A tankok, autók, motorok elterjedése előtt értelemszerűen azok az állatok szenvedtek a leginkább a háborútól, amelyek a katonákat szállították: zömében lovak és igavonó öszvérek. Ezerszámra hullottak a csatákban, vagy éheztek, szomjaztak, kínlódtak a harcosokkal együtt. Az élelmes hadvezetők rajtuk kívül az összes elképzelhető állatot megpróbálták hadrendbe terelni, legyen szó cuki delfinekről, méltóságteljes elefántokról, kisebb-nagyobb kutyákról, bombát hordozó denevérekről, patkányokról, gázérzékelő tyúkokról vagy az ellenség termését tönkretevő krumplibogarakról. Egyedül a macskák tagadták meg az engedelmességet.
Sosem ér véget?
A világháborúk véget értek, de az állatok harcászati felhasználása a mai napig folytatódik. Ennek legékesebb bizonyítékát a napokban láthattuk: a norvég partoknál egy, az orosz (rajta hagyták a „Szentpétervár tulajdona” feliratot) haditengerészet által hámmal felszerelt, kiképzett beluga tűnt fel. A halászok elkapták az állatot, melyen jól látszott, hogy hozzá van szokva az emberek közelségéhez. Azt pontosan nem tudni, hogy egy háziasított orosz delfinről van szó, vagy akár egy – harcászati célokra is felhasznált – vízi emlősökből álló különleges egység tagjáról.
A delfinkatonák történelme
Delfineket és más tengeri emlősöket az 1960-as évek óta idomítanak azzal a céllal, hogy feltérképezzék vagy felrobbantsák az ellenséges hajókat, veszélyes, tengerfenéken rejtőző tárgyakat. Az amerikaiak kezdték a kiképzést, az első és második Öbölháborúban is bevetették őket, a delfinek fedezték fel a víz alatti aknákat, illetve segítették a búvárokat. Az ő programjuk sosem ért véget hivatalosan, az amerikai hadsereg San Diegó-i kutatólaboratóriumában ma is képeznek delfineket és oroszlánfókákat. Az oroszok az 1980-as években követték az amerikai példát, ők a palackorrú delfinek mellett belugákat és fókákat is treníroznak hadászati célokra.
Az amerikai Marine Mammal Program határozottan állítja, hogy soha nem volt céljuk emberek vagy hajók felrobbantása, csupán felderítésre és aknakeresésre képezték ki az állatokat, manapság pedig illetéktelen búvárok, úszók, veszélyes aknák felfedezésére és megjelölésére tanítják őket, habár egyes elemzők szerint a delfineket kiképezték az ellenséges búvárok megölésére is. Az oroszok nem finomkodnak ennyit, mostani tevékenységükről mélyen hallgatnak, a Szovjetunió összeomlása előtt pedig részben öngyilkos akciókra tréningezték az állatokat, búvárokat ölettek és hajókat robbantattak fel velük. A 2012-es hírek szerint az ukrán haditengerészeti program keretében arra képeztek ki delfineket, hogy fegyvereket cipeljenek a testükön, és képesek legyenek megölni a búvárokat. Hogy az oroszoknak van-e közük ehhez a programhoz, nem tudni.
Miért pont delfinek és fókák?
Vesztére mindegyik állat intelligens, alkalmazkodó, kiválóan merül, nagyszerűen tájékozódik, hosszú ideig a víz alatt képes maradni, miközben kifinomult érzékelésüknek köszönhetően azt is észreveszik, amit az ember nem képes. Az oroszlánfókák ezenfelül még a szárazföldre is képesek kimenni, arról nem is beszélve, hogy állati katonatársaikkal együtt többször is képesek lemerülni a nyomáskülönbség okozta problémák nélkül.
Hannibál elefántjai
Természetesen nem a delfinek az egyetlen állatok, melyeket kiválóan be lehet tanítani akár hadászati célokra is. A nagytestű, ellenálló és okos elefántok először Indiában álltak harcvonalba, elképesztve a hódítani érkező Nagy Sándort. A makedón vezetőt annyira lenyűgözték az elefántok, hogy ő maga is vásárolt néhányat, és treníroztatta is őket. Az ókori Rómában is ismerték a harci elefántokat, ők kénytelen-kelletlen kifejlesztettek egy biológiai fegyvert ellenük: rájöttek, hogy a hatalmas állatok nem bírják a disznó visításának hangját, és bepánikolnak tőle. A legismertebb harci elefántokat mégis Hannibál karthágói hadseregében találjuk meg a második pun háború idején. Időszámításunk előtt 218-ban az Alpok hágóinak dermesztő hidegét csak kevés elefánt élte túl, a trebiai csatában pedig már csak egyetlen életben maradt ormányos, Surus vett részt.
