Ezekért a ruhákért csesztették a nőket 2015-ben

Olvasási idő kb. 7 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Diszkriminációt váltott ki a lapos talpú cipő, a szűk gatya és a spagetti pántos ruha is. Mutatjuk, mivel okoztunk közfelháborodást!

Miközben a keresztény, muszlim és zsidó nők a világ számos számos pontján forradalmasítják a divatot, addig hazánkban nemrég mutatták be, hogy milyen is az a keresztény értékeknek megfelelő öltözködés, ami megvéd a férfiaktól. A BuzzFeed.com szerkesztősége a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is készített egy listát arról, hogy 2015-ben melyek voltak azok a ruhadarabok, amik miatt szégyenkezniük kellett a nőknek az iskolában, a munkahelyen vagy más nyilvános helyeken. Meg fog lepődni, hogy milyen cuccokkal lehet zavarba hozni másokat, kattintson!

Nem mindenhol menő szoknyában járni

A 17 éves amerikai diáklányt, Carey Burgesst felfüggesztették és hazaküldték az iskolából, mivel „túl rövidnek” ítélték az aznapi szoknyáját. „Valószínűleg ez a társadalom még nem elég fejlett ahhoz, kezelni tudja, ha három centi kilátszik a combomból. Talán ahelyett, hogy a Beaufort High gimnázium a szoknyám miatt aggódna, felfigyelhetne a munkájukhoz nem értő alkalmazottaira és a szexista vezetőségre is” – írta Facebook oldalán a diáklány.

Nemcsak az amerikai középiskolás lányokat szívatják a szoknyák hosszával, az Egyesült Királyságban is előfordult hasonló eset, itt az igazgatónő arra hivatkozva tiltotta be a szoknya viselést, hogy az zavarja és eltereli a fiú tanulók és a férfi alkalmazottak figyelmét. „Eltereli a diákok és az itt dolgozók figyelmét, amikor a lányok szoknyában mennek fel a lépcsőn vagy ülnek a padban" – magyarázta döntését az igazgatónő, akinél jóval szigorúbb szabályt vezetett be nemrég a brit Cheltanham város iskolaigazgatója, aki a dizájnertáskákat tiltotta ki a suli területéről.

Van, akiket zavar a kivillanó láb látványa. (A képel Elisabeth Moss színésznő mutatja be a túl rövid szoknyát)
Fotó: Mark Sagliocco / Europress / Getty

Franciaországban a fent említett esetekkel ellentétben éppen amiatt küldtek haza egy diáklányt az iskolából, mert túl hosszú fekete szoknyában jelent meg ott. Az iskola azzal magyarázta az esetet, hogy ők kitiltották a vallási jelképeket az iskola területéről, ez a ruhadarab pedig annak minősült a szemükben. A hír természetesen futótűzként terjedt a közösségi oldalakon, aminek hatására több ezren látták el #JePorteMaJupeCommeJeVeux (Olyan szoknyát hordok, amilyet akarok) hashtaggel Twitter posztjaikat.

Az észak-afrikai arab államban, Algériában pedig több mint száz férfi és nő készített demonstráló szelfit csupasz lábáról, mellyel egy egyetemi hallgatót, Sophia Jamát kívánták támogatni. A diáklányt ugyanis egy vizsgáról tiltották ki túl rövid szoknyája miatt. „Ha csendben maradunk, akkor mi nők elveszítjük a nyilvános helyekhez való szabadságunkat” – mondta Jama.

Jól gondolja meg, hogy hova indul el ilyen cuccban. (Divathétre nyugodtan)
Fotó: Edward Berthelot / Europress / Getty

Vannak, akik szerint nem kellene női ruhát viselniük a nőknek

Kanadában szintén egy diákot hurcoltak meg és tartottak bent iskolaidőn kívül azért, mert az intézmény szerint „nem volt megfelelő” és „szexuálisan zavaró” volt az aznapi miniruhája. „Belefáradtam abba, hogy diszkriminációnak legyen kitéve a testünk. Itt az ideje változtatni a világ gondolkodásmódján, méghozzá most!” – jegyezte meg a provokációval megvádolt tanuló, Lauren Wiggings.

