Botrány! A botrányt szeretjük. Izgalmas, magával ragadó, ráadásul szörnyülködés közben kellemesen elfeledkezhetünk saját problémáinkról is. Az élvezeti értéke azért némiképp lecsökkent, hiszen manapság a legtöbb skandallum az interneten, a közösségi oldalakon játszódik, ezért ahelyett, hogy a tömegben őrjöngenénk, maximum izgatottan kattintgathatunk és hozzászólásokat írogathatunk. A középkorban még minden a valódi világban zajlott, jóval nagyobb visszhangot kiváltva, és sokkal elképesztőbb, merészebb dolgok történtek, mint azt elképzelni mernénk. Csak hogy egy példát említsünk: nemigen valószínű, hogy a papunkról kiderül, igazából az ellenkező nemhez tartozik, vagy hogy csupán a holtteste vesz részt egy tárgyaláson...
Kiásott hulla a pápai köntösben
Az európai középkor uralkodó vallásának képviselői jó sok szaftos botrányt hagytak az utókorra. A katolikus pápák abban az időben elképesztő hatalmat kaptak megválasztásukkal, és nagy beleszólásuk volt a politikai életbe is. Nem véletlen, hogy hatalommal, pénzzel, sőt tisztességtelen eszközökkel küzdöttek a tisztségért. A legtöbbjüknek nem kellett megfizetniük azokért a gaztettekért, amiket törtetésük közben (és után) elkövettek, de Formosus portói püspöknek igen. Éveken át küzdött, hogy pápává válasszák, 891-ben pedig siker koronázta erőfeszítéseit. Ekkor valamiféle amnéziába esett – másokkal is előfordul a hatalom ily magas fokán –, többé nem törődött azok érdekeivel, akik pápaságáig segítették, köztük a spoletóiakkal. Miután szövetkezett azok halálos ellenségével, alig várták, hogy bosszút állhassanak.
Öt év után Formosus visszaadta lelkét teremtőjének, ám holtteste nem nyugodhatott. Háromnegyed évvel a halála után a spoletóiak VI. István pápa lelkes közreműködésével kiásatták a testet, felöltöztették előkelő ruháiba, majd kiállították a zsinat elé, és szabályosan megvádolták bűneiért – ez volt a híres hullazsinat. Miután Formosus gyanúsan hallgatag volt, amikor védekezésre szólították fel, inkább vádbeszédeket hallhatott az összegyűlt tömeg. Az egykori pápát el is ítélték, büntetésképp pedig leszaggatták ruháit, levagdosták az ujjait, és szenteletlen földbe temették. Amikor ezzel sem voltak elégedettek, megint kiásták, majd ezúttal a Tiberisbe dobták.
A történet, amit az egyház a mai napig tagad
Gyorsan megosztunk még egy történetet a pápák botrányos életével kapcsolatban, de hozzá kell tegyük, hogy az esetet a katolikus egyház a mai napig tagadja, tehát elképzelhető, hogy valójában meg sem történt. Fogalmazzunk úgy, hogy VIII. János pápa 855-ös megválasztása után problémák léptek fel. Igencsak botrányos problémák – kiderült, hogy az egyházi vezető igazából egy férfiruhába öltözött nő. Becsületes nevén Johanna, aki fiatalkorában látva, hogy nőként semmiféle karrierlehetőség nem áll előtte, férfiruhába bújt, és bencés szerzetesnek állt Németországban. Johannes Anglicus ezek után már szépen előrébb jutott a katolikus egyház berkein belül, míg útja egyenesen a pápaságig vezetett.
Több mint két éven át sikerült a trónon maradnia, ám útközben teherbe esett, és a nép előtt kezdett vajúdni. Hamar életét is vesztette, vagy a feldühödött hívek, vagy maga a szülés miatt. A katolikus egyház és több történész szerint az egész történetet csupán a pápaság intézményét támadók találták ki annak érdekében, hogy rossz színben tüntessék fel az egyházat. Hogy mi lehet az igazság, a múlt homályába vész, de beszédes tény, hogy máig megtekinthető a ránk maradt történelmi emlékek közül az a pápai trón, amelynek lyukas a közepe: ezen át vizsgálták meg, hogy a megválasztott pápáknak ott lóg-e a lábuk között, aminek ott kell.
