Fogainkat ápolni kell, így van ez ma, de így volt a régi időkben is. A szuvas fogat érdemes betömetni, ami menthetetlen, azt kihúzatni, és ott vannak még az ínybetegségek, a fogkő, a szájrák és megannyi foglalkoznivaló. De mit csináltak a fúró, a rendelő meg az érzéstelenítő előtt? Maradjunk egyelőre annyiban, hogy a betegek nem egy kellemes váróban hallgatták a megnyugtató muzsikát, várva a sorukra, hogy aztán némi székben fekvés és fúrogatás után fél óra múlva mosolyogva ballaghassanak hazafelé. Az ókori egyiptomiak például félbevágott egeret tettek a fájós fogra...
Se érzéstelenítés, se profi eszközök
Ez még nem elég: meglepően sok ókori nép vélte úgy, hogy a szuvasodó, kilyukadt fog azért fáj, mert démonok, rossz szellemek költöztek bele, és azok vájták bele a lyukat is, hasonlatosan ahhoz, ahogy a férgek üreget fúrnak a fába. A fájdalmat különböző gyógynövényekkel (köztük kokacserjével és ópiummal), csípős fűszerekkel kezelték, de kezdetleges eszközökkel képesek voltak fogat fúrni és húzni is. A kezelés fájdalmas volt, és elég hosszan is tartott.
A fogpótlás sem volt ismeretlen őseink előtt, az etruszkok már időszámításunk előtt 700-ban készítettek például hidakat. A középkorban a fájós fogakat a borbély vagy a települések között ingázó „foghúzó” végezte, akinek kis színpadot is ácsoltak, a betegek szenvedését pedig cirkuszi látványosságként nézték, tapsolták végig. Az 1300-as évekig kellett várni, míg Guy de Chauliac francia orvos végre előállt az első foghúzásra kifejlesztett eszközzel, a pelikánnal. Addig azzal húzták vagy verték ki a fájós fogat, amivel lehetett. Az 1600-as évektől már egyre bonyolultabb kezeléseket tudtak elvégezni, például műfogsort készítettek, ahogy a húzáshoz is megjelent egy „modernebb” eszköz, a fogkulcs, amit a beteg fog körül csavargattak, így próbálva kihúzni azt.
Az 1870-es években James Beall Morrison már a rokkához hasonlóan lábbal hajtható fogfúró gépet fejlesztett ki, de még ez is igen lassan dolgozott, és nem, nem adtak mellé lidokaint. A beteg viszont már az első fogorvosi székek egyikében ült, legalább ennyi kényelmet megadva neki. A modern fogászat atyjaként Pierre Fauchard francia sebészt tisztelik, ő végre elhessegette a fognyűvő férgek (az alábbi képen mutatjuk, hogyan képzelték el őket) elméletét, és A fogsebészet és a fogkezelés című könyvében tisztázta, mi okozhatja a fogszuvasodást, illetve milyen technikákkal kezelhető. Annyira modern azonban nem volt, hogy ne ajánlotta volna fogromlás ellen a saját vizeletes öblögetést...
A foghúzás mint gyógymód?!
Az egyre modernebb szerkentyűk és tömőanyagok ellenére a foghúzás nagyon sokáig nem ment ki a divatból. Ennek egyik oka dr. Henry Cotton pszichiáter elmélete volt, amely szerint a mentális betegségek fő kezelési módszere az agyat megbetegítő fertőzés gócának, azaz a fognak mielőbbi eltávolítása. Ha a bűnöst kihúzzák, akkor szegény páciens is biztos, hogy megszabadul nyavalyájától. Annak ellenére, hogy egyetlen paranoid, skizofrén vagy más pszichiátriai betegséggel küzdő páciens sem gyógyult meg a sorozatos foghúzástól, Cotton módszere nagyon sokáig vezető gyakorlat maradt, pláne úgy, hogy a doki 1907 és 1930 között az amerikai New Jersey Állami Kórház elmegyógyintézetének igazgatójaként népszerűsítette.
Akinek már kihúzták az összes fogát, de még mindig nem mutatott javulást, azt további eljárásnak vetették alá: kiműtötték orr- és garatmanduláit is, legrosszabb esetben pedig már hasi szerveit kezdték kipakolni. A foghúzást egyébként – annak ellenére, hogy rengeteg beteg halt meg a műtőasztalon – Cotton saját családján is alkalmazta megelőzésként: felesége és két gyermeke is sok fogát vesztette el az orvos téves elképzelése miatt.
Mióta létezik a lidokain?
Abban talán a legtöbben egyetértünk, hogy a mai modern fogorvoslás legnagyobb vívmánya az érzéstelenítés. Még az injekció beadását megelőzően is kérhetünk lidokainos krémet, amivel bedörzsölik az ínyünket, így a szúrás sem fáj. A fájdalomcsillapítás nemcsak a beteg jólléte miatt fontos, így tud az orvos is nyugodtan, pontosan dolgozni, hiszen a beteg nem üvölt vagy dobálja magát kínjában. No, pontosan emiatt próbálták a foghúzást vagy a fogfúrást megelőzően már az ókorban is elkábítani a pácienst.
Népszerűek voltak a nyugtató, álmosító hatású gyógynövényekből készült főzetek, az ópium, a szkítáknál a kenderfüst belélegzése is. Ha ez nem állt rendelkezésre, előfordult, hogy a beteget addig fojtogatták, míg elájult, és nyugton maradt. A középkorban a muszlim vallású országokban elterjedt volt a belélegzéses kábítás, míg ugyanekkor a briteknél inkább salátát, epét és ópiumot tartalmazó, gyakran a hozzáadott bürök miatt erősen mérgező, dwale nevű keveréket kellett ledöntenie a betegeknek.
Az igazi érzéstelenítésre azért várni kellett egészen az 1500-as évekig, amikor Theophrastus von Hohenheim, azaz Paracelsus felfedezte az éter fájdalomcsillapító hatását. Az 1700-as években ezt egészítette ki Joseph Priestley a dinitrogén-oxid, azaz a kéjgáz felfedezésével. Horace Wells és William Thomas Green Morton fogorvosok nevét is imába foglalták sokan, amikor 1846-tól a fogorvosi kezelések pácienseit kábították el, így a fogfúrás és a foghúzás is végre fájdalommentes eseménnyé válhatott. 1905-ben tovább fejlődött a tudomány, amikor Alfred Einhorn felfedezte novocaint (előtte főleg kokaint használtak, ám az erős függőséget okozott), N. Löfgren pedig 1943-ban előállította a lidokaint.
Három év múlva a szer bekerült a fogorvosi gyakorlatba, és minden beteg fellélegezhetett. Persze ez nem jelenti azt, hogy innentől kezdve mindenki kapott érzéstelenítő injekciót, még a nyolcvanas-kilencvenes években is gyakran fájdalomcsillapítás nélkül fúrták a fogakat felnőttnél, gyereknél egyaránt.
A jövőben semmi okunk félni
Hiába a modern fájdalomcsillapítás, sokan még így is rettegnek a fogorvostól, és csak akkor ülnek be a székbe, ha a kezelés már elkerülhetetlen. Azok, akik nem bírják a fúró hangját, nagyobb beavatkozás előtt állnak, vagy egyszerűen lelkileg nehezen viselik a kezelést, ma már kérhetik az altatásos érzéstelenítést. Ehhez a fogorvos mellett szükség van szakképzett aneszteziológusra, aki az intravénás injekció vagy az oxigénnel kevert kéjgáz beadását követően figyeli a beteget.
A jövőben pedig még ennél is nagyobb kényelem vár a fogfájósokra: kísérleteznek plazmakefével és lézerrel is, amelyek helyettesíthetik a hagyományos fúrást, a kellemetlen hang, vibrálás és fájdalom nélkül. A felső fogsornál sokszor még mindig fájdalmas injekciók beadása előtt lehetőség lesz olyan orrsprayt használni, ami elérzésteleníti a területet, és nem könnyezünk annyira a tűszúrástól – sőt akár ki is lehet váltani magát az injekciót. Az egészséges és az alig szuvasodni kezdő fogzománc megkülönböztetésére is egyre újabb eljárásokkal kísérleteznek, így még időben kezeltethetjük a rossz fogakat nagyobb fúrás vagy fogvesztés nélkül. Külön bónusz, hogy egyik orvos sem akarja többet kihúzni az ideges beteg fogát, csak hogy ezáltal meggyógyítsa szorongásából. Tényleg hálásak lehetünk.
