Egy jó tapéta az egész lakást feldobja

Drasztikus változásokon ment át a piac. Mutatjuk, mit köszönhetünk az úttörőnek számító Flavor Papernek!

Jelentős változásokon esett át a lakberendezős szféra az elmúlt években, ezzel együtt a tapétapiac is, melynek egyik úttörője a brooklyni Flavor Paper, akiknek köszönhetően virágkorát éli a tapétakultúra. A cég ugyanis rájött arra, hogy egyedi tervezéssel, hagyományos kézi előállítással és felrakási lehetőséggel kiváltható az ipari formatervezésnek áldozatául esett tapétabiznisz.

“Saját magamtól kellett rájönnöm, hogy hogyan készül és mitől jó a tapéta. 2003-ban vágtam bele, akkor még nem voltak ilyen jellegű könyvek, szakirodalom és még az interneten sem volt túl sok információ. A 2004-es New York-i International Contemporary Furniture Fair-en (ICFF) való debütálásunkkor még csak két ilyen cég létezett, az elmúlt két évben több mint 200-ra nőtt az ilyen jellegű vállalkozások száma. Az első kollekciónk megosztotta az embereket, a 70-es évek vad Mylar  mozgalmán edződött veterán tervezők nem tudtak mit kezdeni a látvánnyal, de a fiatalabb generáció szerette a merész, vibráló színeket, az egész hangulatot és a sajtó is nagy visszhangot adott nekünk. A tapéta már nem holmi passzív dekoráció többé” – mondta a Juxtapoznak a cég elnöke és kreatívigazgatója, Jon Sherman, akinél a játékos és interaktív minta-, illetve anyagválaszték szinte a végtelennel egyenlő.

“Azt szerettem volna, hogy az emberek boldogok legyenek és inspirálja őket a tér, amiben élnek, ezért az élénk színeket, a szórakoztató, humoros, bohém témákat kulcsfontosságúnak tartottuk a hangunk megtalálásához. Először a Flavor Paper alapítója által készített eredeti mintákat használtuk, aztán egy graffiti könyvben rátaláltam Dan Funderburgh munkájára, aki pontosan azt csinálta, amit én akartam a tapétatervezéssel. Elvetette a klasszikus értelemben vett dizájnt és mindenféle modern városi elemekkel, váratlan csavarokkal töltötte fel" – mondja Sherman.

“A 70-es évek végére, 80-as évek elejére a tömeggyártásnak köszönhetően rossz minőségű tapéták kerültek piacra. A csúcsminőségű, kézzel festett tapéták sosem mentek ki a divatból, de olyan drágák lettek, hogy az sosem pörgött be a mainstreambe. Az elmúlt öt évben a fehér falak halálával tért csak igazán vissza és lett népszerűbb a társadalom minden rétegében” – mondja Sherman, aki korábban belsőépítészként dolgozott Miamiban. Kattints a galériára és nézd meg, hogy hogyan reformálta meg a tapétapiacot az amerikai márka!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek