Raffia vagy szalma: így vált óriási divattá a fonott táska

Olvasási idő kb. 2 perc

A fonott táskák az utóbbi időben minden trendet maguk mögé utasítva lettek a legdivatosabb kiegészítők. Már nem csak a strandra vagy a piacra viheted magaddal, a party-szettedet is feldobhatod vele.

2018 a fonott táskák térhódításának az éve. A szalmából vagy raffiából készült darabok már nem csak a piacokon és a strandokon jelennek meg, ott lógnak a celebek oldalán is. Ráadásul nem csak a jól ismert fazon hódít, viselheted tote bag, clutch és vállpántos verzióban is. A Vouge-ból megtudtuk, hogy hogyan tett szert ekkora népszerűségre

A fonott táskák betörtek a high fashion berkeibe, ezzel együtt az áruk is az egekbe szökött. Mark Cross bőrfüles, aranyozott sárgaréz csattal ellátott kosárkája 1700 fontba (több mint 600000 forintba), a Gucci raffia strandtáskája pedig 875 fontba (vagyis több mint 300000 forintba) kerül.

A Lyst nevű keresőmotor eredményei szerint a fonott táska egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ugyanis a „straw” (szalma), a „raffia” és a „wicker” (fonott) kifejezésekre irányuló keresések 56 százalékkal nőttek az előző évhez képest. A Pinterestre pedig az eddigieknél 573 százalékkal több fonott kézitáskát mentettek el.

A fonott szalma táskáknak már nem csak a piacokon és a strandokon van helyük.
Fotó: Shutterstock

Olyan természetes anyagokból mint a bambusz vagy a szárított fű, már évezredek óta készítenek táskákat, a kosárfonás művészete pedig egészen az ókori Egyiptomig nyúlik vissza. Azonban csak 1950-től vált az utazások stílusos kiegészítőjévé, amikor a népszerű üdülőhelyeken divatos souvenirként kezdték el árusítani.

Londonban a The Eaton Nag Company raffia táskákat és szőtt bőröndöket dobott piacra, az Atlanti-óceán körül pedig a Nantucketben fonott nádtáskák váltak a jómódú, vakációzó amerikaiak szimbólumává. A  népszerűségükhöz az is hozzájárult, hogy Audrey Hepburn Hollandiában és Belgiumban töltött gyerekkora alatt sokszor járt kosárral a karján.

A fonott kiegészítő mégis az 1960-as és 1970-es években élte fénykorát, miután Jane Birkin színésznő védjegyeként kezdte viselni piknikkosarát, amitől nem vált meg Párizsban, Cannes-ben és Londonban sem.

A nagy divatházak a maguk képére formálták a szalma táskák trendjét.
Fotó: Shutterstock

2018-ban nem csak a klasszikus kosárformák hódítanak, a legnépszerűbb márkák kreatívan nyúltak ehhez a felfelé ívelő trendhez. Cult Gaia kalitkaszerű bambusz táskái megfordultak Jessica Alba és Chrissy Teigen kezében, a Heimat Atlantica pedig a dizájnon túl a színekkel is merészen bánt. A Serpui néhány darabját hímzett trópusi virágok és madarak díszítik, Sophie Anderson pompomokat vetett be, Ulla Johnson pedig lámpás alakúra tervezte a táskáit.

A nagyobb divatházak is csatlakoztak a fonott hullámhoz. A Matchesfashion.com és a Loewe tavasszal minden darabját eladta, ahogy a Balenciaga csíkos Panier táskáját sem lehet már kapni. Ha nálad is Birkin romantikus stílusa a befutó, rengeteg vintage kosarat találhatsz az Etsy-n vagy az eBay-en.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ilyen volt az élet a csillagos házakban

A túlzsúfolt lakásokban nem ritkán nyolcan-tízen is szorongtak egyetlen szobában, miközben sem áram, sem víz, de még elegendő élelem sem jutott a gettó lakóinak.

Offline

Ezért faragták félelmetesre a vízköpőket: nem csak az esővíz elvezetésére szolgáltak

Vicsorgó démonok, torz pofák és félelmetes hibrid lények bámulnak ránk a gótikus katedrálisok tetejéről. Bár a legtöbben tudják, hogy a vízköpők az esővíz elvezetésére szolgáltak, a középkori építészek nem puszta funkcionális csatornának szánták őket. A hátborzongató figurák mögött egy pusztító folyami sárkány legendája, a gonosz szellemek elleni spirituális védelem és a középkori analfabéta tömegeknek szánt vizuális megfélemlítés állt. Utánajártunk a legfélelmetesebb építészeti elemek titkait rejtő mítoszoknak.

Offline

Magyar származású kalligráfusnak köszönhetjük a Coca-Cola feliratot

Ott van a hűtődben, az utcai plakátokon és a mozikban is, mégis kevesen tudják, hogy az egyik leghíresebb amerikai logó mögött valójában egy magyar menekült fia áll. Louis Madarasz nemcsak a „toll királya” volt, de az ő zseniális szépírása tette világhírűvé a Coca-Cola feliratát. Ismerkedjünk hát meg a San Antonió-i magyar kalligráfus történetével, aki örökre megváltoztatta a reklámgrafikát.

Önidő

Ártalmatlan esti szokásnak tűnik, mégis tönkreteheti a kapcsolatodat

Kevesen tartják az eltérő lefekvési időt szakítóoknak, viszont a legújabb kutatások szerint ez az aprónak tűnő különbség lassú, de biztos elhidegülést okoz a párkapcsolatokban. Míg az egyik fél már az igazak álmát alussza, a másik fél kapcsolódásra és párbeszédre vágyna. Ez a másság apróságnak tűnik, egészen addig, amíg egyszer csak hatalmas problémává nem növi ki magát.

Testem

Allergiás tünetek: ha ezeket tapasztalod, azonnal hívj orvost

Május lévén gőzerővel tombol az allergiaszezon: a fák, a fűfélék és a virágok ontják magukból a pollent, a levegőben szálló por és a rovarcsípések száma pedig sokak mindennapjait keseríti meg. Bár a többség hozzászokott a tüsszögéshez és a szemviszketéshez, távolról sem csak a hírhedt anafilaxiás sokk igényel azonnali orvosi beavatkozást. Bizonyos ijesztő tüneteknél a halogatás vagy a házi patikával való kísérletezés komoly veszélyeket rejthet – mutatjuk, milyen jeleknél kell azonnal orvost hívni!

Világom

Akkor szolgálnak csak ki ebben a boltban, ha felmutatod a személyidet

Svédországban jártunk, és volt valami, amit egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. A svéd élelmiszerboltokban az alkoholkínálat erősen korlátozott. A hagyományos boltokban legfeljebb 3,5 százalékos italokat lehet vásárolni. Bort, pezsgőt vagy tömény szeszt a fogyasztók kizárólag az állami Systembolaget üzleteiben találnak.

Világom

Változott a határátlépés a magyarok kedvenc nyaralóhelyén: csak így lehet belépni Horvátországba

Új digitális határellenőrzési rendszert vezetett be Horvátország az Európai Unió közös Entry/Exit System programjának részeként. A változás elsősorban az Európai Unión kívülről érkező utasokat érinti. Az első belépéskor nekik biometrikus azonosításon kell átesniük, vagyis ujjlenyomatot vesznek tőlük és arcfelismeréshez szükséges fotó is készül róluk.

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.