Hiba miatt került lehúzásgyanúba a Wizzair

Olvasási idő kb. 3 perc

Köszönjük, hogy kifizetted a szolgáltatást, de nem kapod meg, és a pénzed sem adjuk vissza. Nagyjából ezt üzente a Wizzair rendszere néhány utasnak.

Mióta megváltoztak a fapados légitársaságnál a fedélzetre vihető kézipoggyász szabályok, azóta megugrott a priority, vagyis elsőbbségi szolgáltatást igénybe vevők száma. Nyilván kevesen voltak azok, akik eddig azért vettek elsőbbségi jegyet, hogy mindenkinél hamarabb szállhassanak be ugyanabba a buszba, mint mindenki más. Viszont mióta csak az ő kézipoggyászaiknak van biztos helye a kabinban, és a Wizzairnél csak ők vihetnek fel a kis gurulós bőrönd mellé még egy kis táskát is, egyre többen veszik meg ezt a szolgáltatást. De hiba került a gépezetbe, és máris lehúzás szagú lett az egész. 

Az, hogy az együtt utazókat szétdobálja a rendszer, ahelyett, hogy egymás mellé tenné őket, nem szép dolog. De túl lehet élni, kivéve ha gyerekekkel utazik az ember. De egyezzünk ki abban azt, hogy ez valóban nem létszükséglet, főleg, hogy nem is hosszú távon repülnek a fapadosok, vagyis az a 2-3 óra még nem a világ vége egy vadidegen mellett, bár nyilván jobb lenne azzal, akivel utazol.

Az elsőbbségi beszállás sem létszükséglet, tulajdonképpen le lehet adni utolsó pillanatban is a csomagot, csak figyelni kell, hogy az értékeket kivegye az ember, és a laptop, telefon, tablet, fényképezőgép, pénztárca, iratok, gyógyszerek és a többi beleférjenek egy kistáskába. 

Idézőjel ikon

Viszont ha kifizetem a szolgáltatást, akkor nekem ne mondja azt a rendszer két nap múlva, hogy nem vehetem igénybe, és még a pénzem se kapom vissza.

Fapados átverés?

Adott tehát egy hétköznapi repülőjegyvásárlás. Megtalálod a neked megfelelő járatot, jó az időpont, rendben van az ár is, úgyhogy le is foglalod. Természetesen még hozzáadod a feladott poggyász díját, és az elsőbbségi beszállás díját is, ki is fizeted, megérkezik a számla, majd boldogan hátradőlsz, hogy minden rendben az úttal. 

Aztán napok múlva megnyitod újra a foglalásod, és meglátsz egy sort  mellette, ami egészen addig nem volt ott, amiben angolul tájékoztatnak, hogy sajnálatos módon beteltek a priority helyek, úgyhogy már te sem vagy az, és a pénzed sem kapod vissza. A fórumokon hamar elterjedt, hogy többen is így jártak, volt olyan is, aki hiába csekkolt be, sima beszállókártyát kapott, amin sehol sem jelölték, hogy elsőbbségi lenne, pénzt viszont nem térítettek vissza.

Fotó: Dívány

De mit mond a Wizzair? 

Az ügyben megkerestük a Wizzairt is, hiszen nem teljesen világos, hogy hogyan lehet egy visszaigazolt szolgáltatásra pár nappal később azt mondani, hogy ez mégsem él. Illetve az sem világos, hogy amennyiben még így is van, miért nem kapja vissza a pénzét az, aki kifizette ugyan, de aztán a rendszer letiltotta. A cég szerint az egész hátterében egy informatikai hiba áll, aminek megoldásán dolgoznak. 

“A Wizz Airnek tudomása van a foglalási rendszer átmeneti hibájáról, aminek következtében az elsőbbségi beszállást megvásároló egyes utasok foglálásan nem jelent meg a megvásárolt szolgáltatás. A Wizz Air IT-csapata dolgozik a hiba elhárításán, ami hamarosan meg is történik. A Wizz Air tájékoztatja az érintett utasokat, hogy amennyiben megvásárolták az elsőbbségi beszállás szolgáltatást, akkor foglalásuk tartalmazza a szolgáltatást a fent említett átmeneti hibás jelzés ellenére is” – írták a Dívány megkeresésére.

Mindenesetre, aki hasonlóan járt, és a napokban utazik, nézze meg alaposan a beszállókártyáját, és ha nincs rajta az elsőbbségi felirat, akkor nyomtassa ki mellé a számlát, vagy a megvásárolt szolgáltatások összesítését mutató oldalt is. Az elsőbbségi beszállás megvásárlása az applikáción is látszik. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Edina
Juhász Edina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.