Pedig a zulu nép tagjainál esélye sincs annak az ifjúnak, aki nincs otthon a szarvasmarhatartás világában. Ha megtetszik neki egy eladósorba került lány, akkor beszélget vele, sőt egy idő után a lányos ház udvarán álló külön kunyhót is megkapják, hogy kettesben tölthessenek időt, de az apa egészen addig nem vesz tudomást leendő vejéről, amíg az házassági szándékát kifejezendő szarvasmarhákat nem hoz magával. Ez tulajdonképpen az eljegyzés – jobb, mint gyűrűvel térdepelni a tengerparton. Vagy nem...?
Külön ház a pasizó kamaszlányoknak
Az ifjú, ismerkedő szerelmeseknek épített külön kis kunyhó nemcsak a zuluknál, de a kambodzsai kreung törzs tagjainál is nagy divat. Ezt minden esetben az apa építi meg a lányos ház udvarán, a célja pedig egyértelmű: a kamaszkorát kezdő tininek legyen egy intim zuga, ahol kipróbálhatja, kérői megfelelnek-e az ágyban is. Nem ítélik el akkor sem, ha egészen sok férfi fordul meg az ágyában, amíg el nem jön az igazi. A törzs tagjai ezzel nem a szabados életformát akarják támogatni, éppen ellenkezőleg: a hosszú, boldog házasságban hisznek, amihez úgy gondolják, hogy nem az azt megelőző önmegtartóztatáson keresztül vezet az út. Az európaiak számára, ahol a vallás évszázadokra kötelezővé tette az erényességet és a lány szüzességének megtartását, nagyon furcsán hangzik, de valószínűleg a kreung törzs tagjainak is megvan a véleménye a mi udvarlási módszereinkről – bár ma már nálunk is teljesen normálisnak számít, ha a menyasszony letudott már néhány párkapcsolatot az élete során.
Helló, drágám, van egy késed?
A finneket sem kell félteni, ha ismerkedésről van szó. Egészen a 19. századig divatban volt az a módszer, amelynek főszereplőivé a kések váltak. Az eladósorba került lányok övére az apa varrt egy speciális késhüvelyt, így indultak a közös táncba. A fiúk mindegyikénél ott volt a saját kése, és ha megtetszett neki az egyik hölgyemény, akkor becsúsztatta a kését az erre a célra készült hüvelybe. A lány úgy mondott nemet az ismerkedésre, ha később visszaadta a kést az ifjúnak, ám ha elfogadta, azzal beleegyezett a randiba. Bele se merünk gondolni, hogy boldogulhattak azok a fiúk, akiknek izgatottságukban izzadt és remegett a kezük.
A legfurcsább parfüm
Ugyanebben az időszakban Ausztria és Stájerország bizonyos vidékein szintén kidolgoztak egy bizarr ismerkedési szokást. A táncoló férfiak textilkendőket szorítottak a hónuk alá és így ropták egész este. Az erőteljes bukét kapott zsebkendőket aztán felajánlották a szintén kiizzadt lányoknak, hogy legyen mivel megtörülniük az arcukat. A lányok így a feromonok alapján dönthették el, melyik férfit választják ki maguknak. Ugyanezt fordítva is eljátszották: a lányok almaszeleteket szorongattak a hónuk alatt és azzal kínálták a legényeket. Amelyik megette, az biztosan odavolt a kiszemeltjéért. Az illat persze ma is nagy szerepet játszik az ismerkedésben, de természetes kipárolgásunkat parfümökkel, dezodorokkal nyomjuk el, így nem tudjuk kiszagolni azt, aki genetikai kódja alapján a lehető legjobb választást jelenti az utódnemzésre.
Férfiszépségverseny sminkkel és tánccal
Afrika középső területein él a bororo, vagy másik nevén wodaabe törzs, ahol nem az illat számít a párválasztásnál, hanem a külső megjelenés és a tánctudás. A legények szó szerint versengenek a nők kegyeiért, mégpedig egy férfiszépségverseny keretein belül. Háromfős női zsűri előtt kell megjelenniük csinosan kisminkelve, és közben folyamatosan táncolnak, miközben kerek szemüket és fehér, egészséges fogaikat villogtatják. A versenyt néző lányok közben kiválasztanak közülük maguknak valakit, akit férjül vesznek, de az is előfordul, hogy már házas asszony választ magának párt a legszebb férfiak közül.
Mauritániában hizlalják a feleségjelölteket
Szintén Afrikában, Mauritániában szokás a lányokat elképesztő módon felhizlalni a sikeres társkeresés érdekében. Míg itt nyugaton még mindig a vékony nők számíthatnak a legtöbb udvarlóra, addig Mauritániában rá sem néznek egy lányra száz kilós testsúly alatt. Az ottani nép számára a testes menyasszony a bőséget jelképezi, a kerekded formák pedig puha párnát biztosítanak a leendő férjeknek, akik egyébként mind vékony testalkatúak. Hogy a lányok megfelelően túlsúlyosak legyenek kamaszkorukra, már 6-8 éves korukban elszakítják őket a családjuktól, és hizlalótáborokba küldik. Ott külön személyzet gondoskodik arról, hogy lecsússzon a napi több liter zsíros tevetej, a rizs, a gabona, a hús. Aki nem hajlandó többet enni, azt botokkal kínozzák, és saját hányadékát is meg kell ennie. A napi tizenháromezer kalória idővel megteszi a hatását, és a serdülő lány férjhez mehet. Ha még mindig túl vékony, gúnyolódások céltáblájává válik, és az is előfordulhat, hogy magányos marad. A kormány egyébként megpróbálja felszámolni ezt a kegyetlen gyakorlatot, még új népdalokat is gyártottak, amelyek az egészséges testsúlyú nőket éltetik, de egyelőre nem tűnik úgy, hogy sikerrel járnak.
Betörők Bhutánban
A legtöbb országban letartóztatnák azt a férfit, aki éjszaka betör egy házba, és ott a halálra rémített lányt megpróbálja szexre bírni, de Bhután egyes területein ez egészen elfogadott viselkedés. Az éjszakai vadászat elnevezésű rituálénak hagyománya van: a férfiak kifigyelnek egy házat, az éj leple alatt betörnek, és ezt addig ismétlik, amíg nem találnak egy kedvükre való hölgyet. Ha megvan, megpróbálják rábírni, hogy engedje be őket az ágyába. A gesztust maximum a lány találhatja romantikusnak, a szülők inkább védik a házukat és a lányukat, különböző betörésgátló eszközöket, ablakrácsokat szerelnek fel, őrző-védő kutyát tartanak, és még sorolhatnánk. Persze sikerrel így sem mindig járnak. Kárpótlásul azt a férfit, akit betörés közben elkaptak, rákényszeríthetik arra, hogy elvegye feleségül a lányukat. Ha nem sikerült fülön fogni az éjszakai betyárt, de a leányzó terhes lett, a fiúnak – vagy családjának, hiszen a szokás jellemzően a tinédzserek körében terjedt el – pénzbüntetést kell fizetnie, vagy el kell vennie feleségül az áldozatát.