Az Egyesült Államokbeli Idahóban sem nézik jó szemmel a magamutogatást, itt egy tánciskola tiltotta be a vállat szabadon hagyó spagettipántos ruhákat. Az intézmény vezetősége szerint ugyanis az efféle ruhadarabok nem biztosítanak „biztonságos” környezetet a diákoknak. Egy másik amerikai kisvárosban pedig Alexus Miller-Wigfall kapott felfüggesztést amiatt, mert báli ruháját „túl sokat mutatónak” ítélte az iskola vezetősége. Wigfall édesanyja azonban úgy véli, hogy a lánya teltkarcsú alakjára nem voltak kíváncsiak a tanárok.

2016-ban spaghetti pántos ruha? Susie Bubble bloggernek szabad, ön felejtse el!
Fotó: Kirstin Sinclair / Europress / Getty

A hidzsáb és a nikáb sem okés

Bár már a muzslim nők körében is menő a Lolita stílus, ennek ellenére számos országban tilos arcot és hajat eltakaró kendőt viselniük a nőknek. A tavalyi évben például Nigéria és Egyiptom állt be a sorba, bár később az egyiptomi oktatási minisztérium az ellentmondásos helyi információk ellenére tagadta, hogy betiltotta volna a hidzsáb viselését az iskolákban. A hidzsábot viselő nők azonban úgy érzik, hogy gyakran hátrányos megkülönböztetésben részesülnek öltözetük miatt. A közelmúltban például amiatt nem szolgáltak ki egy nőt a boltban, mert az hidzsábot viselt. Iránban ennek éppen az ellenkezője számít bűncselekménynek, ugyanis a helyi erkölcsrendészet évente több millió nőt figyelmeztet, tartóztat le vagy sújt pénzbírsággal, ha nem viseli a hidzsábot. Erre mondott nemrég nemet az Egyesült Államokban élő újságíró és aktivista, Maszih Alinedzsád, aki arra buzdította a nőket, hogy olyan fotókat töltsenek fel magukról a közösségi oldalakra, melyen kendő nélkül láthatóak.

A kanadai szövetségi fellebbező bíróság ítélete szerint jogos, ha az állampolgársági eskütételkor a muszlim nők nikábbal takarják el arcukat. Stephen Harper kormánya azonban nem kívánja tiszteletben tartó az arckendő viselését és akár a szabadságjogok felfüggesztését is hajlandó elrendelni az ügy érdekében. A vallásszabadság megakadályozása azonban nem tetszett Zunera Ishaqnak, aki emiatt be is perelte a kanadai kormányt a Legfelsőbb Bíróságon. Svájc egyik régiójában sem jobb a helyzet, ott egy nemrég bevezetett új törvény szerint akár 9500 frank, 2,6 millió forint pénzbüntetésre is ítélhetik azokat, akik ilyen fátyolban vagy burkában lépnek az utcára. Egy londoni tinédzsert pedig az elit iskolája szólította fel arra, hogy ne viseljen nikábot az iskolában, így a kamaszlány úgy döntött, hogy egy másik intézményben folytatja a tanulmányait a jövőben.

Nem mindenhol tolerálják.
Fotó: Daniel Zuchnik / Europress / Getty

Mit képzel, hogy haspólót vagy feliratos felsőt hord a 21. században?

Nem találta illőnek egy torontói diák, Alexi Halk haspólóját az iskola igazgatóhelyettese, mire a kamaszlány másnap is hasvillantós felsőben ment az iskolába, sőt a#CropTopDay hashtaggel ellátott Twitter posztjában arra buzdította az internetezőket, hogy ők is viseljenek ezen a napon haspólót. Mindeközben egy Ontario környékén élő diáklányt, Laura Andersont azért küldték haza az iskolából, mert atlétában és szakadt farmerben jelent meg.

Az Egyesült Államokban azért büntettek meg egy diáklányt, mert az egy „Nobody knows I'm a lesbian.” (Senki nem tudja, hogy leszbikus vagyok) feliratú pólóban ült be az iskolapadba. Amikor a felszólítás ellenére sem volt hajlandó átöltözni, akkor az iskola „megbotránkoztató és felháborító” magatartásra hivatkozva felfüggesztette tanulmányait. Miután az ügy országos nyilvánosságot kapott, az iskola visszavonta a felfüggesztést.

