Gyógyszertári krémek: arckrémet a patikából?

Zanza!

Sokunk számára jelent igazi kihívást, hogy megtaláljuk a nekünk legmegfelelőbb bőrápolási termékeket. A legtöbben a drogériákban keresik a megoldást, aki pedig megengedheti magának, a luxusmárkák közt keresgél. De mit tehetünk akkor, ha a felső kategóriás krémek elérhetetlenek számunkra, azonban a drogériás készítményeknél komplexebb, minőségibb terméket szeretnénk, vagy valamilyen konkrét bőrproblémára keresünk megoldást? Nos, ilyenkor érdemes felkeresni egy gyógyszertárat, mert nagyon valószínű, hogy az ott kapható dermokozmetikumok között találunk majd számunkra megfelelő készítményt.

A dermokozmetikumok, vagy orvosi kozmetikumok olyan termékek, melyek a bőr védelmét, egészségének megőrzését, gyógyítását, valamint állapotának javítását szolgálják. A dermokozmetikai készítmények mögött nagyon komoly klinikai vizsgálatok és kutatás-fejlesztési tevékenység áll - ezeknél a cégeknél szakemberek százai dolgoznak azon, hogy olyan professzionális készítményeket állítsanak elő, amik segítik és felerősítik a bőr természetes védekező és megújító folyamatainak működését. A gyártók nagy hangsúlyt fektetnek a tanácsadásra is, így a gyógyszerész jó eséllyel tud ajánlani az igényeinknek megfelelő konkrét terméket, sőt, többnyire termékmintát is lehet kérni, ha szeretné kipróbálni a készítményt, mielőtt megveszi azt normál kiszerelésben.

shutterstock 375459526

Az orvosi kozmetikumok rendkívül széles spektrumon kínálnak megoldást a bőrproblémákra, de fontos tudni, hogy távolról sem csak problémás bőrre kaphatók, hanem megtalálhatók a normál bőrre való arc- és testápolók, fényvédők, hajápolószerek is a kínálatban. Általános vélekedés, hogy ezek a termékek elérhetetlenül drágák, ez azonban többnyire nem igaz! Előfordul, hogy mindössze néhány ezer forinttal kerülnek többe, mint a drogériás krémek, de az is, hogy alig-alig van köztük árkülönbség. Ismerkedjünk meg most közelebbről 7 különböző dermokozmetikai márkával, amiket megtalálunk a magyar patikákban. Segítségképpen árakat is megadunk, de csak nagyságrendileg, mivel ezek gyógyszertáranként eltérőek lehetnek.

Vichy

A Vichy márka idén ünnepli 85. születésnapját. Megalapításával egy időben jelentek meg először a bőrtípus (normál, kombinált, zsíros) szerinti kozmetikai termékcsaládok, és fennállása óta ragaszkodik ahhoz az alapelvéhez, hogy minden kutatás kiindulópontja a bőr fiziológiájának részletekbe menő ismerete. A francia cég termékeinek egyik meghatározó összetevője kezdettől fogva a Lucas forrás különleges, bőrerősítő hatású termálvize, ami klinikailag igazoltan jótékony hatással van a bőr állapotára. A Vichy talán a legismertebb dermokozmetikai márka hazánkban, jelenleg több mint százféle terméket forgalmaz nálunk. Az arc- és testápolási készítmények mellett színezett kozmetikumok, fényvédők és speciális hajápolási termékek is kaphatóak. A magyar piacon a Neovadiol termékcsalád a legnépszerűbb, amit kimondottan a változó korban lévő nőknek fejlesztettek ki, hiszen a hormonális változások a bőrünk állapotára is kihatással vannak. Kimondottan vonzó ebben a termékcsaládban, hogy nem veszi egy kalap alá az idősödő bőrt: kapható száraz és normál/kombinált bőrtípusra is. A Vichy arckrémek árai 5-15 ezer forint között mozognak, a hidratálók nagyjából 5000 forintért kaphatóak, a ránctalanító készítmények árai elérhetik a 15.000 forintot is, a szérumok pedig nagyságrendileg 10-12 ezer forintba kerülnek.

