Magányosnak érezzük magunkat a vásárlástól

Olvasási idő kb. 2 perc

Materialista társadalomban élünk, ezért folyton vásárolunk, mégsem vagyunk boldogok, mert a vásárlás nem megoldás problémáinkra.

A chicagói egyetem legújabb felmérései szerint a vásárlás mint terápia csak legenda, ugyanis az eredmények kimutatták, hogy a vásárláskor inkább magányosnak érezzük magunkat, mint boldognak.

A Journal of Consumer Research 2500 fogyasztót interjúvolt meg az elmúlt hat évben, az eredményekből pedig egyértelműen kiderült, hogy a hangulatunkat csak rövid időre feljavító ruhavásárlás mint gyógymód igencsak hiábavaló – írja a dailymail.co.uk.

A tanulmány szerint a nyugati társadalmakra jellemző materialista filozófia, mely szerint a fogyasztók nagy jelentőséget tulajdonítanak az anyagi javak megszerzésének, kiszorítja a társadalmi kapcsolatokat, növeli a magányérzetet.

Mielőtt kidobná a hitelkártyáját, érdemes megjegyezni, hogy a kutatók szerint háromféleképpen lehet materialista az ember. Az egyik típus esetében valóban jót tesz a vásárlás, a másik kettőnél azonban csak a tárgy megszerzése okoz örömöt, ami ideig-óráig tölthet be egyfajta űrt.

Fotó: Worldwide Features / Barcroft Me / Northfoto

Abban az esetben, amikor a boldogság forrása kimondottan maga a birtoklási vágy és az újonnan vett darab mutogatása, akkor az újdonság hatásának elmúlásával még rosszabbul érezzük magunkat, mint mielőtt elindultunk vásárolni.

A következtetést levonva ezek szerint csak azok vásárolnak felhőtlenül boldogan, akik ténylegesen örülnek a megvett tárgynak és azt állítják, hogy nem azért vették, hogy másoknak mutogassák, hanem azért, mert szükségük van rá, akár napi szinten. Bár ruhavásárlásnál szerintünk nem könnyű megállapítani, hogy mi a hasznos, és mivel a legtöbb ruhát nem azért vesszük, hogy otthon nézegessük, tulajdonképp mindig csak azért szerzünk valamit, hogy mutogathassuk. Innentől pedig nem lehet felhőtlen az örömünk, legalábbis a tanulmány szerint...

"Én általában egyedül járok vásárolni, de mégsem érzem magam magányosnak. Ám amikor hazaérek és felpróbálom a ruhát, amire lecsaptam, abban a pillanatban újra valami hiányérzetem támad, ráadasul bűntudatot is érzek, hogy ennyi pénzt kidobtam az ablakon. Ilyen állatpotba kerülök szinte minden egyes alkalommal, amikor hazatérek a vásárlásból" – vallja be Éva.

Ha a ruhától várjuk, hogy javítson boldogtalanságunkon, vagy azt kívánjuk vele elérni, hogy a barátok, kollegák elismerő pillantásokkal illessenek, akkor minden bizonnyal még magányosabbnak fogjuk magunkat érezni, mint mielőtt elindultunk a bevásárló körútra, hisz egy ruha sikere nem tart örökké, sokszor még 5 percig se.

Bár a tanulmányban biztos van igazság, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindannyian depresszióba esünk egy-egy vásárlás után, hiszen ez attól is függ, hogy milyen élethelyzetben vagyunk, mennyire vagyunk hajlamosak szomorkodni és a materializmus három fajtájából melyik igaz ránk.

Fotó: Yv/vipix / Northfoto
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.