Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Még az 1900-as évek első felében is igen népszerűek voltak azok az állatkertek, ahol nemcsak távoli vidékek állatait, de az ott élő természeti népek tagjait is meg lehetett csodálni. Úgy fizettek értük, mint az állatokért, és úgy is bántak velük.
Etológiai kiállítás – ez volt a hivatalos neve azoknak a show-műsoroknak, amelyekben ketrecbe zárt indiánokat, afroamerikaiakat, sziámi ikreket, albínókat, vagy különböző testi fogyatékossággal született embereket mutogattak pénzért. Némelyikük még állatkertekben is helyet kapott, éppúgy odavonzva a családokat, ahogy ma egy-egy különleges állatbébi teszi. Könnyű lenne csupán a modern embert vádolni a kegyetlen kiállításokért, de már az azték uralkodó, II. Moctezuma is gyűjtötte a különleges állatokat és a testi fogyatékossággal született embereket, ahogy a híres itáliai Ippolito de’ Medici is.
Eladó az emberi méltóság
Az 1800-as évek végétől kezdve Európában és Amerikában is sorra nyíltak az emberi állatkertek. Párizsban, Hamburgban, Londonban, Barcelonában, Varsóban és New Yorkban is két-háromszázezres tömeg verődött össze egy-egy látványosság köré, a rácsok mögött pedig elrabolt, sakkban tartott, megalázott, lemeztelenített emberek kuporogtak, akiknek még műsort is elő kellett adniuk a szájtátiaknak. 1896-ban egy lyoni ügynök munkájának eredményeként Budapesten is járt 250 afroamerikai, akiket pénzért lehetett megnézni. 1958-ban a brüsszeli világkiállításon a legnagyobb nyugalommal simogatták és etették a látogatók az elkerített részen állatként tartott afroamerikai kislányt.
African girl in a human zoo, Belgium 1958 pic.twitter.com/zNDlVJ7tUl
— Lost In History (@HistoryToLearn) 2017. március 8.
„Emberre nem veszélyesek”
Az egyik legnézettebb műsort a Sziámban született, mellkasuknál összenőtt Csang és Eng Bunker nyújtották. Édesanyjuk 1829-ben adta el őket Robert Hunter emberkereskedőnek, aki különböző emberi állatkertekben mutogatta a fiúkat. Beutazták szinte az egész világot, de a legtöbben annyira féltek tőlük, hogy egy helyi orvosnak kellett kijelentenie, hogy megközelítésük biztonságos, és emberre nem veszélyesek. Idővel Csang és Eng rájött, hogy közvetítő nélkül is kihasználhatják adottságukat, ezért saját magukat menedzselve folytatták világ körüli útjukat. Olyan sok pénzt sikerült keresniük, amivel biztosíthatták visszavonulásukat, és jól menő farmot üzemeltettek. 1843-ban meg is házasodtak, a Yates testvérpárt vették feleségül, akik összesen 21 gyermekkel ajándékozták meg őket.
Pluszpénzért hozzá lehetett érni egy bottal
Sarah Baartman sorsa ennél rosszabbul alakult. A khoikhoi családból származó lány – születéskori neve nem maradt fenn – telepesek gazdaságaiban dolgozva élt Dél-Afrikában. Hazájában teljesen átlagos testalkatúnak számított. Nem így az európaiak szemében, akik éveken át szinte meztelenül mutogatták hatalmasnak vélt hátsója miatt. Két férfi azzal kecsegtette, hogy Londonban jó pénzt kereshetne azzal, hogy szenzációként vonul fel színpadokon, a lány pedig rábólintott az ajánlatra. Ám a Piccadilly Circus 225. szám alatt megnyílt kiállításon alig valamit takaró ruhában hottentotta Vénuszként mutogatták. Kigúnyolták és megalázták kinézete miatt: pluszpénzért egy-egy „bátrabb” látogató bottal megérinthette, de nagyobb összegért cserébe ki is lehetett kölcsönözni egy-egy éjszakára.
