A minőségi rendszerkritika mindig megtalálja a túlélés útját. Bárhogy próbálták bújtatni Bacsó Péter filmjét, Pelikán elvtárs története a köztudatban már a bemutatója előtt híressé vált, így amikor 1979-ben a mozikba került, a közönség hamar klasszikussá avatta. Nem véletlenül: A tanú olyan természetes és friss humorral kritizálta a múlt (és jelen) rendszerét, ahogy akkoriban más nem. Bár a 60-as években már beköszöntött az enyhülés időszaka, Bacsó Péter szatírájának mégis 10 évig kellett dobozban pihennie.
Csapásokat adunk és csapásokat kapunk
Mára már történelem mindaz, amit a filmben látunk, és talán egyre nehezebb elhinnünk azt, hogy milyen képtelen rendszer működött a 40-es és 50-es években. Nemrég ünnepeltük 1956-ot, a hétvégén emlékeztünk a forradalom leverésében elhunyt áldozatokra, és újra megtekintve A tanút a humoros elbeszélőmód ellenére egy rendkívül sötét korszak rajzolódik ki. Habár az abszurdul brutális Rákosi-korszakot már eltemettük, óvatosan azért feltehetjük a kérdést: mennyire aktuális ma A tanú? Létezik-e ma Virág elvtárs és Pelikán József? Bár a film többnyire megtörtént eseményekből és személyekből merít, az aktuális rendszernek mindig megvannak a zsarnokai és elszenvedői, a film üzenete pedig kétségkívül örökké időszerű: egyetlen dolgunk van, amit nem vehetnek el, ez pedig az őszinteségünk és becsületességünk.
Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs!
A film talán leghíresebb jelente, amikor a nagy nehezen kitermesztett narancsot Pelikán egyik gyereke megdézsmálja. Virág elvtárs nyugalomra inti Pelikánt, majd kezébe nyom egy citromot, melyre aztán persze Bástya elvtárs nagyot fintorog. A „magyar narancs” gag mégsem innen ered, hanem az 50-es évek elejéről, amikor is a fiatal Bacsó Pétert mint ígéretes, fiatal forgatókönyvírót meghívták az Ifjú szívvel című szörnyű propagandafilm bemutatójára, melyen Rákosi szívélyesen odaadott neki egy szemet a rendkívül ritka déli gyümölcsből (egy időben ugyanis valóban fontosnak tartotta a gyümölcs honosítását). A fiatal filmes úgy döntött, ilyen ritka kincset nem fog csak úgy elfogyasztani, inkább megőrzi. Így is tett, ám a narancs rövid időn belül megrohadt. Erre a történetre utal a filmbéli jelenet és később a filmből ihletet merítő újság is, amely 1989-ben indult.
Az a gyanús, hogy nem gyanús
Ahogy korábban írtuk, a történet szereplőit valós személyek ihlették. Bástya elvtárs kisebb részben Rákosi Mátyást, nagyobb részben a kor második személyi kultusszal övezett „idolját”, Farkas Mihály honvédelmi minisztert mintázza. A rendőrspiclinek kikiáltott Dániel Zoltán karaktere a meghurcolt (és végül felakasztott) Rajk Lászlóra tett utalás, ami azért is fontos, mert a Virág elvtársat ihlető Péter Gábor ÁVH-vezér nagy szerepet játszott Rajk kiiktatásában. A legszorosabb kapocs pedig ők, a film egyértelmű utalásokat is tesz erre. Péter Gábor kegyetlenségéről volt híres, vezetése alatt az Államvédelmi Hatóság csúcsra járatta koncepciós pereit, mely a filmben a parodisztikusan ható, a Dunában megbújó békaember-sztoriban tükröződik. És persze a szállóigévé lett mondatban:
Pelikán, én két perc alatt bárkire bármit rá tudok bizonyítani.
Virág lesz egyébként a legellentmondásosabb karakter a történetben: miközben egy véreskezű, szinte lelketlen pártszolga, humoros megmozdulásaival, egysoros beszólásaival mégis szerethetővé válik. Mindez még a szocialista idők szele, a forgatást ugyanis a felénél leállították, s csak akkor engedélyezték újra, amennyiben a cselekményt politikailag egyensúlyba helyezik. Ezért került bele a történetbe a kisnyilas figurája, és ezért lett Virág elvtárs karaktere is emberibben ábrázolva.
Akinek pedig vaj van a fején, hadd szarjon be egy kicsit
A kérdés persze az, hogyan került elő hirtelen a dobozból Bacsó Péter filmje 10 év betiltás után. Erre egy állítólagos magyarázat az, hogy a film is versenyzett volna a külföldön megrendezett Betiltott Filmek Fesztiválján. A vezetés el akarta kerülni ezt, így inkább reklám nélkül, szépen, csöndben a Nagymező utcai Tinódi moziban mutatták be. Persze a nagyközönségnek nem kellett reklám: a legendás hírű szatíra vetítései (amelyet már korábban egyszer-egyszer azért csak levetítettek) hónapokig teltházzal mentek. Innen már nem volt megállás, mindmáig A tanú az egyik legkedveltebb magyar film, 1981-ben a cannes-i filmfesztiválon is méltatták.
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik
Ennek ellenére a múlt minden rendű és rangú emberének együtt kell valahogy élnie a jelenben, zsúfoltan, akár egy villamoson. Ez volt Bacsó Péter egyértelmű üzenete az utolsó jelenettel, amikor Pelikán elvtárs szabadulása után villamosra száll, és szembe találja magát Virággal. Valójában ezt is a valóság ihlette, ugyanis az ÁVH-vezért a Rajk-per után letartóztatták, majd szabadlábra helyezése után egyszerű könyvtárosként dolgozott, a rendszerváltás után nem sokkal halt meg.
Mindig az utókor mond végső ítéletet a történelemmé vált múlton, sokszor azonban a következő generáció sem tudja elengedni a görcsösen szorongatott hataloméhséget. Mint ahogy az sem változik, hogy a mindenkori kisember milyen szinten és módon válhat kiszolgáltatottjává a mindenkori hatalomnak. Nem kell fekete Volgára vagy internálótáborra gondolnunk, minden kornak megvannak a maga Virág elvtársai és Pelikán Józsefei. A nagy kérdés pedig, hogy ebben a világban (vagy e világ dacára) az ember hogyan és milyen értékeket képes megőrizni, és át tudja-e majd adni azokat másoknak és a következő generációknak.
Kemény idők, de álljuk. Tudja Pelikán, az élet nem egy habostorta.
