Szóval itt van minden évben ez a szörnyűséges nap, amikor ömlik a giccs a közösségi médiából, boldog és boldogtalan párok posztolják ki, hogy mennyire szerelmesek, a rádióból valami Ed Sheeran-szám tombol, a #loveher és a #lovehim hashtagek az egekbe szöknek, a képeslapgyártók és virágárusok pedig örömünnepet ülnek a pénztárgépük felett. Te meg előveszel egy jó üveg bort, készítesz egy nagy sajttálat, és azt nyammogva nézel meg egy romantikus filmet, hogy emlékeztesd magadat, milyen nyomorultul egyedül vagy.
Persze nem vagy egyedül, hiszen sokan vannak még, akik egyedül vannak. Sovány vigasz, de sebaj, legyen inkább az a mottó, hogy „majd jövőre”. Addig is, irány a dívány, heverészve szürcsöljük a bort, eszegessük a sajtot, és nézzük, milyen filmek tudnak minket biztossá tenni abban, hogy a szerelem szörnyű, így nagyon is jó az, ha egyedül vagyunk!
Ha azt a listát keresed, ami az abszolút szerelmes filmeket szedi össze, akkor nagyon rossz helyen jársz. Egy deka Bridget Jones, egy cseppnyi Szerelmünk lapjai sem lesz a cikkben, eszünk ágában sincs önmarcangoló célzattal késztetni bárkit is arra, hogy szingliként nyálas, giccses filmeket nézzen. Nem szeretnénk senki elázott zsebkendőiért felelősséget vállalni. Így inkább nézzük azt az antivalentin-napi listát!
Mély harapás
Készülnek beteg filmek, és készülnek elképesztően szörnyű, beteg filmek, ez éppen az utóbbi: a 2007-es horrorvígjáték egy lányról szól, aki miközben szüzessége megőrzésén fáradozik, egy különösen vonzó fiúnak mégis beadja a derekát, ám az aktus közben kiderül, hogy fogai vannak ott, ahová még a nap se süt be. Bizarrul hangzik, még bizarrabb élmény a jelenséget elszenvedő fiúnak, aki kevesebb lett egy fontos testrészével. Nem fikció, a dolog egy teljesen valódi legenda, a szakértők vagina dentatának nevezik. Ez a film ugyanúgy tökéletes motiváció lehet arra, hogy soha többet ne használjunk Tindert, idegenekkel végképp ne szűrjük össze a levet, de a Mély harapás arra is tökéletes, hogy egy jónak induló randit kerékbe törjön!
Blue Valentine
Ryan Gosling elég sokszor volt már szomorú, de a Blue Valentine egészen biztosan az a film, ahol a legeslegszomorúbb. A rendező egy olyan szívszaggató sztoriba von be minket, ahova nem szívesen megyünk – de mindenképp érdemes. Mert fáj, mert valódi, mert tényleg olyan, mintha egy pusztuló párkapcsolatot néznél végig úgy, hogy a karakterek igazán bevonnak a saját életükbe és érzéseikbe: Gosling és Michelle Williams pedig talán életük legjobbját alakították. Ez tuti nem randifilm, szóval itt játszik a sajt és a bor a nagy magányban, de lehet, érdemes a zsepit is bekészíteni, ugyanis nem egy olyan jelenet van, ami megdolgoztatja az ember érzelmeit.
Végzetes vonzerő
Volt már félresikerült randid? Biztos. És volt olyan is, akit nem lehetett lerázni utána, mert nem értett a szép szóból? Bárhogy is volt, a Végzetes vonzerő tökéletes arra, hogy kétszer, sőt háromszor is végiggondold azt, hogy kivel kezdesz viszonyt. Annyi furcsa ember van a világban, még furcsább célokkal és motivációkkal, őrült lelki sérülésekkel, ki tudja, kit fogsz ki. Michael Douglas és Glenn Close thrillerében egy New York-i ügyvéd a csábító Alexszel fekszik össze, míg felesége távol van. Ám ahogy elmúlik a pillanat, a férfi lesöpri az asztalról az ügyet, a nő viszont nem felejt egy könnyen: képtelenség lerázni, sem ma, sem holnap, addig, amíg meg nem szerezheti magának a férfit. Nos, az 1987-es film egészen biztos, hogy csökkentette abban az évben a megcsalási rátát.
Holtodiglan
Ben Affleck és Rosamund Pike közt sem boldog a házasság, messze nem. David Fincher nem romantikus filmet készített, hanem egy torokszorongató (szó szerint) krimit, ami kicsit olyasmi, mint az Amerikai szépség és a Psycho ötvözve. Ha megnézed, tuti nem lesz kedved egy ideig esküvőkön mélázni, a tökéletes gyógyszer Valentin-napra! Itt a szépen felépített élet mögött csupa hazugság bújik meg, melynek közepén a két főszereplő levéve maszkját megmutatja igazi énjét. Innentől kezdve kettejük közt a bizalom és a szeretet többé nem ismert fogalmak. Így lesz a történet különösen feszült, megtört és... természetesen véres.
Vanília égbolt
Tom Cruise egyik nagy klasszikusa, amiben ugyan nem akciózik, de legalább felfedi előttünk a szerelem különféle aspektusait. Mint egy impresszionista tájkép, olyan a fiatal David élete: messziről színes és idilli, ám közelebbről sokkal nagyobb kavalkádot figyelhetünk meg. Mikor egy partin megismerkedik egy végtelenül csábító nővel, totálisan beleszeret, ám rögtön el is veszíti. Ennek következményeképp ébred rá főhősünk a tiszavirág-életű kapcsolatok által kialakult felszínességre, az emberek önzőségére, és az emberi lélek törékenységére. A film pedig olykor drámai és szívszaggató, néhol pedig mesésen szép, vagy éppen hidegrázóan bizarr és szokatlan: megtestesítve így a szerelem kétarcúságát, amely ugyanúgy lehet sebző, mint csábító.
A nő
Beleszerethetünk egy hangba? Hát egy létrehozott, programmal írt mesterséges intelligenciába? Spike Jonze 2013-as mestermunkája pont azt bizonyítja be, hogy az ember társas lény, és így a legapróbb dologtól is szenvedélyesen tudunk függni. A főhős Theodore elkeseredett magányában bevásárol egy mesterséges barátnőre, azaz egy fülbe dugható miniszámítógépre, akivel naphosszat tud beszélgetni. Lassan egy beteges, ámde annál odaadóbb és megszakíthatatlan kapocs jön létre kettejük közt, Theo pedig rájön, hogy élete szerelmével találkozott. Miközben a történet végtelenül szép, mert pont arról is szól, hogy az embernek mennyire szüksége van a szeretetre, láthatjuk, hogy milyen reménytelenül félresiklott a társadalmunk, ahol idő és energia hiányában saját magunkat kergetjük a magányosságba. Ha ezt nézed február 14-én, biztosan felteszel magadnak pár kérdést, kifejezetten akkor, amikor a főhősünk és „lelki társa” a bluetooth-os fülhallgatón keresztül szeretkeznek.
