A világ legmagasabb felhőkarcolója épül Japánban. Fából.

A nagyrészt fából készülő épület 70 emeletes lesz, és 2041-re készülhet el, ha minden a tervek szerint alakul.

Csak a fából, vagyis többnyire fából készült épületek kategóriájában fogja megszerezni az első helyet a japán torony, ebben a kategóriában viszont tényleg magasan a többiek fölé emelkedhet. A fellelkesült építészek ugyanis csak 350 méternél álltak meg, ami nagyjából hétszer annyi, mint a jelenlegi csúcstartó, egy kanadait diákszálló magassága. A japánok grandiózus terveiről a Daily Mail számolt be.

Tűzoltóbarát ötlet

Amennyiben az épület tervei megfelelnek a gyakori földrengések és Japán tűzvédelmi előírásai miatt meglehetősen szigorú követelményeknek, 2041-re készülhet el az egyelőre W350 névre keresztelt projekt. A Tokió közepén felhúzandó épület szerkezetének 90 százaléka készülne egyébként fából a tervek szerint. A Japán legnagyobb lakható faépületét megtervező Riccardo Tossani szerint egyébként tökéletes alapanyag a fa, jó sok rendelkezésére áll ugyanis belőle, és hajlékony is, ami a mozgási energiát elnyelő illesztékekkel együtt alkalmassá teszi a gyakori földrengések túlélésére is.

70 emeletnyi fa

A 70 emeletes kis kunyhóban egy hotel, irodák, és számos bolt és lakás is helyet kap majd a tervek szerint, a tetején pedig egy kertet is felhúznak majd az építészek. Illetve a kertészek. A faépülettel az egyébként a célja a szokásosan fellengzősen fogalmazó építészeknek, hogy egy „erdővé alakítsák a japán fővárost”.

Fa, fa, fa

A kanadai csúcstartó egyébként valószínűleg csak ideig-óráig lesz csak az első helyezett, a 24 emeletes bécsi HoHo Torony ugyanis még idén átveheti a vezetést a legmagasabb faépületek kategóriájában. A 76 százalékban fából készült épülettel egyébként 2800 tonnányi szén-dioxid-kibocsátását spórolták meg a kivitelezők, egy acélból és betonból készült épület ennyivel jobban károsítja ugyanis a környezetet. A japán épülettel még többet spórolhatnak majd a mérnökök, bár a 184 059 köbméternyi kitermelendő fára azért nem biztos, hogy minden környezetvédő felhőtlen mosollyal rábólintana.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek