Az alpaka nem is tudja, hogy luxusalapanyag

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az alpaka egy Dél-Amerikában élő teveféle, melynek gyapja az egyik legfinomabb a világon. Valahogy így kezdődhet a tankönyvekben az alpaka meghatározása. A leíró szöveg sajnos nem adja vissza, mennyire vicces állatok az alpakák, azt meg főleg nem, hogy Magyarországon legalább három farmon tartanak nagyobb számban ilyen állatokat.

Ezért is utaztunk Jobaházára, ahol egy holland szakértő vette kezelésbe a farmon található 12 állatot. Kevin Hamstra részben ebből él, Európa különböző pontjain nyírja az alpakákat, ellenőrzi a fogukat és a patáikat, és ha kell, igazít rajtuk. Farmján számos állat található, melyekkel el lehet menni sétálni az erdőbe. Ez nem csupán szórakozás, az alpakákat szívesen használják autista gyerekek kezelésében, illetve egyéb fogyatékossággal élők esetében is.

Hamstra elmondása szerint ő évi 120 eurót (37.000 forint) költ az állatokra (féregtelenítés, oltások, vitaminok), ami igen kevés. Az alapvetően fűevő alpakákkal nincs sok gond, nem betegesek, és a hideget is jól bírják, mivel az Andokban élő állatokról van szó. A meleg azonban nem jó nekik, ezért nyáron Jobaházán locsolgatják és hűtik őket. Kell ennél több a boldogsághoz?

Galéria ikon

32

Kevin Hamstra(balra) és társa nagyjából 10 perc alatt végeznek egy állattal.
Galéria: Alpaka nyírás Jobaházán
Fotó: Rostás Bianka / Dívány

A nyírás nem véletlenül az alpakatartás legizgalmasabb része, ebből van ugyanis a haszon, ami miatt az alpakákat tartják. A rajongás nem véletlen. A gyapjút nem kell kezelni, csak mosni, ennek oka, hogy az alpakák szőre nem tartalmaz lanolint, mint a birkáké.

22 színben léteznek ezek az állatok, és a szőrüket osztályba sorolják. Az A és B minőségű szőr bevizsgálására Magyarországon nincs lehetőség, azt Amerikában a Yocom-McColl laboratóriumban, valamit az Ausztrál AAFT laboratóriumban javasolt bevizsgáltatni. Egy alpakáról nagyjából 3 kiló szőr jön le, ebből olyan 2.6 kilót lehet hasznosítani, de a lábáról lejövő gyapjú csak kötélnek jó, abból nem készülnek luxusholmik.

Galéria ikon

32

Ez Contessa szőre. Minden kilót nyilvántartanak.
Galéria: Alpaka nyírás Jobaházán
Fotó: Rostás Bianka / Dívány

Attól függően, hogy az állat mely testrészéről kerül le a gyapjú, változik a minősége, itt hat osztályt különböztetnek meg. Ez azért fontos, mert pulóvert teljesen más testtájáról származó gyapjúból készítenek, mint kötelet. A nyírási szezon Hollandiában és annál északabbra május elején kezdődik, ezért is volt ideje a holland nyíróknak egy kis kirándulást tenni Magyarországon és Ausztriában.

A nyírás maga alig 10 perc, a két megtermett nyíró szakértelemmel kezeli a kórházi ágyból átalakított, puha és kényelmes asztalt, ahová az állatok kerülnek. A gyapjú lenyírása után egy gyors fog- és pataellenőrzés következik, a kipirosodott bőrt pedig babaolajjal kenik át. Az állatokat látszólag nem viselte meg a nyírás, bár van, amelyik kicsit hisztizik, de aztán megnyugszanak, és néhány perc múlva béklyóiktól megszabadulva legelésznek a farmon.

A nyírásra érkezett Abodi Dóra is, vagyis érkezett volna, ha az esemény időpontját nem reggel változtatják meg délelőttre, ami a távolból érkezők számára némi meglepetést jelentett. Azért kifaggattuk, hogy mit gondol az alpakkáról a divattervező, aki kollekcióiban rendszeresen használja is azt.

"Az alpaka gyapjú az egyik legfinomabb alapanyag, régóta ismerem, luxuskabátok, pulóverek készülnek belőle. Kasmírt gyakorlatilag pályám eleje óta használok rendszeresen, de az alpakát idén vezettem be, mégpedig rendhagyó módon, hiszen műszőrme formába szőtte az egyik top gyártó, akivel dolgozunk. A legújabb kollekciómban a flamingópink szőrmekabátok és rátétek alpaka gyapjúból készülnek" – mesélte nekünk.

Galéria ikon

32

De alapvetően békés állat.
Galéria: Alpaka nyírás Jobaházán
Fotó: Rostás Bianka / Dívány

Abodiék a Prada és egyéb nagy luxuscégek alpaka- és vikunyagyapjú-feldolgozó gyártójával dolgoznak együtt, ez a cég Olaszországban és Németországban dolgozza fel a gyapjút. Ara a kérdésre, hogy miért szereti ezeket az anyagokat, hamar megszületett a válasz, miközben a meglehetősen erős szél az arcunkba sodorta a szőrt. "A kasmír-, az alpaka-, a vikunyagyapjúból készült szövetek látványra, tapintásra is különböznek minden más anyagtól: könnyűek, ellenállóak, melegek, rendkívül puhák, tartósak, csodás a fényük és a textúrájuk, ruganyosak és szemmel látható akár egy laikus számára is, hogy egy rendkívül magas minőséget képviselnek és ezért örök darabok készülnek belőle. Természetesen az ebből készült darabok ára magasabb, miképp a minőségük is top" – részletezte a tervező, aki az etikus divatot képviseli.

" Az alpakagyapjú egészen különlegesen könnyű, selymes és puha anyag, olyan érzés, mintha egy felhőbe öltözne az ember. Rengeteg szőrmét használunk, de ez minden esetben műszőrme, mivel semmifele állati prémet, vagy egzotikus bőrt (kígyó, krokodil, aligátor, strucc, fóka, kenguru, béka, rája stb.) nem használunk. Izgalmas volt olyan műszőrme jellegű szövettel dolgozni, ami nem szintetikus, hanem 100% alpaka gyapjúból készül."És miért is szereti nagyon? "Mert az alpakagyapjú melegebb, puhább, mint a juhgyapjú és mivel nincs benne lanolin, allergiát sem okoz, illetve selyem hatású és vízlepergető."

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.