próbáltuk levetkőzni minden Tom Hanks-imádatunkat, ami eddig megakadályozott abban, hogy lássuk az igazságot. Egyszer már elővettük szeretett sztorinkat, hogy a könyvvel összehasonlítsuk − ekkor kiderült, hogy az írott Forrest Gump lényegesen mocskosabb és sokkal kevésbé családbarát, ám a filmet speciális nagyító alá téve most azt látjuk, hogy a filmbeli Forrestet sem biztos, hogy szentté lehetne avatni.
Forrest valamiféle eljárás alatt volt
Amikor Forrest végre elszakad attól az átkozott padtól és Jennyhez ér, a nő megmutatja neki a csupa szívből összeállított kis albumot, amiben újságcikkeket gyűjtött össze róla, amelyek leginkább arról szólnak, ahogy Forrest hatalmas szakállal körbefutotta Amerikát. De van egy cím, amin megakadhat a szemünk:
„A Gump elleni nyomozás szülővárosában folytatódik.” Hm, ez vajon mi lehet? Az alatta levő szövegben ez áll: „Forrest Gump barátai jellemzően kitérőek voltak a viselkedésével kapcsolatban. »Sosem tudta, mit csinál« – mondta (valaki). A legtöbbeknek, akik együtt nőttek fel vele, határozott véleményük volt róla. Húszból tizenketten azt mondanák, hogy »egy idióta«, és ez mindent megmagyaráz.”
Furcsa hangvételű cikk egy férfiról, aki azért lett híres, mert sokat futott. Mi állhat az említett nyomozás hátterében? És hogy lehet az, hogy annak ellenére, hogy Forrest a 20. század amerikai történelmének legfontosabb eseményeinél jelen volt, a buszra váró hallgatóság nem ismerte fel őt? Keresztülszelte Amerikát, tele volt vele a sajtó akkor is, amikor pingpongozott Kínában, háborús hős, és bármilyen idióta is volt, hatalmas vagyont szerzett, amit aztán nagy szerencsével a Bubba-Gump rákcégbe fektetett, ami szintén sikeres lett. Forrest milliárdos… vagy mégsem?
Miért ül egy milliárdos kopott cipőben?
Maradjunk még ennél a bűvös padnál, és nézzük meg közelebbről Forrest öltözékét. Még mindig azt a régi, koszos, nem éppen elegáns cipőjét hordja, amiben átfutott a Csendes-óceántól az Atlantiig és vissza. Lehet, hogy egyenesen a sztrádáról érkezett, hogy meglátogassa Jennyt? De hiszen volt fodrásznál, ruhát váltott, bonbont vásárolt, és ott van mellette a bőröndje. De ha a több ezer kilométernyi futás után hazament, miért nem cserélte le a cipőjét? Nemhogy egy milliárdos, de egy hétköznapi ember se csinál ilyet! Persze – legyintünk – Forrest nem hétköznapi ember. De gondoljunk csak bele: mi van akkor, ha Forrest már nem gazdag többé?
Lehetetlen – csattansz fel, ide hallom. Hiszen Forrest nemcsak a rákhalászatból kereste meg a kenyerét, de többek közt ő volt az, aki pénzt tett 1975-ben az Apple cégébe, amikor még azt se tudta, mi az, és tőlük kapta az élete végéig tartó fizetést. Egy baj van csak ezzel…
Forrest nem lehetett gazdag az Apple-ből
Még a valódi Apple-alapítók sem tudták 1975-ben, hogy mi az, hiszen egy évvel később született meg csak a cég, és csupán 1980-ban kerültek tőzsdére a részvényei. Viszont Forrest kap egy hívást Dan hadnagytól, hogy többé nem kell a pénz miatt aggódniuk, mert befektetett valami „gyümölcscégbe”. Később kap egy köszönőlevelet az Apple-től, amelyben hálásak a befektetett pénzért, majd egy dátum: 1975. szeptember 23. Nagyvonalúan legyintsünk, tudjuk be alkotói szabadságnak vagy apró bakinak.
Teljesen tiszta, hogy Forrest önkéntes csendestárs volt, nem igazán foglalkozott a cégügyekkel, és soha többé nem ment vissza dolgozni Dan hadnagyhoz. Kérdés, hogy Dan hadnagy, az elvetemült alkoholista tudott-e vezetni egy ekkora céget. Ekkora befolyással meg tudott-e maradni a legalitás határain belül? Mi van, ha a rengeteg bevételt valami olyasmire fordította, ami már erősen bökte a törvény csőrét?
Bármit is tett Dan hadnagy a céggel és a rengeteg pénzzel, biztosan nagyot kaszált vele, ahogy Gump is jó pénzt kapott. Ám ha az illegális biznisz bukott, vagy netán teljesen bedöntötte a céget, Dannek el kellett hitetnie Forresttel, hogy minden rendben van. Durva feltevés: lehetséges, hogy Dan hadnagy meghamisította a levelet, hogy bizonyítsa Forrestnek a cég stabilitását, és hogy Gumpnak tényleg ne kelljen visszatérnie dolgozni? Túlzásnak tűnhet, amiben túl sok a kockázat, ráadásul egy ilyen gyenge átverés nem működhet sokáig.
