Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A középosztályt megcélzó márkák sikere miatt megkophat a Chanel, a Lous Vuitton, vagy a Prada fénye.
A luxuscikkekben utazó Exane BNP Paribas elnöke, Luca Solca szerint annak ellenére sincsenek biztonságban az olyan divatházak, mint a Chanel vagy az Hermès, hogy a kiegészítőikre való kereslet ugrásszerűen megnőtt az elmúlt évtizedben. Olyannyira, hogy mára a teljes globális luxuspiac bevételének a 30 harminc százaléka ezekből a termékekből származik. Ez az arány 2003-ban még csak 18 százalékon állt – számol be businessoffashion.com a kissé túlzsúfolt és mégis ingatag táskapiacról.
A vásárlók számára a táska egy költséghatékony státuszszimbólum, amit kitűnően lehet kombinálni más termékekkel, ráadásul akár több alkalommal is el lehet sütni, ami a designerruhákról már kevésbé elmondható. Jól tudják ezt a divatházak is, melyek szezonról-szezonra ontják magukból a drága kézitáskákat, amiket teljes áron tudnak eladni. Na de akkor mégis miért gyülekeznek sötét felhők a kézitáskákat piacra dobó márkák felett?
Az olyan luxus megabrandek, mint a Louis Vuitton, a Gucci, vagy a Prada például már nem terjeszkednek és nem vágnak bele újabb üzletek nyitásába. A Prada állítása szerint éppen megfelelő számú üzlettel bír, sőt a közelmúltban úgy döntött, hogy visszafogja a bővítéseket. Ennél jobb bizonyítékot pedig aligha lehetne mondani arra, hogy a táskapiac stagnál.
A problémához hozzátartozik, hogy az utóbbi időszakban a luxusházak árat emeltek, mivel ezzel a trükkel akarták még exkluzívabbá és kívánatosabbá tenni termékeiket. Az emeléssel párhuzamosan csökkent az értékesítés, ami által a bevételeket is nehezebb lett feljebb tornázni. Míg a luxusházak inkább feljebb tették a lécet, addig az óriásmárkák piramisának alján álló Michael Kors vagy Tory Burch a középosztály igényeihez tolta közelebb az árait az elmúlt időszakban. A 300 fontos (kb.126 ezer forint) árazás bevált, ezzel a húzással rendkívüli bevételeket produkálnak, tehát határozottan jól jártak azzal, hogy beléptek az alacsonyabb árkategóriás zónába.
Eközben a piramis csúcsán álló 'high-end' márkák, mint a Dior vagy a Saint Laurent jobban ráfeküdtek a kiegészítőtervezésre és bővítették kínálatukat. Ezzel párhuzamosan az olyan közepes méretű divatházak, mint a Balenciaga, a Givenchy vagy a Tod's is beszálltak a táska-bizniszbe és az óriásmárkákhoz közeli áron (20-30 százalékkal olcsóbban) árulják kiegészítőiket. Miközben nagyobb hangsúlyt fektetnek kézitáskáikra, sajnos annál gyengébb minőségű ruha- és cipőkollekciókkal rukkolnak elő.
Tehát nem meglepő, hogy a fogyasztók elkényeztetve érzik magukat ezen a túltelített piacon. Különösen igaz ez Kínára, ahol még a Chanel is átgondolta az árait, akkora a harc a tehetős vásárlók kegyeiért. A látszat azonban csal, mivel a valóságban számos kihívással kell megküzdeniük a divatházaknak. A táskák átlagára körülbelül 1500 euró (kb.453 ezer forint), viszont az újonnan bevezetett modellekért már 3000 eurót (kb.906.156 forint) is elkérnek. Közben a középen elhelyezkedő márkáknak egyáltalán nem céljuk felkerülni a piramis csúcsára és bár ők is emelték áraikat, és részben kivezették az 500 euró (kb.151.026 forint) alatti táskáikat a piacról, de még így is elsősorban az 500-1500 eurós árkategóriájú termékekre összpontosítanak.
Eközben a luxusmárkák két féle kézitáska típusra koncentrálnak: a totes formára és a kis méretű táskára. A Totes táskákkal az idősebbeket célozták meg, míg a kisebb méretű darabokat az olcsóbb termékeket kereső fiatalabb vásárlórétegnek szánják. Mindkettő esetében az ár egy sokkal fontosabb kritérium, mint más táskák esetében. A kialakult helyzet tekintetében a márkák többféle stratégiát is bevethetnek a siker érdekében: a maguk útját járják, a legtöbb eladást hozó termékeikre koncentrálnak vagy a gyors bevétel érdekében leviszik áraikat, ami hosszú távon fenntarthatatlannak tűnik.
A középkategóriába sorolt márkák akár még növelhetik is termelékenységüket, ami által könnyen fontosabb tényezővé válhatnak, de ettől még ezeknek a márkáknak nem lesz könnyű betörniük a legjobbak közé. Mindenekelőtt ki kell dolgozniuk egy mindenki számára elfogadható árazási stratégiát, ami érezhetően nem egyszerű feladat.
Az olyan kifinomult táskákat készítő divatházak munkáit, mint a Bottega Veneta, a Céline, a Chanel vagy az Hermès, kialakításuknak köszönhetően nem nehéz felismerni. Ezeknek a márkáknak a logóját vagy nevét csak nagyon ritkán látjuk rányomva a termékekre. Ehelyett inkább az ikonikussá vált forma megtartására koncentrálnak. Azonban ez a visszafogottság és szerénység már csak legenda, mivel a luxusmárkák egyre inkább rá vannak kényszerítve arra, hogy szem előtt tartsák a vásárlók igényeit és a közepes árfekvésű termékeiket logóval lássák el.
Bár az óriáscégek még számos formában dominánsnak számítanak a piacon, azért az alacsonyabb árkategóriás márkák nyomás alatt tartják őket, ahogy a közepes árfekvésű termékekben utazó brandek is zavart keltenek a piacon. Nyilvánvaló, hogy senki nem ülhet a babérjain, mivel a piacot elözönlötték a minőségi termékeket előállító új márkák, amit tudomásul kell venniük a nagy múlttal és névvel rendelkező divatházaknak is. A Louis Vuitton három évvel ezelőtt kapott észbe és arra a következtetésre jutott, hogy szüksége van a megújulásra, amihez hozzátartozik az is, hogy nem hagyja el logóját, amit annyira cikinek találnak az ázsiai piacon. Ugyanez történt a Pradával is, akik néhány jellegzetes formát gondoltak újra (logó nélkül) és áraztak át az utóbbi időben.
A vásárlóknak azonban egyre nagyobb igényük van az újdonságokra, melyekhez a lehető leghamarabb és a legjobb áron szeretnének hozzájutni. A Louis Vuitton például az ügyfélbarát változtatásoknak köszönhetően csak nemrég kezdett újra nyereséges lenni. Bár a Pradának, a Chanelnek és az Hermèsnek is nagy esélye van megóvni jó hírnevét, de azért tisztában kell lenniük azzal, hogyha nem sikerül megismételni vagy túlszárnyalni a nagy múltbeli sikereket, akkor a konkurencia idővel letaszítja őket a táskapiac képzeletbeli trónjáról.