Fesztiválon oké, suliban nem?
Fotó: Cassandra Hannagan / Europress / Getty

Jóganadrág és cicanaci

Tavaly nyáron egy Chicago környéki iskola betiltotta a jóganadrág viselését, illetve csak azzal a feltétellel engedélyezték, ha van felette egy szoknya vagy nadrág. A döntés ellen persze több száz feldühödött diák tiltakozott azzal, hogy jóganadrágban jelent meg az iskolában, a felháborodás pedig rövid időn belül országos szintűvé nőtte ki magát, így az iskola igazgatónőjének, Kathy Robersonnak számos lehetősége volt elmondani a sajtóban, hogy ő mindössze azt szerette volna elérni, hogy a kamaszlányok viseljenek a feszes nadrág felett valami olyat, ami eltakarja a hátsójukat.

De a republikánus törvényhozó, David Moore is nagyot ment 2015 februárjában, mikor azzal az agyament ötlettel állt elő egy tárgyalás során, hogy a jóganadrág viselését illegálissá kell nyilvánítani a nyilvános helyeken.

Ő rendesen eltakarja magát?
Fotó: Europress / Getty

Jól gondolja át a szmokingot!

Annak ellenére, hogy az A-listás hírességek jó pár szezon óta ilyen uniszex darabokban jelennek meg a vörösszőnyeges eseményeken, egy louisianai iskolába még nem jutott el a népszerű trend híre, így az iskola igazgatója hazaküldte az egyik diáklányt, Claudetteia Love-ot, mert az szmokingban akart részt venni az iskola által szervezett bálon. „A lányok ruhát, a fiúk pedig tuxedót viselnek, ez a szabály” – magyarázta tettét az igazgató.

Aya Cash színésznőt nem tiltották ki a Critics' Choice Awards-ról a szmoking miatt.
Fotó: Lester Cohen / Europress / Getty

Nincs meló, ha nem egységes a frizura

Az Egyesült Királyságban tanuló Lara Odoffin munkáltatója arra hivatkozva vonta vissza a korábbi állásajánlatát, hogy Odoffin fonott frizurája nem illik bele a cég „egységes” arculatába. A Bournemouth Egyetem diákja a Facebookon barátaival is megosztotta, hogy milyen hátrányos megkülönböztetés érte a frizurája miatt, amivel egy lavinát indított el a közösségi oldalon, ahol több mint 3000-en osztották meg történetét. Kanadában Lettia McNickle-t érte hasonló eset, az éttermi dolgozónak állítólag kevesebb ledolgozott órát számolt el a felettese a hova tartozása és az afro frizurája miatt.

Az amerikai tévés személyiség, Mushiya Tshikuka a Growing Up Hip Hop Atlanta premierjén jelent meg afro hajjal, nem volt gond...
Fotó: Paras Griffin / Europress / Getty

Szerencse, hogy már kiment a divatból a szűk farmer

Egy 12 éves amerikai kamaszlányt azért függesztettek fel az iskolában, mert az igazgató szerint megsértette az intézmény öltözködési szabályait azzal, hogy „túl szűk” farmerben jelent meg. Az iskola felügyelője egyetértett a vezetőség döntésével, mondván: „Iskolánk hisz az egységes és biztonságos iskolai környezet fenntartásában. Vannak és lesznek is olyan esetek, amikor az ilyen stílusú ruhadarabok nem állják meg a helyüket az iskolai környezetben” – mondta. Az észak-indiai Uttar Prades állam tíz falujában pedig azért tiltották be a helyi lányok és nők körében a szűk farmer viselését és a mobilozást, mert az növeli a környék bűnözési rátáját.

Milánói street style a divathétről
Fotó: Vanni Bassetti / Europress / Getty

A Cannes-i cipőbotrány

Hatalmas botrányt váltott ki a tavalyi filmfesztiválon, hogy az esemény vezetősége kitiltotta a lapos talpú cipőket a vörös szőnyegről. „Szerintem a férfi kollégáknak is magassarkúban kellene jönniük a szolidaritás jegyében. Hajrá srácok, hadd lássam azt a magassarkút a vörös szőnyegen! #cannesheels” – kérdőjelezte meg cinikusan Caitlin Moran rendező a vezetőség döntését. Morannal egyébként a Twitterezők is egyetértettek, a felhasználók közül többen is szexistának titulálták az új szabályt, amit egy másik fergeteges tiltás követett, miszerint már szelfizni sem lehet többet a hírességeknek a vörös szőnyegen.

Fotó: Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.