A szívből jövő mosoly hatalma megkérdőjelezhetetlen: szebbé teszi a napunkat, minőségibbé az életünket, és ez akkor is igaz, ha mi mosolygunk, és akkor is, ha ránk mosolyognak. Közben bele sem gondolunk, hogy ez a mindennapi, természetes jelenség hány arcizmunkat dolgoztatja meg, és milyen sokféle okból jöhet létre.
Agyunk motoros kérgében az arcnak hatalmas terület jut, és ezen belül is kiemelten nagy részt foglal el maga a száj. Nem véletlenül: egy sor kis izom helyezkedik el ajkaink körül, amelyek segítségével képesek vagyunk különféle mosolyokat – őszintét, kínosat, gunyorosat, széleset, dermedtet, fenyegetőt és még sorolhatnánk – előállítani. Sőt, ha igazán elmosolyodunk, abban már nemcsak a szánk körüli izmok vesznek részt, de az arc egyéb területei, a szem alatti, a járomcsont körüli izmok is aktiválódnak. Persze ez azzal is jár, hogy a mimikai izmaink a kor előrehaladtával jobban bevésődnek, de mosolyogni akkor is megéri: a michigani Wayne Állami Egyetem szakértői szerint a sok mosolygás hét évvel hosszabbíthatja meg az életünket.
Hányféle mosoly létezik?
Nagyon sokféle okból vagyunk képesek mosolyogni, a boldogság csak egy közülük. Létezik távolságtartó mosoly, műmosoly, bocsánatkérő mosoly, kínos vigyor, társasági vagy fényképmosoly: tulajdonképpen ahány ember és szituáció létezik, annyiféle módon görbül a szánk. A tudomány, Guillaume Duchenne francia orvos meghatározása alapján két fő kategóriát tart számon.
Az alapmosoly esetében csupán a száj szélét mozgató izmok vesznek részt a játékban, míg a Duchenne-mosoly széles, őszinte, ráncokat képez a szemek alatt és megemeli az arcvonalakat is. A szemünk körüli izmok összehúzódása azért fontos, mert ezeket nem vagyunk képesek akaratlagosan szabályozni: csak őszinte mosoly esetén kezdenek dolgozni. Árulkodó jel lehet az is, hogy a mosoly melyik arcfélen indul vagy dominál: a tudatos, bal agyféltekéből induló nevetés a jobb oldali szájszélen jelenik meg, míg az agy érzelmekért felelős jobb agyféltekéje inkább bal oldali mosolyt eredményez. Ez az a fajta örömteli kifejezés, ami pozitív hatással van arra is, aki mosolyog, és arra is, aki látja, befogadja. Az ilyenkor termelődő hormonok csökkentik a kortizol és a dopamin szintjét (azaz a szervezet stressz-szintjét), a vérnyomást, és aktiválják az immunrendszer működését.
Miért mosolygunk egyáltalán?
Egyetlen okot nehéz lenne találni, ennél jóval összetettebb a kérdés. A mosoly egyrészt egyfajta eszköz a társadalmi interakciókban. Már egészen kicsi korunkban megtanuljuk, hogy ha mosolygunk, arra pozitív válasz érkezik a szüleinktől és idegenektől egyaránt. Az őskorban szerveződő emberközösségek esetén egyezményes jelként szolgálhatott, ami a békés szándékot közvetítette szavak nélkül is. Minden élőlénynek megvan a maga üdvözlő szertartása, az igénye a másik szándékainak mielőbbi felismerésére, a mosoly pedig kiváló kommunikációs eszköz – nem véletlenül élünk vele mind a mai napig. Az ilyen esetekben a boldogság, a valódi belső állapot kifejezése nem előfeltétele a mosolynak, sőt ha szükséges, kiválóan képes elfedni azt. Ezt persze a szemfülesek azonnal észreveszik, főleg akkor, ha a Duchenne-mosoly jeleit keresik.
Külön érdekesség, hogy ennek ellenére egy évszázadon keresztül hittük, hogy a műmosoly is visszahat arra, aki éppen így próbálja megnyerni a közönségét. Az ötlet Darwintól származik, aki szentül hitte, hogy a hangulatot befolyásolja az arcizmok működése. Egy 1988-as kísérlet során ezt igazolták is: azok, akik a szájukban tartott ceruza miatt kvázi mosolyogva olvastak humoros képregényt, jóval nagyobb arányban találták azt viccesnek, mint azok az olvasók, akik úgy tartották az eszközt, hogy nem rándult kényszermosolyba az arcuk. A kísérletet 2016-ban megismételték, de az eredmény ellentétben állt az 1988-as következtetéssel, s nemrég amerikai pszichológusok is arra jutottak, hogy a műmosoly nem derít jókedvre senkit.
Az állatoknál egészen mást jelent
Az állatvilágban a főemlősöknél az ajkak széthúzása és a fogak megmutatása a dominanciát és a társadalmi státusz kinyilatkoztatását jelenti. A majmok általában gyakran mosolyognak, azaz inkább vicsorognak, ha csapdába esnek vagy megijednek, a rhesusmajmok esetében már némileg mást jelent: fogaikat az erősebb előtt történő behódolás jeleként mutatják. Mintha azt mondanák: „látod, elismerem, hogy erősebb vagy nálam, szóval légy szíves, bánj velem kedvesen”.
Innen már csak egy lépés arra használni a mosolyt, hogy szimpátiát váltsunk ki másokból. Azért az állatok nem olyan ügyes manipulátorok, mint mi, emberek, nevetni például nem tudnak valódi pozitív érzések nélkül. Állatkísérletekben a csimpánzok, orangutánok, sőt még a patkányok is képesek voltak mosolyogva nevetni, ha csiklandozták őket, de nem tudták tettetni azt.