Sarah öt évet töltött Európa különböző városaiban cirkuszi látványosságként és prostituáltként, egyre több alkohollal tompítva elméjét. Bár 1810-ben egy angol rabszolgaság elleni szervezet bíróság előtt próbálta elérni, hogy adják vissza Sarah szabadságát, nem jártak sikerrel. A hottentotta Vénusz végül gyulladásos betegségben halt meg 1815-ben, ám még ezek után sem értek véget megaláztatásai: ahelyett, hogy tisztességgel eltemették volna, agyát, nemi szervét és csontvázát laboratóriumban vizsgálták, majd azok egészen 1974-ig láthatóak voltak a párizsi természettudományi múzeumban, mintegy bizonyítékként az afrikai népek majomhoz közeli genetikai kapcsolatára, illetve a fehér nők felsőbbrendűségére. 2002-ben Nelson Mandela közbenjárására temették csak el minden földi maradványát Afrikában, ott, ahol született.
Majmokkal egy ketrecben
1906-ban Madison Grant amatőr antropológus, a New York-i Zoológiai Társaság vezetője a bronxi állatkertbe hozta legújabb szenzációját, a kongói származású Ota Bengát. A férfit majmokkal zárták egy ketrecbe, és úgy reklámozták, mint a hiányzó láncszemet. Csak kevesen tiltakoztak jelenléte ellen arra hivatkozva, hogy az állatokkal szemben az embereknek van lelke. Ota Benga azonban hazájában is iszonyú sorson osztozott: II. Lipót belga király 1884-től kezdve szó szerint irtotta a bennszülötteket, akit életben hagyott, azt rabszolgasorba kényszerítette, elraboltatta, megcsonkíttatta. Ota Benga a mbuti törzs tagjaként élt, de egész családját elveszítette a belgák mészárlása után. Bár életben maradt, szinte azonnal eladták rabszolgának.
Tulajdonosa Samuel Phillips Verner lett, aki az utolsó afrikai kannibálként reklámozta foglyát. A bronxi állatkertben igazán a majmok bántak vele jól, az emberek bámulták, lökdösték, leköpték, megalázták. Verner azonban egy idő után visszakérte kikölcsönzött tulajdonát, így Ota Benga elhagyta az állatkertet. Egy ideig úgy tűnt, sorsa jobbra fordul: felszabadították, megtanult angolul, elvégezte iskoláit, majd elhelyezkedett munkásként egy dohánygyárban. Arra gyűjtött, hogy hazatérhessen, ám az első világháború miatt nem indítottak több hajót Kongóba. Erre a hírre 1916-ban a 32 éves Ota Benga agyonlőtte magát.
Indiában nyílnak az új emberi állatkertek
Az utolsó afroamerikai ember 1936-ban hagyta el az európai állatkertek egyikét, de mint tudjuk, még 1958-ban is mutogatták őket Belgiumban. 1994-ben egy egész elefántcsontparti falu része volt a franciák afrikai szafariparkjának Port-Saint-Père-ben.
Modern korunkban sem jött meg az eszünk: Az Indiai-óceán térségében található Andamán-szigetek törzsei hosszú évezredeken át viszonylag elszigetelten éltek, ám az utóbbi évtizedekben kapcsolatot alakítottak ki a modern emberiséggel. Bár az indiai kormány 2002-ben megtiltotta, hogy a törzs területén illetéktelenek haladjanak át, az őslakosok máig turisztikai szenzációt jelentenek, akiket megbámulnak, akaratuk ellenére lefényképeznek, kigúnyolnak, banánt és ruhaféléket dobálnak nekik, a lányokat arra kényszerítik, hogy félmeztelenül táncoljanak, vagy megerőszakolják őket. Az így születő gyermekekkel a törzs tagjai végeznek.
A jarawa törzs tagjai azt hiszik, a rendőrök megvédik őket, de azok könnyen lefizethetők. A turisták jelenléte nemcsak mélyen megalázó, de kockázatos is, az elszigetelten élő törzs tagjaira nagyon veszélyesek a „civilizált” ember által hordozott kórokozók – számuk már így is megtizedelődött.
