Ahány ország és kultúra, annyiféle köszönés létezik. Ezt akkor sem árt tudni, ha üzleti partnerekkel tárgyalunk, és akkor sem, ha gyakran utazunk, esetleg a rokonaink között van külföldi. Ami ugyanis számunkra elfogadott és kedves gesztus, az nekik akár sértő is lehet. Ha nem akarunk kellemetlen helyzetbe kerülni, ismerkedjünk meg a különböző népek üdvözlési szokásaival!
Mindenhol más a kézfogás
Európában és az Egyesült Államokban két ismeretlen általában kézfogással üdvözli egymást. A jobb kezet illik használni, közben pedig bemutatkozni, lehetőleg a másik szemébe nézve. Az viszont már népenként változik, milyen hosszan tarthat a gesztus és mennyire lehet barátságos. Dél-Európában például semmi sértő nincs abban, ha ilyenkor az egyik fél mind a két kezét használja, esetleg egy kis barátságos vállveregetéssel egészíti ki, ahogy például a görögök szokták, vagy hátlapogatással, ami inkább Latin-Amerikában jellemző.
A kedves orosz ismerősök között az ölelés vagy a puszi sem kizárt, míg a törökök mindkét kezükkel átfogják a másik kezét és azt mondják neki: merhaba, azaz üdvözöllek. Ha idősebb emberről van szó, nemtől függetlenül a kézcsók is előfordul, sőt az oroszoknál az ellenkező nemű ismerőst illik inkább így köszönteni, mint kézfogással. Amerikában nyugodtan lehet erőteljes a kézfogás, míg ugyanez Törökországban, Franciaországban vagy Angliában illetlenségnek számít. Brazíliában hosszabb kézfogás is megengedett erős szemkontaktussal kísérve, sőt búcsúzáskor is illik így elköszönni.
Hány puszit és hova?
A kézcsók nem feltétlenül igazi csók, sőt illendőbb, ha az ajkak nem érintik a másik kezét. Az arcra adott puszinál ez a legtöbb helyen megengedett, de ott meg az okozhat zavart, hogy nem tudjuk, melyik oldalról kezdjük, és pontosan hányat cuppantsunk. Ha látszik, hogy a másik szeretne puszival üdvözölni, nem illik visszautasítani, pláne nem azért, mert zavarba jövünk a számolásnál. Az oroszok, hollandok, szlovénok, egyiptomiak és franciák körében három puszi dívik, bár a franciák trükkösek, mert Nantes-ban négy csókot illik adni, Finistère-ben és Deux-Sèvres-ben pedig csak egyet, és a belgák és a mexikóiak is szigorúan egy pusziban hisznek. Az olaszok, a magyarok és a románok inkább a két üdvözlő cuppantást favorizálják, és jobb oldalon szeretik kezdeni (szerencsére ez utóbbival a legtöbb nemzet így van).
Sok kultúrában maga a puszi elmarad, inkább csak egymáshoz érintik az arcukat és a levegőbe cuppantanak: ez picit távolságtartóbb, de illedelmesebb módja az üdvözlésnek. Az öleléssel vigyázzunk, meglehetősen intim dolog, bár az argentinok például boldog-boldogtalant megölelnek, Ománban pedig nem ritka az orrpuszi sem a férfiak között.
Hol készüljünk az orrunk bevetésére?
Számunkra egészen fura módja az üdvözlésnek az orrok összeérintése, de van, ahol megszokott üdvözlési mód. Így köszönnek az eszkimók, az új-zélandiak (náluk honginak hívják a tradicionális maori üdvözlésnek ezt a formáját), de ők a homlokukat is összeérintik, miközben egymás szemébe néznek. Az óceániai Tuvalu szigetén az arcok szemből érintkeznek, amit belégzés követ –tulajdonképpen megszagolják egymást. Orrösszeérintős ismerkedésre még az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia és a Perzsa-öböl egyes területein is számíthatunk.
Ahol ennél bonyolultabb a helyzet
Kínában járva alaposan készüljünk fel az ottani etikettből, mert előfordulhat, hogy speciális kézfogást kell végrehajtanunk: a művelet során a jobb öklöt a bal tenyérbe kell helyezni, majd két-három alkalommal megrázni előre-hátra, kis meghajlás vagy fejbiccentés kíséretében, sőt előfordul, hogy üdvözlésül röviden megtapsolnak, ilyenkor illik visszatapsolni.
Ennél csak a japán szokások bonyolultabbak, ahol az udvarias, merev meghajlás szögét és időtartamát is szabályozzák. Nem árt vigyázni, hogy még véletlenül se hajoljunk meg egy kínai partner előtt – nagyfokú udvariatlanságnak számít ugyanis összekeverni őket a japánokkal. Az üzleti életben egyébként a kínaiak is gyakran az európai típusú kézfogást használják, és az idősebbet illik először köszönteni, viszont nem szabad erősen a szemébe nézni közben senkinek.
Tibetben mutasd a nyelvedet!
Ha Tibetben járunk, jó, ha tudjuk, hogy a legtöbb esetben üdvözlésképpen elég az egyszerű meghajlás összetett kezekkel a mellkas előtt (Indiában és Thaiföldön is ez a legelterjedtebb), bár ha nagyon tisztelettudóak akarunk lenni, akkor letérdelünk, és homlokunkat a földhöz érintjük. Egyes területeken semmi meglepő sincs a nyelv kinyújtásában sem: nem csúfolódásra szolgál, hanem annak bizonyítására, hogy nem vagyunk a fekete nyelvéről elhíresült, gonosz 9. századi király reinkarnációi.
Malajziában is meglehetősen érdekes módon köszöntik egymást az emberek: egymással szemben állnak, kinyújtják a kezüket, lassan a másik ujjainak végéhez érintik sajátjaikat, majd a kezeket a szívük felé közelítik, ezzel is kifejezve, hogy szívből örülnek a másiknak. Ugyancsak meghitt gesztus dívik a Fülöp-szigeteken: az idős, tiszteletre méltó embereket a fiatalabbak úgy köszöntik, hogy a mano nevű szertartás során az idősebb ember kezét gyengéden megfogják, és odaérintik hozzá a homlokukat.
Afrikai érdekességek
Afrikában még a kézfogás is más: persze használják a jól ismert formáját is, de emellett vagy tízféle másikat is. Nagy mosoly kíséretében pacsiznak, ragadják meg a másik csuklóját, vagy rázogatják érthetetlenül hosszan a másik kezét. Botswanában még tovább bonyolódik a helyzet: a jobb kezet ki kell nyújtani, a balt ennek könyöke alá helyezni, és jöhet a kezek óvatos összeérintése.
Kenyában a maszáj törzs tagjai egész táncszertartást kerekítenek az új ismerős tiszteletére, melynek során igyekeznek minél magasabbra ugrani. Ugyanitt egyébként a köpködés is egyfajta üdvözlésnek számít, sőt a tisztelet és az áldás jelképe. Üdvözlésnél és búcsúzásnál is használják, néha a földre köpnek, néha a tenyerükbe, mielőtt kezet ráznának.