shutterstock 281559455

Uriage

Az Uriage márka 1992-ben jött létre, az érzékeny bőr igényeinek tökéletes kielégítését célul kitűzve. Minden termékük alapja az Uriage termálvíz, ami a Francia Alpokban ered és ásványi anyagokban kivételesen gazdag. A termálvíz jótékony hatását már a római korban felfedezték, az 1800-as években pedig termálközpontot alapítottak római kori fürdők helyén. Az Uriage termékek gyártása és csomagolása közvetlenül a forrás mellett történik, hogy megőrizzék a termálvíz tisztaságát és a természetes ásványi anyagok gazdagságát. A gyógyszeripar szigorú szabályai szerint készülő termékek gyártási folyamata teljesen nyomon követhető és ellenőrzött.

Az Uriage márka 3 éve kapható Magyarországon. Sok termékük felnőtteknek és gyerekek egyaránt megfelelő, de léteznek a márkán belül kimondottan kisbabák számára fejlesztett készítmények is. A legnagyobb népszerűségnek nálunk a Xémose termékcsalád örvend. Ezeket a tusfürdőket és testápolókat kimondottan a száraz/extrém száraz, túlérzékeny, atópiára hajlamos bőr ápolására fejlesztették ki, illatmentesek, parabénmentesek és ekcémás bőrre is kiváló megoldást nyújtanak felnőtteknek, gyerekeknek, sőt csecsemőknek is.

uriagecom.png
Fotó: uriage.com

A márka arckrémei nagyjából 4000 forintnál kezdődnek, a ránctalanító készítmények árai 6-9000 forint között mozognak, ezek közül is a szérumok azok, amik átlagosan 9000 forintba kerülnek.

La Roche-Posay

Az 1975-ös megalapításától kezdve a La Roche-Posay fő célkitűzése, hogy javítsa az érzékeny bőrű emberek életminőségét. A márka bőrápolási készítményeinek alapvető összetevője a La Roche-Posay városából származó termálvíz, ami számos bőrprobléma, mint például az ekcéma vagy a pikkelysömör kezelésében játszik jelentős szerepet. A városban amúgy még Napóleon építtetett termálközpontot, ami a mai napig működik, 100%-ban bőrgyógyászati célú fürdő és éves szinten 8000 látogatót fogad.

A La Roche-Posay termékeinek segítségével tehát elsősorban az érzékeny, problémás bőrrel küzdők találhatnak megoldást – felnőttek és gyerekek egyaránt –, bőröregedésre jelenleg egyetlen terméket forgalmaznak, és szérumból is csak egyféle kapható. A magyar vásárlók körében egyébként a Lipikar termékcsalád a legnépszerűbb, amit 20 évvel ezelőtt fejlesztettek ki. Ezek a tusfürdők és testápolók száraz bőrű felnőttek és gyerekek esetében egyaránt hatékonynak bizonyulnak.

shutterstock 294673511

A márka arckrémei már 3000 forint körüli összegtől elérhetőek és a legtöbb krém tubusos vagy pumpás kiszerelésben kapható, ami egyrészt védi a formulát, másrészt higiéniai szempontból kimondottan előnyös. A vízhiányos bőrre kifejlesztett hidratáló szérum ára pedig nagyjából 6000 forint, aminél kedvezőbbet nehéz találni ebben a kategóriában.

+Termálvíz spray, a jolly joker

Ahhoz képest, hogy Magyarország a termálvizek hazája, a spray formában kapható termálvíz nálunk valahogy a meg nem értett kategóriába tartozik. Hajlamosak vagyunk legyinteni rájuk, pedig ezek a termékek távolról sem egyenlőek a sima vízzel vagy az ásványvízzel. Tudni kell róluk, hogy laboratóriumi körülmények közt nem előállíthatóak és nem tartalmaznak semmi mást, csak tiszta termálvizet. A különböző forrásokból származó vizek más-más összetétele más-más előnnyel jár. Felhasználásuk rendkívül széleskörű: kezdhetjük ezzel a bőrápoló rutinunkat, de ráfújhatjuk a sminkünkre is. A borotválkozás, napozás vagy bőrgyógyászati kezelés után kipirosodó, érzékeny bőrt megnyugtatja, csökkenti az irritációt, hidratál, természetes anti-oxidáns és öregedésgátló hatással is bír.