Galambok a háborúkban
Az első világháború alatt hatalmas szerepet játszottak a postagalambok: nemcsak üzeneteket és gyógyszereket hoztak-vittek, de a poroszok kis fényképezőgépeket szereltek rájuk, amik panorámafelvételeket készítettek a harcmezőkről. Nagy előnyük volt, hogy a telefonnal ellentétben nem lehetett őket lehallgatni. 1918. október 4-én Cher Ami, a leghíresebb első világháborús postagalamb időben célba vitt üzenete – annak ellenére teljesítette küldetését, hogy a németek lövedéke megsebesítette – ötszáz amerikai katona életét mentette meg az argonne-i csatában. A súlyosan sérült madarat meggyógyították, majd kitüntették a francia háborús érdemrenddel.
Rajta kívül még igen sok első és második világháborús galamb mentett életeket (csak a britek negyedmillió galambot képeztek ki a második világháború során), sebesült meg, az a néhány pedig, amelyik megérte a békét, egy-egy katonánál kapott helyet mint megbecsült veterán. Érdekes adalék, hogy a második világháború alatt az addig melltartókat gyártó Maidenform cég úgy szolgálta a katonákat, hogy átalakították fehérneműiket a galambok megfelelő tárolására alkalmas eszközzé, így a madarak biztonságban, a katonák mellkasára szíjazhatóan értek földet és indulhattak útjukra az ejtőernyős ugrásoknál.
Robbanószerkezetekkel felszerelt kutyák
Szegény kutyák sem maradhatnak ki a sorból, de nem az általunk oly jól ismert háborúkban használták őket először. Az ókori görögök és rómaiak is nagytestű kutyákat fogtak hadba, így megfélemlítve a lovakat, szétcincálva az ellenséget. A legkedveltebb a molosszus kutyafajta volt, amelyet nemcsak támadásra idomítottak, de komplett védőruházattal is elláttak. Tőlük tanulva a spanyolok és az angolok is tenyésztettek kutyákat harci céllal: így lett népszerű a masztiff. A későbbi évszázadokban a kutyák szerepe kibővült, nyom- és aknakeresésnél, ellenség üldözésénél is bevetették őket, de a legszomorúbb sors azoknak a blökiknek jutott, melyeknek testére bombát szíjaztak, és arra idomították őket, hogy kússzanak az ellenség járművei alá. A második világháborúban bizonyítottak közülük a legtöbben, de a tenyésztési és betanítási program az oroszoknál csak 1996-ban szűnt meg. Az amerikaiak sem hagytak fel a programmal, kutyák ma is szolgálnak a hadseregben, sőt néhányuk ejtőernyős ugrásokban is részt vesz.
Patkányok és krumplibogarak
Egy idő után kiderült, hogy az ellenséget nemcsak felrobbantani lehet, hanem különböző módokon meg is lehet fertőzni. A második világháborúban a szovjetek tularémiával fertőzött patkányokat vetettek be a németek ellen, csak azzal nem számoltak, hogy egyszer saját katonáik is el fognak jutni a megbetegített területre. Japánban nagyjából ugyanebben az időben kolerával fertőzött legyeket, pestises bolhákat dobtak az ellenséges kínai városokra repülőgépekről. A terv bevált, félmillió ember halt meg az akciót követően. Innentől kezdve már szinte minden ország kifejlesztette saját biológiai fegyverét. A rovarok még a hidegháborúban is nagy szerepet játszottak, a szovjetek száj- és körömfájás vírussal fertőzött kullancsokat és papagájkóros óvantagokat vetettek volna be, az Egyesült Államok pedig sárgalázzal megbetegített egyiptomi csípőszúnyoggal kísérletezett.
A legnagyobb fegyvert mégis a krumplibogár jelentette (volna). A háborús idők szinte egyetlen táplálékforrását, a krumplit tönkretevő rovar már 1939-ben ott kuksolt a kutatók asztalán, de a franciák végül nem vetették be őket a németek ellen, ahogy más nemzet sem élt soha a lehetőséggel – bár a hidegháború idején az NDK vezetői meg voltak róla győződve, hogy az amerikaiak dobták le rájuk (és Csehszlovákiára, no meg Lengyelországra) a világszerte terjedő kártevőket, hogy meggyengítsék a mezőgazdaságot.
A kémmacskák nem voltak hajlandók dolgozni
Egyetlen állat volt képes az összes háború alatt ellenállni az embernek: a macska (ki más?). Persze rájuk is szereltek bombákat, hogy aztán az ellenségnél robbanjanak fel, de fő szerepük a lehallgatásban lett volna. A CIA a hatvanas években kísérletezett mikrofonnal, antennával és rádiós jeladóval ellátott cicákkal, de végül csődöt mondtak. A húszmillió dolláros Operation Acoustic Kitty kísérlet azért fulladt kudarcba, mert a macskák nem voltak hajlandók pontosan követni az utasításokat. Az első élesben bevetett macska például nem volt hajlandó a kihallgatandó beszélgető párhoz sétálni, ehelyett az utcára futott, ahol szinte azonnal halálra gázolta egy taxi.
Az állatokat egyébként a háború vége óta is folyamatosan pusztítjuk, csak egészen másképp:
