Talán valóban vérbeli múzsák voltak, talán csak szűk irodalmi körbe csöppentek, mindenesetre volt ezekben a nőkben valami, ami alkotásra késztette és szerelemre gyújtotta a költőket, akikkel találkoztak.
Múzsának született
Ady Endre, Babits Mihály és Csinszka
Boncza Berta mindig rajongott az irodalomért. Mivel mással szórakoztathatná magát egy svájci nevelőintézetbe került, tizenhat éves lány, mint romantikus kalandokat megelevenítő regényekkel és versekkel? De Berta nem elégedett meg azzal, hogy csak olvasson: részese akart lenni a magyar irodalomnak.
Eleinte a szintén Svájcban tanuló írót, Tabéry Gézát igyekezett meghódítani a hozzá írt leveleiben. Reményei beteljesedni látszottak, ugyanis Tabéry megírta A csucsai kastély kisasszonya című könyvet, amit a lány ihletett. Levelezésükben többek között a kortárs irodalomról cseréltek eszmét, szóba került Ady is. „Szeretem Adynak histerikus, beteg egyéniségét. A versei néha túlzottak, sőt korcsak, talán maga sem tudja amit ír, de vannak erős, hatalmas, új érzései, pár sorban sok, sok gondolat, és ezek csak egy megértést, egy elismerést váltanak ki belőlünk. Adyból az idő kell nagy írót csináljon” – írta Berta 1910. december 14-én.
De a költő csak azután keltette fel komolyabban az érdeklődését, miután felajánlotta Tabérynak, hogy a szeretője lesz, a férfi mégis visszautasította. Levelet írt Adynak, amelyben közös felmenőikre hivatkozott, de 1911 decemberéig nem kapott választ.
Válaszában Ady rokoni szeretettel szólt Bertához, húgának nevezte, a lány viszont többre vágyott, és kérlelte „bátyját”, látogassa meg Csucsán. A találkozásra végül csak három évvel később került sor. Bertát időközben eljegyezte Lám Béla – aki később kapcsolatukról A körön kívül című önéletrajzi művében írt –, de Ady felbukkanásával nem maradt semmi esélye, hogy menyasszonyát oltárhoz vezesse. Berta vőlegényéről megfeledkezve mondott igent a költő lánykérésére.
Házasságuk mégsem volt olyan idilli, mint amilyennek remélte. Boncza Bertának szembesülnie kellett azzal, hogy nem a romantikus regényeiben szereplő jóképű hőshöz ment hozzá, hanem egy megfáradt öregemberhez.
Férje halálakor Csinszka még csak huszonöt éves volt, és múzsakarrierje közel sem ért véget. „Egyszer megszólalt az előszobám csengője – még emlékszem, nem akartam megnyitni: mert hisz érdemes-e magamhoz engedni valakit? Nem jobb volna egyedül heverni hosszú napokon át, és leszállani újra a Magányosság fenekére? Mégis megnyitottam, és akkor bejött ő, félénken és szívdobogva jött, mint egy kis diák, egy nagy mappa volt a hóna alatt – mert azzal az ürüggyel jött, hogy a rajzait akarja megmutatni” – írta Babits Mihály Csinszka halála után a Nyugatban kapcsolatuk kezdetéről. Szerelmükről keveset tudunk, mindenesetre mielőtt véget ért, Babits tollából is született néhány vers Bertáról.
„Oh jéggel béllett barlang! résed nyíl, szomorú szív,
melyben benéz a napfény, és lánggá csurran a jég!
Jön egy nemes tanítvány és hozza ifjú szívét, -
jön messze szeretetről levél, izenet, -
jön szomorú baráton, kit vigasztalni vigasz, -
jön Lánykó, nagy szemében hoz huncut örömöket
- mily öröm énnekem hogy öröm vagyok én neked,
s elindítád a lankadt órát, szívemet!”
Csinszka múzsaként is halt meg, Márffy Ödön feleségeként, aki portrékat, aktokat, grafikákat készített róla, de megfestette Rippl-Rónai József is, Móricz Zsigmond pedig Tündérkert című regényének boszorkányát alkotta meg Boncza Berta után.
