Nem különösebben hatotta meg a Valentino vezetőségét, hogy az előző szezonban annyian támadták őket kampánysorozatuk miatt, melyben kizárólag fehér bőrű modellek kaptak helyet. Olyannyira nem, hogy az olasz luxusmárka két vezetőjetervezője, Maria Grazia Chiuri és Pierpaolo Piccioli egy igencsak ellentmondásos show-val rukkolt elő a 2016-os tavaszi-nyári kollekciókat bemutató divathéten, ahol elmondták, hogy az afrikaiakra, többek között a Szenegálból, Nigériából, Eritreából, Maliból, illetve Gambiából menekülő tízezrek gondoltak a tervezés során.
Ebben még nem is lett volna semmi meglepő, ha a divatház nem javarészt fehér bőrű modelleken prezentálta volna kreációit. Sőt, Piccioli azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az olasz és az afrikai hagyományok előtt tisztelgő, pogány nyakláncokat, törzsi maszkok ihlette táskákat és gyöngyhímzéses maszáj törzsi mintákat tartalmazó kollekció teljes egészében a tolerancia jegyében született.
A statisztika szerint azonban a leszerződtetett kilencven, fonott hajú modellből mindössze tízen voltak színesbőrűek a Valentinónál. A római székhelyű divatház még kellemetlenebb helyzetbe hozta magát, mikor az Instagramon is eldicsekedett kollekciójával, melyet a „törzsi”, a „primitív”, a „fejedelmi” illetve a „spirituális” jelzőkkel illetett. A bicskanyitogató show természetesen azonnal feltűnt a Twitterezőknek is, akik szokásukhoz híven ezúttal sem fogták vissza magukat a bemutató láttán.
„Afrika témájú….úgy, mint a kontinens? Több, mint 50 országgal? Kérlek magyarázd ezt el jobban Valentino” – írta @xanattack. De volt, akiben a nyugat-afrikai maszkok ihlette retikülök és a fejtetőre fonott frizura váltott ki ellenszenvet a divatház iránt, míg másoknak inkább az szúrt szemet, hogy mindezt túlnyomórészt fehér modelleken prezentálták. @KCamPeterson például faji érzéketlenséggel vádolta a divatházat, @PatriceStylist bár aranyosnak találta az afrikai kultúra előtt való tisztelgést, mégis hiányolta az afrikai modelleket a kifutóról. Többen is csalódottságukat fejezték ki a divatház hozzáállásával kapcsolatban.
Az iparág a Business of Fashion szerkesztősége szerint sem tükrözi a fogyasztói bázist. A lap felmérése alapján ugyanis a luxusházak ügyfélköre változatosabb, mint valaha, ennek ellenére a kifutókat és a divatlapok címlapjait továbbra is fehérbőrű modellek uralják. Bár igaz, hogy mióta 2007-ben Bethann Hardison New Yorkban megalapította a Diversity Coalition névre keresztelt érdekvédelmi szervezetet – amely mellett olyan befolyásos modellek is felszólaltak, mint Naomi Campbell és Jourdan Dunn –, azóta jelentősen megnőtt a kifutóra küldött színes bőrű modellek száma a szakmában.
A Bain & Company jelentése szerint 2007 óta tíz százalékkal nőtt a globális luxuscikkek eladása az ázsiai és a csendes-óceáni, közel-keleti régiókban. Ennek ellenére még mindig hatalmas szakadék tátong a fizetőképes vásárlók és a kifutók világa között. A lap 117 darab, New Yorkban, Londonban, Milánóban és Párizsban tartott bemutató alapján készítette el idei felmérését az elmúlt négy hétről. Az adatok szerint ezúttal is fehér modellek voltak túlnyomó többségben a kifutókon.
A számítások szerint 3875 modell vonult végig a divatfővárosokban, közülük csupán 797 volt színes bőrű (fekete, ázsiai, nem fehér bőrű latin és egyéb származású), ami azt jelenti, hogy a leszerződtetett modelleknek a 79,4 százaléka volt fehérbőrű. A fekete modellek voltak a legnagyobb többségben a „kisebbségbe” tartozó modellek közül, 10,2 százalékban voltak jelen a divathéten, míg ázsiai modelleket 6,5 százalékban, az „egyéb” kategóriába tartozó indiai és közel-keleti származású modelleket 2,3 százalékban, latin-amerikait pedig 1,6 százalékban szerződtettek le az eseményre.
Persze a Business of Fashion adatai nem reprezentatívak, de tavaly sem volt jobb a helyzet ebben az időszakban, a 2015-ös őszi-téli kollekciókat bemutató divathéten például mindössze 20 százalékban voltak jelen színesbőrű modellek a kifutón. A Fashion Spot felmérése szerint a 2015-ös szeptemberi kiadások összesítésénél 41 lapból 12 döntött úgy, hogy színesbőrű modellt tesz a címlapra. A faji sokszínűséget hirdető lapok pedig inkább hírességeket tettek a borítóra a modellek helyett a szezonban. A tavalyi évben a divatlapok majdnem 20 százalékos arányban alkalmaztak színes bőrű modelleket címlaplányként, de a sokszínűség hiánya leginkább a divatházak kampányaiban szembetűnő. A szezonális kampányok 85 százalékában ugyanis kizárólag fehér bőrű modellek kaptak helyet.
