Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Főzzön fűszeres forró italt mandulából - nincs benne koffein, és tele van fehérjével.
Szemérmetlenül imádom a kávét, ám miután az utóbbi időben egyre többen jegyzik meg nekem, hogy a napi négy-öt csésze talán egy kicsit sok, úgy döntöttem: kávé-alternatíva után nézek. Sosem voltam egy nagy teás, csak a nagyon speciális teákat szeretem, vagy a gagyi citromosat, amilyet az oviban adtak - de nálam még a legfinomabb tea sem veheti fel a versenyt a kávéval.
Körülnéztem hát a mesés kelet receptjei között - ahonnan annyi superfoodot és alternatív gyógymódot ismerünk meg folyamatosan: mit tehet az ember, ha mondjuk magas a vérnyomása, vagy éppen babát vár, esetleg egyszerűen csak megundorodott a kávétól.
Kiderült: készíthet badamu besan doodh-t... azaz egy indiai forró italt, ami elképesztően tápláló, vitamindús, és még finom is, de most szólók: a kávét nem fogja helyettesíteni. Már csak azért sem, mert annyira gazdag és sűrű, hogy egy könnyű étkezéssel is felér.
Sokaknak már az fura, hogy a britek tejjel, vagy tejszínnel isznak teát, vagy hogy tibetben vajjal készül a tea. Ők biztosan dobnak majd egy hátast ettől a recepttől, amely legalább annyira bizarr, mint amennyire finom. Indiában afféle gyógyító nedüként gondolnak rá: este rendberakja a gyomrot egy kiadós vacsora után, reggel beindiítja az emésztést, működik megfázás ellen is, és állítólag komfortérzetet nyújt a terhesség hónapjai során.
Hozzávalók (2 csészéhez)
1 evőkanál vaj, vagy kókuszzsír
1 evőkanál őrölt mandula
1 evőkanál csicseriborsó liszt, vagy szárított csicseriborsó, kávédarálóban megőrölve
2 csésze tej (vegán verzióban mandula tej, ami ráadásul tökéletesen harmonizál az ízével)
1 kiskanál cukor
Ízlés szerint fűszerek: kardamom mag, fahéj, szegfűszeg, esetleg sáfrány
Badami besam doodh-ra fel!
Egy kis teflonserpenyőbe szórom az őrölt mandulát, és a csicseriborsó lisztet, majd erős lángon addig pirítom őket állandó rángatás közben (nehogy odaégjen), míg kissé megbarnulnak. Kísérletezés közben egyszer elkövettem azt a hibát, hogy az egész csicseriborsót a sütőben egész kávébarnára pirítottam mielőtt megőröltem volna. Nem ajánlom, hacsak nem akar valaki odaégett pirítós ízű forró italt kortyolgatni.
Az aranybarna keveréket félrerakom, és egy kis lábosban felolvasztom a kókuszzsírt - vagy nem vegánul a vajat. Amikor már egészen folyékony, mérsékelem a lángot, beleszórom a mandula és csicseriborsó lisztet, és egy kanállal folyamatosan sűrű masszává keverem.
Amint elkezd galacsinokká összeállni, felöntöm témi mandulatejjel, de éppen csak annyival, amennyivel képes vagyok kikeverni sima krémmé anélkül, hogy összecsomósodna. Amint megvagyok, újra löttyintek a tejből - egészen amíg el nem fogy. A kevergetést továbbra sem hagyom abba, mert egy óvatlan pillanat, és a lábos alján összegyűlt sűrű krém azonnal kererű ízt ad az egész italnak.
Most jöhet az ízesítés: mehet bele egy egész fahéjrúd, egy szem kardamom mag, egy szegfűszeg, de akár a szerecsendió és a gyömbér is jól áll neki. Pandzsáb tartományban még szárított gyűmölcsöket is tesznek bele - így bugyborékolhat csendesen öt percen át, továbbra is rendszeres kavargatás közben.
Forrón, néhány csepp frissen facsart narancslével megpermezetve, vagy akár sáfránnyal, és pirított mandulaszemekkel megszórva tálalom - vagy csak úgy simán magában. Ahogy mondtam, a kávéhoz a világon semmi köze, de azért örülök, hogy belevágtam: nem minden nap iszik az ember olyasmit, amit nem tud kimondani.
Tipp: Ha túl kása-szerűnek találja, akár le is szűrheti - így nem csak folyékonyabb, de kevésbé kalóriadús is.