Eucerin

Az Eucerin története 1900-ban kezdődött egy úttörőnek számító innovációval. Isaac Lifschütz kémikus kifejlesztett egy finom alapkenőcsöt, amit "eucerit" azaz - a csodálatos kenőcs - néven vívőanyagként használt stabil emulziókhoz és ez akkor forradalmi újdonságnak számított. A következő mérföldkő a márka történetében az Eucerin kenőcs volt az 1950-es években. Ez volt az első termék, mely garantálta a bőr védő savköpenyének megőrzését és helyreállítását, 20 évvel később pedig megjelent az első Eucerin termékcsalád – a pH5 Eucerin márkanéven forgalmazott termékeket kifejezetten érzékeny bőrre fejlesztették ki. Ma a világ egyik legmegbízhatóbb bőrápoló márkájaként ismerik el az Eucerint. A gyártó és forgalmazó Beiersdorfnál világszerte 800 kutató dolgozik azon, hogy a szigorú, többlépcsős klinikai vizsgálatok során olyan készítményeket fejlesszenek ki, melyek összetevői a bőrünkben is megtalálhatóak, így a bőr azokat képes felismerni és befogadni, minimalizálva ezzel az esetleges allergiás reakciókat.

Jó példa erre a 2006-ban piacra dobott Eucerin Hyaluron-Filler termékcsalád, ami a márkán belül a legkeresettebbnek számít a magyar patikákban. Két fő hatóanyaga közül az egyik a hialuronsav, ami a szervezetünkben természetesen képződő anyag és a kötőszövet fontos része, ám ahogy öregszünk, a bőr természetes hialuronsav termelő képessége lecsökken. A másik fontos összetevője pedig a bőr saját hialuronsav-termelését serkentő szaponin. Az Eucerin termékpalettáján megtalálhatóak termékek az ekcémás, atópiás, rosaceás, napallergiás vagy akár hiperpigmentált bőrre is. A márka arckrémei már 3000 forint körüli összegtől elérhetőek, a ránctalanító készítmények átlagosan 6-8000 forintba kerülnek, a szérumok pedig 8-9000 forintba, de nem csak öregedő, hanem pattanásos bőrre is létezik szérumuk, ez pedig 3000-3500 forintért lehet a miénk.

eucerin
Fotó: beiersdorf.ie

A márka arckrémei már 3000 forint körüli összegtől elérhetőek, a ránctalanító készítmények átlagosan 6-8000 forintba kerülnek, a szérumok pedig 8-9000 forintba, de nem csak öregedő hanem pattanásos bőrre is létezik szérumuk, ez pedig 3000-3500 forintért lehet a miénk.

Nuxe

A Nuxe nálunk még nem számít túl ismertnek, hiszen csak 2014 szeptembere óta van jelen a magyar patikákban. A márka átlagosan 80%-ban természetes eredetű alapanyagokat használ, a növényi eredetű aktív hatóanyagokat eddig példátlan méretben hasznosítja. A Nuxe a patikában kapható kozmetikumok között kimondottan luxuskategóriának számít, ennek ellenére a termékek ajánlott fogyasztói ára 20-30 százalékkal alacsonyabb, mint más országokban.