A lecserélt vőlegény
Babits Mihály, Szabó Lőrinc és Tanner Ilona
Babits Mihály és Szabó Lőrinc kapcsolata minden bizonnyal a magyar irodalomtörténet egyik legszorosabb barátsága volt – legalábbis addig, ameddig tartott. Kevesen ajánlanák fel szerelmüket és menyasszonyukat merő jóindulatból barátjuknak, márpedig a két költővel pontosan ez történt.
Cserébe, hogy Babitscsal lakhatott Reviczky utcai lakásában és tanulhatott tőle, Szabó Lőrinc titkári feladatokat vállalt a költő mellett. 1919-ben egy huszonnégy éves nő toppant be otthonukba, Babitsot kérte, hogy jelentesse meg a verseit a Nyugatban. Tanner Ilona – a későbbi Török Sophie – írásai már megjárták A Hét és az Új Idők című folyóiratokat, és most tehetségét a kor legnívósabb lapjában is szerette volna bemutatni. Babits titkárát kérte meg, hogy foglalkozzon vele.
Szabó Lőrinc szívesen vállalta a feladatot, és azonnal meg is tetszett neki a tehetséges, nála öt évvel idősebb költőnő, akinek hamarosan megkérte a kezét. Boldogságuk csak Babits bánata miatt nem lehetett teljes. A mester harminchét évesen még mindig nem talált rá arra a nőre, aki mellett élete végéig boldog lehetett volna, ráadásul Csinszkával való kapcsolatának is vége szakadt. A pár közös programokat szervezett vele, hogy felvidítsák: hármasban jártak moziba és kávéházba.
„M.-t »gyanúk« vették körül, az egyetemen is járt olyan pletyka, hogy tiltott viszonyban vagyunk, ez azonban nem volt igaz, fizikai értelemben legalábbis egyáltalán nem. M. nőkre vágyott, nők tucatjával kínálkoztak, de ő nem merte realizálni a kapcsolatokat, ezért hát inkább elkerülte”
– emlékezett Szabó Lőrinc Babitsra (M=Mihály) Szerelmi Életemről egyet-mást című írásában.
Egy nap aztán felhívta menyasszonyát, és közölte vele, hogy nem ő, hanem idősebb barátja fogja elvenni. A bejelentést Ilona először tréfának vélte, de aztán Babits szólt a telefonba: „Igen, mindent úgy szeretnénk, ahogyan az imént Lőrinc elmondta.”
„Én mint mesteremet egyszerűen imádtam – írta Szabó Lőrinc Babitsról. – Akkor az életemet feláldozni egyáltalán nem lett volna számomra áldozat. Minden örömének örültem, minden kínja az én kínom volt. Segíteni akartam rajta. (...) Nagy döntés előtt álltam, nagyot fordult velem a világ. Éreztem, most segíthetek, de ennek magam vagyok az ára. M. folytatta: »Más az, egy Frida-beli nővel kísérletezni, és más, ha egy tiszta (úri) lány fekszik az ember mellett.« – Nagyon nehéz lélekkel ilyesfélét mondtam: »Hát te szeretnéd elvenni?« – »Igen« – Aztán... megbeszéltük a dolgot.”
Később a Centrál kávéházban ejtettek szót a részletekről, és a két költő meglepetésére a nő belement a cserébe. Két hét múlva pedig Babits Mihály és Tanner Ilona összeházasodott.
Ilona azonban a megbecsülésen túl nem érzett többet férje iránt. Szabó Lőrincet attól kezdve kerülte, Babits is elhidegült barátjától, és kapcsolatukat csak évekkel később sikerült rendezniük.
Két vas a tűzben
József Attila, Illyés Gyula és Kozmutza Flóra
Kozmutza Flórát pszichológiai tanulmányai hozták össze Illyés Gyulával és József Attilával is. Rorschach-teszteket készített, amihez ismerősei segítségével keresett alanyokat, így találkozott mindkét költővel.
A sors 1936-ban hozta össze Illyéssel. Mivel Flóra késett az előre megbeszélt találkozóról, elindult haza, a villamosmegállóban mégis összefutottak. „Flórába az első pillantásra olyan szerelmes lettem, hogy nem megforrósodott, hanem megfagyott a szívem. Nős voltam ugyanis” – írta a költő visszaemlékezésében, aki akkor Juvancz Irma férje volt. Flórával az első találkozás után hónapokig nem látták egymást.
