Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Nehéz elképzelni, de veszteségesek a luxusmárkák, így lassan nyomják lefelé az áraikat.
Nem gondoltuk volna, de az Exane BNP Paribas luxuscikkekért felelős vezetője, Luca Solca szerint súlyos szerkezeti problémákkal küzdenek a divatházak ready-to-wear részlegén. Az Egyesült Királyságban például lényegesebben kevesebbet költenek a 'high-end' divatcuccokra, mint a többi luxuskategóriás termékre, ami valahol érthető, hiszen míg ugyanazt a mutatós karórát, nyakláncot vagy táskát szinte minden nap el lehet sütni, addig ugyanabban a ruhában nem lehet minden eseményen megjelenni.
Arról nem is beszélve, hogy egy ruha esetében sokkal kevésbé tűnik fel, ha az egy olcsóbb darab, mint mondjuk egy bőrtáska esetében, amit sajnos már nem úszhatunk meg olyan könnyen, mint a divatos ruhák olcsóbb alternatíváit. Következésképpen a fogyasztók csak visszafogottan költenek ready-to-wear kollekciókra, szívesebben vesznek közepes árfekvésű, tömegeknek gyártott konfekció termékeket, míg a luxus árkategóriás kiegészítőkre még mindig szívesen áldoznak pénzt (bár azokra is egyre kevesebbet) – írja a jelenségről a businessoffashion.com.
De ez csak az egyik probléma, ami a luxusruha piacot sújtja. A divatházak hátrányosabb helyzetben vannak, mint a nagyobb raktárral és varrodával rendelkező kiskereskedők, mivel az egy négyzetméterre jutó termékenység lényegesen kisebb, minta luxusházak bőr kiegészítőinek és szó szoros értelemben vett luxuscikkeinek az esetében. Ezek a kihívások pedig igencsak súlyosbítják a tehetős vásárlókat megcélzó 'high-end' brandek eladásait, akik az egyre népszerűbb al-márkáik ellenére is csúsznak lefelé a lejtőn.
De vajon hosszútávon mi lehet a megoldás a designer konfekciók megmentésére? A nagy luxuscsoportok számos stratégiát dolgoztak ki az elmúlt időszakban. Az olyan vállalatok, mint a Dior vagy a Chanel a parfümökre és a kiegészítőkre összpontosítana, míg az elsősorban bőrtermékekből élő mega-márkák, mint a Prada vagy a Gucci továbbra is erősítik és életben tartják ready-to-wear vonalukat. Összességében tehát úgy tűnik, hogy az LVMH és a Richemont a kisebb divatmárkákra fókuszál majd a jövőben. A Richemont emellett az online piacon is megnövelte a jelenlétét, mikor leszerződött a Net-a-Porterrel, de a ready-to-wear kollekciókból származó bevételük még így kevesebb, mint öt százalékot tesz ki.
A Céline bekebelezése egy remek példa arra, hogy az LVMH a kisebb luxusmárkák felé fordult az utóbbi időben, bár a bevétel jelentős részét itt is a bőráruk jelentették. Másrészt a Kering sikeres évet zárt az olyan márkák ready-to-wear kollekcióinak köszönhetően, mint a Stella McCartney vagy az Alexander McQueen, de az Exane BNP Paribas becslései szerint ezek a márkák is csak kombinálva, a ruházati cikkek valamint a kiegészítők értékesítéséből tudták hozni a Kering luxuseladásainak az öt százalékát.
Egyes hatékonyságukról ismert divatházak azonban időben kapcsoltak és elérhetőbbé tették termékeiket a fizetőképes középosztály számára is és átlagosan 300 fontért (kb.126 ezer forint) árulják a Kínában gyártott „luxus” cuccaikat a piacon. Ilyen közepes árfekvésű kollekciókra feküdt rá az elmúlt időszakban például Michael Kors, Tory Burch, Isabel Marant, a Sandro, a Maje, a The Kooples, a Patrizia Pepe, a Pink, illetve a Liu Jo is. Érdekes megjegyezni azt is, hogy az olyan magántőke alapok, mint a KKR vagy az L Capital is előszeretettel ruháznak be közepes árfekvésben gondolkodó divatmárkákba, mivel azok bizonyítottan képesek a közvetlen kiskereskedelmi terjeszkedésre.
Az LVMH várhatóan a Marc Jacobsból és a DKNY-ból fog kihozni egy közép árkategóriás márkát, aminek tudatában nem véletlen az sem, hogy az utóbbi hetekben felröppent a pletyka a Marc by Marc Jacobs vonal felszámolását illetően. De ez csak az egyik fő prioritása a csoportnak, mivel úgy tűnik, hogy hasonlóképpen koncentrálnak a márkák 'high-end' vonalának tevékenységére is.
Úgy néz ki, hogy a Prada a Miu Miunál fogja majd bevezetni az alacsonyabb árakat, de egyenlőre ez még nem szerepel az olasz márka napirendjén. Sőt, éppen ellenkezőleg, mintha a Prada éppen az ellenkező irányba kormányozná a Miu Miu hajóját, mivel az almárka jelenleg hasonló árfekvésen mozog, mint a Prada. A Balenciágánál jelenleg Alexander Wang vezetése alatt mennek végbe változások, míg a Kenzót, ami évek óta egy tüske volt az LVMH életében, átveszi a Kering, aminek tudatában a francia divatháznál is a közepes árfekvésű kollekciók fognak dominálni a közeljövőben.
Tehát egyenlőre nincsen kimondottan győztes stratégia a divatházak ready-to-wear kollekcióit illetően. Fennáll a veszélye, hogy ezek a márkák kereskedelmileg egyre relevánsabbakká válnak vagy egyszerűen csak elveszítik a varázsukat, miközben azért ígéretesnek tűnik a luxus cuccok elérhetővé tételének elgondolása is. Nehéz elhinni, hogy a kedvenc ruhakölteményeinket készítő márkák sajnos gyakran súlyosan veszteségesek és a legnevesebb olasz vagy amerikai tervezőházaknak éppen a ready-to-wear kollekciójuk a leggyengébb pontjuk. A változások miatt lehet, hogy a neves márkáknak rá kell állniuk az olcsóbb és nagyobb volumenű termelésre, és ha ez így lesz, sajnos várhatóan kisebb kapacitásuk marad majd az egyedi, tervezői darabok elkészítésére a jövőben.