A készítmények nem tartalmaznak parabént, ásványi olajokat, állati eredetű összetevőket. A Nuxe szívügye kezdettől fogva a természet tisztelete, és ez nem csak a termékeik kifejlesztése során mutatkozik meg, de előnyben részesíti azok csomagolása során az újrahasznosítható anyagok használatát is. A Nuxe márka eddig 168 francia és nemzetközi fogyasztói díjat nyert el, hazájában több terméke is piacvezetőnek számít a gyógyszertári kozmetikumok között. A magyar vásárlók kedvence a többfunkciós száraz olaj, ami arcra, testre és hajra egyaránt használható és egyedülállóan magas koncentrációban tartalmaz értékes növényi olajokat és E vitamint. Emellett a Nuxellence bőrfiatalító termékcsaládot is sokan felfedezték már maguknak.

shutterstock 421927384

A márka arckrémei 6000 forint körül kezdődnek, a ránctalanító készítmények átlagosan 9000 forintba kerülnek (bár a szemránckrémek ennél valamivel olcsóbbak), a szérumok és koncentrált anti-aging krémek ára 11-13 ezer forint között mozog.

Bioderma

A Bioderma filozófiája: biológia a bőrgyógyászat szolgálatában. A cég olyan termékeket gyárt, amelyek összetevőikkel és hatásukkal a bőr természetes működését utánozzák. A márka története az 1970-es években kezdődött és 1977-ben jelent meg a piacon az első áttörést jelentő innováció, mégpedig a Nodé sampon, ami elsőként tisztította úgy a hajat és a fejbőrt, hogy közben nem támadta meg azt. A francia cég az elmúlt közel 40 évben még számos innovatív készítményt dobott piacra - kevesen tudják például, hogy az utóbbi pár évben rendkívül népszerűvé és ismertté vált micellás víz eredetileg a Biodermához köthető. 1991-ben jelentették be a Micellaoldat szabadalmát, ezután 20 évig más cég nem jelenhetett meg hasonló készítménnyel.

bioderma
Fotó: bioderma.com

Gyakorlatilag a mai napig ez az egyetlen bőrgyógyászati micellaoldat, amely biológiailag tökéletesen kompatibilis a bőrrel, így nem véletlen, hogy a magyar vásárlók körében is egy micellás arctisztító, a Sensibio H2O a leginkább kedvelt Bioderma készítmény. A Bioderma nem forgalmaz arckrémet öregedő bőrre, ám ezen kívül gyakorlatilag minden bőrtípusra kínálnak termékeket, az érzékeny, száraz, vízhiányos bőrtől a normálon át a zsíros/problémásig. Ezen kívül van kisbabáknak készült és egy speciálisan pigmentfoltos bőrre kifejlesztett termékcsaládjuk is. Ez utóbbi arckréme és széruma a készítményeik közül a legdrágább, 7000 forint körül kapható, egyébként az arckrémeik 3-4000 forinttól elérhetőek. A készítmények kizárólag flakonos vagy pumpás kiszerelésben kaphatók.

Vital Plus Active

A Vital Plus Active termékek gyártója nemzetközi szinten már 1987 óta van jelen a dermokozmetikai piacon, a készítmények a magyar patikákban 2010 óta kaphatóak. A termékek Olaszországban készülnek, és kizárólag növényi hatóanyagokat tartalmaznak. A cég elsősorban a fejbőr-rendellenességekre specializálódott, az erre kifejlesztett termékcsaládjuk mára már piacvezető lett, köszönhetően annak a ténynek, hogy a fejbőr teljesen más ápolás is igényel, mint a hajszálaink, azok egészségéhez pedig elengedhetetlen a fejbőr egészsége.

A cég a vásárlóik részére ingyenes fejbőr állapotfelmérést és tanácsadást nyújt, hogy a rendellenességet pontosan meg lehessen állapítani, és ezáltal egy személyre szabott kezelést összeállítani.

vital-plus-active
Fotó: prelab.hu

A magyar vásárlók körében az SL fejbőrtisztító a legnépszerűbb, de a fejbőrápolási termékeken túl a cég forgalmaz még kollagén, glikolsav, hyaluronsav és növényi őssejt alapú szérumokat is, amik 6000 forint körüli árukkal kimondottan a megfizethető kategóriába tartoznak.

Blogmustra