A The New York Times közelmúltban végzett felmérése szerint a színfalak mögött sem jobb a helyzet, a CFDA (Council of Fashion Designers of America) 470 tagja közül például csak 12 afroamerikai dizájnert tartanak számon, a New Yorkban bemutató 260 divatház közül pedig mindössze annak 2.7 százalékban volt jelen színes bőrű tervező. „Gyakran előfordul, hogy én vagyok az egyetlen színesbőrű ember a teremben" – mondja az ismert afroamerikai tervező, Tracy Reese, akinek ruhái gyakran láthatóak Michelle Obamán is.
„Ez nem egy sokszínű iparág” – állapítja meg a The Washington Post divat szerkesztője, Robin Givhan, aki szerint a döntéshozóknak sok köze van a fehér modellek dominanciájához. Givhan úgy gondolja, hogy a többség nem szeret eltérni a megszokottól, ami ebben az esetben a szőke és kék szemű modelleket jelenti. „Történelmileg a divat a nyugati világra összpontosít. Nem véletlenül ott találhatóak a legjelentősebb cégek is, mint például a Kering vagy az LVMH, ahogy az sem véletlen, hogy ezeken a területeken tartják a divathetet is. Rengeteg embernek a párizsi, New York-i, milánói és a londoni divatházak jelentik a divatot. Ennek eredményeképpen az iparág is elsősorban a nyugati fogyasztók kiszolgálására épül” – jegyzi meg az Insead adjunktusa, Frédéric Godart.
A jelenséggel a bostoni egyetem szociológusa, Ashley Mears is foglalkozott a Pricing Beauty: The Making of a Fashion Model című könyvében, melyben kitér arra, hogy míg a luxuspiac célja a nagyon szűk fogyasztói réteg megtartása, addig a tömegcuccokban utazó márkák sokkal hajlamosabbak arra, hogy etnikailag sokszínűek legyenek. Ez többek között annak tudható be, hogy a vállalatok nagyon is tisztában vannak azzal, hogy kik tartoznak az ügyfélkörükbe.
Hasonló véleményen van a London College of Fashion kulturális tanulmányokért felelős professzora, Reina Lewis is, aki szerint a luxusmárkák nagyon is átgondolják azt, hogy milyen modelleket válogatnak be a bemutatóikra. Sőt, fokozottan óvatos marketing stratégiát folytatnak a háttérben. Lewis szerint ezek a divatházak nem mindenkinek, csupán egy rétegnek készítik kollekcióikat, tehát a kizárólagosság és az elérhetetlenség elve alapján járnak el a hirdetéseknél is. Nem véletlenül szeretnek fiatal, sovány és fehér bőrű modellekkel dolgozni a színes bőrű vagy éppen az 50 év feletti modellek helyett. A divatházak ugyanis szeretik azt a látszatot kelteni, hogy termékük annyira fantasztikus és különleges, hogy az már kis híján elérhetetlen. „Még a látszólag valós trendek is, mint például a normcore, csak akkor működnek, ha azt karcsú és fiatalos alkaton jelenítik meg, nem pedig 50 éveseken” – mondja Lewis.
„A divatipar Észak-Olaszországban és Franciaországban született, majd később átterjedt az Egyesült Királyságba és az Egyesült Államokba. Számos nagy márka származik ezekből a régiókból. Ezeknek a márkáknak múltja van, ami fontos a vásárlók számára” – mondja Godart, aki szerint határozottan fontos az európai örökség a luxustermékek esetében, még akkor is, ha esetleg az a márka már rég az ázsiai piacon gyártatja le kollekcióit. A feltörekvő országokban élő vásárlók például mikor egy Chanel táskát vesznek Kínában, akkor úgy gondolják, hogy egy Chanel táskát vesznek a legendás hírű párizsi divatháztól.
„Lehet, hogy most sokszínűbbek és változatosabbak a hirdetések, de nem ez a bevett szokás. Ezek a márkák általában az elitet szolgálták ki, akik nem voltak színes bőrűek” – jegyzi meg a City University of New York divattanulmányokkal foglalkozó egyetemi docense, Elizabeth Wissinger, akivel egyetért Reina Lewis is, szerinte a divatvilágnak, akárcsak az európai művészeteknek és az irodalomnak, egy bizonyos típusú európai ember számított ideálisnak, egyes népeket például egyáltalán nem tartották meg szépnek a múlt század elején.
Az akkori konzervatív és kirekesztő felfogáshoz képest azonban jelentősen megnőtt az ázsiai modellek iránti kereslet az elmúlt években, ami leginkább puszta spekuláció, annak tudható be, hogy a kínai vásárlók is előszeretettel vásárolnak ilyen luxustermékeket. Bár ezek az adatok a Cornell Egyetem adjunktusa, Minh-Ja Pham szerint még mindig túl felszínesek ahhoz, hogy statisztikailag szignifikánsak legyenek. „Az rendben van, hogy Ázsia egy új és fontos piaccá vált, de mi lesz akkor, ha a gazdaság lelassul? Hirtelen már nem lesz olyan fontosak ezek a vásárlók?” – ad hangot bizalmatlanságának és aggodalmának Pham. Elizabeth Wissinger szerint azonban ez a kép éppen a közösségi oldalaknak és blogoknak köszönhetően drasztikusan át fog alakulni a jövőben és a sokszínűség teljesen általános és elfogadott lesz majd a divatiparban.