Méregkeverő maffiózók: A Borgiák botrányai
A pápákról térjünk át inkább a nem kevésbé botrányos életű Borgia-család tagjaira. A família a később VI. Sándor néven pápává választott Rodrigo Borgia spanyol bíborostól lesz érdekes számunkra, bár azt sem árt tudni, hogy az ő nagybátyja, Alfonz de Borgia III. Callixtus pápa néven rendelte el 1456-ban, Nándorfehérvár ostroma előtt az Imabullát, azaz kötelezővé tette a déli harangszót. No de Rodrigo Borgiánál tartottunk, aki megválasztása után kiárusította a pápai államot, és lányával együtt botrányos orgiákat rendezett saját szórakoztatására. A férfinak több törvénytelen gyermeke született, akik közül ketten szereztek hírnevet maguknak, Lucrezia Borgia – igen, vele járt orgiákra – és Macchiavelli példaképe, Cesare Borgia. Utóbbi kegyetlen spanyol-olasz hadvezér, fejedelem és bíboros volt, sőt mi több, a reneszánsz Itália leghírhedtebb férfija. Az a hír járta róla, hogy ő ölte meg saját öccsét, mert összevesztek azon, melyikük élvezze húguk, Lucrezia kegyeit, s aki ellenségeit hamar eltette láb alól, még annak a részeg férfinak is kivágatta a nyelvét – aztán persze leszúrta –, aki csak gúnyolódni merészelt rajta, végezetül pedig ő ölte meg Lucrezia férjét is.
Nem mintha húgát nagyon félteni kellett volna, a híres méregkeverő hírében álló asszony állítólag gyűrűjében mindig tartott magánál elegendő toxint ahhoz, hogy elbánjon azzal, akivel éppen akart. Elképzelhető, hogy Ceasar és apjuk halálában is szerepet játszott, míg szeretőjét inkább bátyjával ölette meg. Háromszor ment férjhez, mindannyiszor megnövelve hatalmát, rendkívül tehetséges intrikus volt, aki pontosan átlátta a politikai viszonyokat, de nem félt beavatkozni sem, ha ahhoz támadt kedve. Diane Yvonne Ghirardo történész hét évnyi kutatás után nagyban árnyalja a Lucreziáról kialakult negatív képet: azt állítja, az asszony csupán a pletykák áldozata lett, a valóságban okos, szép és tehetséges üzletasszony volt, nem az a perverz prostituáltba öltött méregkeverő, akinek irigyei – és Victor Hugo 1833-as regénye – beállították.
A bigámista király
A Borgiák zavaros szerelmi élete után szinte semmi sem üti meg az ingerküszöbünket, de ez a történet azért alaposan megrázta a közvéleményt az 1100-as évek végén: II. Fülöp Ágost francia király 1193-ban feleségül vette Ingeborg dán hercegnőt. A nászéjszaka azonban botrányosan rosszul sikerült, amit a következő napokban sem lehetett helyrehozni. A király nem osztotta meg a pontos indokokat, csupán közölte, hogy a házasságot semmisnek tekinti, mondjon bármit is az egyház, majd Ingeborgot egy francia kastélyba száműzte hét lakat alá. Fülöp Ágost egyvalamivel nem számolt, mégpedig azzal, hogy újra nősülni akar majd. Amikor 1196-ban házasságot kötött Merániai Ágnes bajor hercegnővel, hatalmas ribillió tört ki, a nép ugyanis nem felejtette el Ingeborgot, pláne nem felejtette el a katolikus egyház. A bigámiával vádolt király nem lépett vissza tervétől egészen addig, amíg III. Ince interdictumot (egyházi tilalmat) nem mondott ki egész Franciaországra – innentől kezdve semmilyen egyházi jellegű tevékenységet nem végezhettek az országban. Ágnes halála után tovább folytatódott a huzavona, míg 1213-ban Fülöp Ágost fel nem adta a küzdelmet, és házas nem maradt Ingeborggal.
Így jártak a hűtlenkedők
Végezetül álljon itt egy tragikus és szövevényes szerelmi történet, ami alaposan felkavarta a középkor állóvizét: a Tour de Nesle-affér. A főszereplő IV. (Szép) Fülöp francia király (ezek a franciák!) akinek I. Johannától négy olyan gyermeke született, akik meg is érték a felnőttkort: Lajos, Fülöp, Károly és Izabella. Utóbbi angol királyné lett, míg mind a három fiú Franciaország trónjára ülhetett. Történetünk idejében azonban még csupán hercegek, akik már békésen élnek elrendezett házasságukban. A botrányt az váltotta ki, hogy mindhárom feleség házasságtörést követett el, ami akkoriban nem igazán tartozott a bocsánatos bűnök közé, pláne nem akkor, ha nő volt az elkövető. 1314-ben pattant ki az ügy, amikor Izabella felhívta a figyelmet a gyanús részletekre. A király vizsgálata feltárta, hogy a három asszony a párizsi városfal őrtornyában, a Tour de Nesle-ben egyfajta szerelmi fészket működtetett. Az alaposan megkínzott szeretők mindent bevallottak, de ez sem mentette meg őket a kasztrálástól és a felakasztástól (ebben a sorrendben). A három feleség közül kettőt találtak bűnösnek, ők hajuk és szabadságuk életfogytig tartó elvesztésével feleltek tetteikért.