Forrest próbálja menteni a saját bőrét
Érzem, izzanak a konteóagyak, szóval tegyük tisztába: hogy jön mindehhez az, hogy Forrest ül egy padon, és órákig meséli a történetét idegeneknek? Nem tudjuk, mi történt Dan hadnaggyal és a pénzzel, és nehéz elképzelni, hogy Forrest önszántából bármilyen mocskos dologba keveredett volna, de a neve és részesedése még mindig ott volt a cégéren, Dan hadnagy pedig messze okosabb volt, mint hogy ne tudja annyira manipulálni Forrestet – akár csak a levéllel –, hogy egy jó ideig elhitesse, minden rendben. A bili viszont minden valószínűséggel kiborult: így a nevét is tisztára kellett mosnia, no meg a pénztárcáját.
Nem szeretnénk azt sugallni, hogy Dan szándékosan vezette félre a társát, de amikor felbukkan Forrest esküvőjén, hosszú idő óta először találkoznak. Forrest nem tudja, hogy menyasszonya van, nem tudja, hogy titániumötvözetből készült lábat kapott, így vélhetően tényleg hosszú idő telt el. Ha valamit Dan nagyon elrontott a cég vezetésében, Forrest egészen biztosan belekeveredett az ügybe mint alapítótárs, partner vagy akár csak haszonélvező. Így aztán ezzel a tudattal máris érezhető egyfajta feszültség kettejük között, ami Forrest személyiségéből fakadóan messze nem vérre menő. Az pedig mellékes, hogy az eredeti regényben többször előfordul, hogy Forrest olyan jogi bajba csap bele, amit ő maga nem teljesen ért, bár tény, hogy az egy teljesen más Gump.
Ezek után a padon csak tisztára akarja mosni a nevét, önmagát is igazolva és megnyugtatva. Elmondja a saját történetét, mert sötét felhők gyülekeznek felette. Nyilvánvaló, hogy értelmi visszamaradottsága miatt ezt máshol képtelen megtenni, az interjúzás nem az ő asztala, ezt többször is láthattuk. Szóval együgyű motivációval leül az utcai padra, és elkezd mesélni, kihagyva azokat a részleteket, amiket nem ért. Ne feledjük, mindent Forrest szemüvegén át látunk. Mindez átfordítja a szívmelengető filmet egy bénácska férfi kétségbeesett önigazolás-keresésbe? De ne siessünk ennyire előre, van még itt egy dolog…
...ami egészen új megvilágításba helyezi Jennyt
A film egyik vitatott pontja, hogy Jenny visszatér Forresthez, miután kiéli magát, és már csak hónapjai vannak hátra, na meg a férfi gazdag lesz, kész vigyázni a gyerekére. Aranyásó lépés, az biztos! De lehet, hogy nagyon nem ez a valódi történet, főleg nem a fentiek értelmében.
Gondolj csak bele: láttuk Jenny albumát, benne a nyomozásról szóló cikkről, szóval pontosan tudja, mi történt. Ha Forrest valóban elvesztette a pénzét, akkor talán pont ő az, aki sündörög a nő körül a megélhetése miatt. Így lehet, hogy Jenny azért tért vissza hozzá, mert megsajnálta, mert olyan dolgokon ment keresztül, amit nem érthet. És mert felismerte Forrestben a sosem szunnyadó szeretetet, és azt, hogy ő ezt mindig is mellőzte, így elhatározta, hogy legalább utoljára mellette lesz, mielőtt a betegsége végéhez ér.
Még egy dolog. A nyomozás folytatásáról szóló cikk akkortájt látott napvilágot, amikor éppen az ország közepén futhatott (lévén hogy egymás mellett van Jenny könyvében a két cikk, valamint hogy nem említik benne azt, hogy sikerült volna Forrestet felkutatni, csupán a barátaival beszélt a riporter). Ez azt jelenti, hogy a baj már azelőtt megtörtént, hogy elkezdett futni. És emlékszünk, mit mond Jenny Forrestnek, mielőtt Vietnámba megy:
ha bajba kerül, csak fusson.
Nagyon messzire mentünk? Túlságosan unatkozunk, hogy fontosabb témák helyett Forrest Gump titkos életéről írunk? És egyébként is, hogy jövünk ahhoz, hogy a filmtörténelem legszívmelengetőbb filmjét próbáljuk bemocskolni? Velejéig romlott, gonosz újságírók vagyunk, akik mindenben a szenzációt és a gonosz dolgokat keresik?
Lehet, hogy igazad van. Viszont az tény, hogy akár ennek tudatában, akár enélkül Forrest Gump marad ugyanaz a jószívű, őszinte ember, akit megszerettünk. Bármilyen körülmény is legyen érvényben, ő csillapíthatatlan, örökké megbocsátó szeretettel érzett Jenny iránt, testvéries, odaadó barátsággal Dan hadnagy iránt, ezzel pedig még inkább kidomborodik az a mondanivaló, amiért mindig összegyűlik a szemünkben a könny a filmet látva.
Mindezen túl abban van ráció, hogy a kevésbé családbarát regénybeli Forrest Gumpból a forgatókönyvírók, még ha közvetve is, de átmentettek egy hangyányit az Oscar-díjas filmbe – lehet, csak a saját szórakoztatásukra. És egyébként is, a filmesek, akik hónapokat, éveket töltenek el egy-egy forgatókönyv felett, előszeretettel csempésznek bele olyan apróságokat a műveikbe, amiket csak az őrült rajongók fognak észrevenni húsz év múlva, amikor kikockázzák a legkisebb részleteket is. Jegyezte, amiket írtam, Mr. Watson?