A lány aztán 1937-ben ismét irodalmi körökben forgó alanyra tett szert, mégpedig József Attilára, aki a teszt után sürgős találkozót kért tőle egy kávéházban. Verseket adott a kezébe, amik mind Flórához szóltak. „Látod, mennyire, félve szeretlek, Kozmutza Flóra! / E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szívemről, / Mint sebről a kötést, te leoldtad – újra bizsergek.” A lány azonban arra kérte, hogy vezetéknevét ne említse az írásaiban.
A második találkozón József Attila sokkal egyértelműbb gesztussal próbálta szerelmét bizonyítani: megkérte Flóra kezét. „Egy óra hosszat voltunk akkor csak együtt József Attilával – én utána még baráti társaságba mentem. De ez óra alatt megrendülve láttam, milyen viharszerű érzés fejlődött ki máris benne. Illetve nem akkor fejlődött ki. Életéről jóformán alig tudtam valamit, de arra gondoltam, egész élete készíthetett elő benne – nyilván már apja eltűnése, főleg anyja halála óta – egy anyapótló, megbízható, végtelen szeretet utáni sóvárgást. Menedéket keresett. Az elképzelt minta lehetett meg benne, annyi csalódás, keserűség, »árvaság« után még fokozottabban, s erre a kész helyre tett be most, azonnal engem” – írta később, már Illyés feleségeként Flóra József Attila utolsó hónapjairól című visszaemlékezésében. Nem mondott igent, és a költő tovább ostromolta házassági ajánlatával.
Flóra és Illyés akkor találkozott ismét, amikor a lány szívizomgyulladással kórházba került, a férfi pedig – kapva az alkalmon, hogy négyszemközt lehetnek – meglátogatta. Ahelyett azonban, hogy megpróbálta volna meghódítani szíve választottját, Attiláról kérdezte, de nem kapott választ. Riválisával ekkorra már megromlott a barátságuk, közös szerelmük pedig még távolabb taszította őket egymástól. Flóra és Illyés ismét hónapokra elváltak egymástól.
A lány Tihanyba utazott, hogy felépülhessen a betegségéből. Közben József Attila idegszanatóriumba került, ahonnan hol bizakodó, hol elkeseredett leveleivel ostromolta szerelmét. Ignotus Pált annyira megijesztette barátja állapota, hogy felkereste Flórát, és arra kérte, menjen hozzá a költőhöz, mert félő, ha nem teszi, öngyilkos lesz.
„Miért nem tudtam ilyen hirtelen kimondani a »holtomiglant«? – fogalmazta meg a kérdést évekkel később Flóra. – Azonkívül, hogy még mindig bizonytalan voltam benne (viselkedésének változékonysága, kisebb bizarrságai miatt), és éreztem, nem lenne könnyű vele élni, még mindig bizonytalan voltam magamban is. Félrevezetni nem akartam. Így csak lassan-lassan (értékeinek, szeretetének s helyzetének jobb megismerése után) jutottam el oda, hogy vállalhatom érzelmileg is összetartozásunkat. A házasságot akkoriban egy életre kötötték.”
De nem csak József Attila vágyott Flórára. Illyés elhagyta feleségét, és ezt a lánynak is elmondta, egykori barátját pedig meglátogatta a szanatóriumban, és tisztázták korábbi nézeteltéréseiket. Flóra számára azonban továbbra sem volt egyértelmű a választás.
Nem volna reménytelen talán az összetartozásunk... De másoknak milyen szenvedése árán! Én Attilához kötöm az életem, ő nem hagyhatja el a feleségét, nekünk találkoznunk sem szabad – ebben állapodtunk meg.
Úgy érezte, nem hagyhatja el József Attilát, hitt Ignotus Pál előrelátásának, és beleegyezett a házasságba.
József Attila halála előtt levelet írt Flórának. „Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges, és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szerettem.” Illyés és Flóra hetekkel a temetés után találkoztak, 1939-ben pedig összeházasodtak, és negyvennégy évet éltek le együtt.
József Attila halálukig kísértette őket. Illyés úgy érezte, felesége nevét sosem írhatja le egyetlen versében sem. „Az egyetlen nő, akinek keresztnevét nem írhatom versbe. Korosztályom legnevesebb költője tette rá kezét.”
Sokan őket okolták a költő haláláért, Illyés rágalmazó levelet kapott, amelyben a költő gyilkosának nevezték – Flóra ekkor kezdett bele a József Attila utolsó hónapjairól szóló visszaemlékezésébe.
