Míg mások azon dolgoznak, hogyan lehet a Birkenstocknál is kényelmesebb lábbelit piacra dobni, addig a luxusmárkáknál a gyárilag koszos, összefirkált tornacipők számítanak menőnek – hívja fel a figyelmet a furcsa új trendre a Vice.com, mely szerint várhatóan nem ez a típus lesz a megszállott cipőmániások hírében álló rapperek és sportolók kedvence a szezonban.
A divatipartól egyébként sem állnak távol a lehangoló cuccok, korábban Rei Kawakubo mutatott be lyukas “csipke” pulcsit, a Marques' Almeida pedig gyárilag rojtozott farmert, de ebben nincs is semmi meglepő, a művészek perverz módon szeretik felfedezni a hibás, sérült dolgokban rejlő szépséget.
Az elmúlt pár szezonban azonban nem a kamuszakadt ruhákra, hanem a koszos cipőkre terelődött a sztártervezők figyelme, Raf Simons 2015-ben tervezett fekete talpú cipőt az Adidasnak, Hedi Slimane a Saint Laurent vásárló közönségét és rajongótáborát sokkolta azzal, hogy kopott fehér cipőt tett a kifutóra 2016-ban, a Vetemenst a Reeboknak csinált összefirkált edzőcipőt 2017-ben, a Gucci a 2018-as nyaralós kollekcióját dobta fel piszkos fehér tornacipővel, de az olasz luxusmárka, a Golden Goose is szándékosan kombinálja lehasználtnak tűnő cipőkkel kollekcióját.
A jelenség abból a szempontból érthető, hogy a felsorolt márkák tervezőire nagy hatással vannak a fiatalok, Raf Simonst érdeklik a tini bandák, Hedi Slimane a feltörekvő Los Angeles-i punkokat és rockereket kíséri figyelemmel, míg a Vetements az európai undergroundra fókuszál. A koszos cipők pedig tökéletesen szimbolizálják az ikonok iránti rajongást és a fiatalkori lázadást.
A hetvenes években a Converse All Stars cipőt a punk zene olyan úttörői hordták, mint a The Sex Pistols és a Ramones, majd több, mint egy évtizeddel később Kurt Cobain újradivatba hozta a formát. A punk és a grunge nem csak a zenetörténelmet, de a divatot is újradefiniálta, mivel a Converse azóta egyet jelent a fiatalsággal, a függetlenséggel és az eredetiséggel.
“Tényleg nem értem, hogy mi ez a felhajtás az ócska fehér cipők körül. Sok vintage cuccom van, hordok koptatott bőrcsizmát és farmert is, de ezek a cipők túl mocskosak nekem” – adott hangot nem tetszésének egy kommentelő a Redditen. Pedig ezek az elnyűttnek tűnő cipők passzolnak a luxusmárkák azon elképzeléséhez, miszerint a hétköznapi, olcsó és jól ismert dolgokat újra kell gondolni és be kell építeni a kollekciókba. Ezt a vonalat követte az elmúlt években a Vetements 247 ezres kapucnis pulcsija, Balenciaga féle közel fél milliós Szíj Melinda szatyor, a 626 ezres kék Ikea zsák vagy a Raf Simons féle kínai kalapok.
Bár felmerül a kérdés, hogy mi ez valójában a tervezők részéről, szemtelenség, öntudatos poén vagy azokból a vásárlókból akarnak hülyét csinálni akik szemrebbenés nélkül kiadnak akár 900 forintot is egy olyan táskáért, ami eredetileg 190 forintért elvihető az Ikeából? Vagy inkább a rózsaszínhez hasonlóan ez is egyféle punk véleménynyilvánítás a fogyasztói társadalamról és a hanyatlásról?
A cipőnek mindenesetre komoly üzenete van. “Soha ne ítélj meg egy másik embert, míg egy mérföldet nem jártál a cipőjében!” –hangzik el a Forrest Gump című filmben, de a Journal of Research and Personality is tanulmányozta a lábbelik és az emberek kapcsolatát 2012-ben és arra jutottak, hogy már egy cipőről is tökéletesen meg lehet állapítani, hogy viselője milyen társadalmi helyzetből jött és mennyi vagyona van. Egy szandált viselő egyetemistáról például a legtöbb ember azt gondolja, hogy egy liberális hippi.
“Kutatásaink kimutatják, hogy egy elegáns és rendben tartott cipő olyan emberrel hozható összefüggésbe, aki aggódó, lelkiismeretes és politikailag konzervatív. Tehát feltételezhető, hogy a kifutón használt piszkos cipővel a lazaságot, a lázadást és a liberális politikai hozzáállást szimbolizálják a tervezők” – állítja Angela Bahns, a Wellesley College pszichológia professzor asszistense, akivel csak részben tudunk egyetérteni, szerintünk inkább üzleti húzás állhat a háttérben, mivel egy ilyen exkluzívnak kikiáltott cipőért átlagosan 1000 dollárt, körülbelül 259 ezer forintot kérnek a divatházak.
