Vallásos kollekciókkal tepernek a divatkirályok

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bizarr vagy sem, a kereszténység most menő. Ha Szűz Máriás, vagy keresztes felsőt vesz,nem lő mellé.

A vallás manapság nagyon, már-már túlságosan trendi. Keresztes fülbevalókkal rohangáló lányok, rózsafüzért hordó fiúk: ki gondolta volna, hogy a katolikus egyház tekintélyes szimbólumai egyszer divatos kiegészítőként szolgálnak majd? Az utcai divat persze mindig a felsőbb körökből jön: nemrégiben a Givenchy használta fel a vallásos szimbólumokat őszi-téli kollekciójához, majd Ricardo Tisci – a ház kreatív igazgatója – fogta magát és ismét vallásos jelképpel díszített pulóverrel rukkolt elő. És akkor még nem beszéltünk az ausztrál tervezőről, Karla Speticről, aki egy teljes kollekciót szentelt Jézus arcképének. De társít-e majd viselőjük bármiféle vallási jelentést ezekhez a darabokhoz? Összeszedtük a legfeltűnőbb kreációkat.

A divatban elvileg nincsenek szabályok, amíg a gátlások és a merészség engedi, a tervezők igyekeznek minél jobban feszegetni az eredetiség határait egy sajátos, sokszor provokatív, de sikeres kollekció érdekében. A 2013-as őszi/téli bemutatókat egyértelműen a vallás szimbólumaira, pontosabban a kereszténység elemeire és védjegyeire alapozva alkották meg a tervezők, és itt nem csak a Givenchy-ről van szó, hanem olyan luxusmárkákról is, mint az Alexander Mcqueen, a Valentino, Jean Charles de Castelbajac illetve J.W. Anderson. Ne lepődjön meg, ha apácaimitátor kislányokkal és Madonna jelképet viselő fiúkkal fut össze az utcán, ugyanis ez az új divat. Azt már nem garantáljuk, hogy tisztában vannak-e vele, ki volt az a Szűz Mária és mire való a rózsafüzér, dehát a divatért mindent, ugyebár.

Valentino és J.W. Anderson is az apácákra esküszik

Hófehér, élere vasalt klerikális gallérokkal ellátott földig érő fekete ruhák – mi másra asszociálnánk első hallásra, mint az apácákra. Igen, a divat királyának kikiáltott olasz Valentino efféle ruhakölteményekben álmodta meg a XXI. századi nőket, hál' istennek javaslata nem kötelező jellegű, hisz ebbe a nők nagy része valósággal belebolondulna. Farsangi bálra vagy temetésre tökéletes viselet, máshová viszont nem tudjuk elképzelni egyik kreációt sem – talán a combközépig érő fekete Valentino ruhát, de még ezt is neccesen. Nézze meg a szűzies kreációkat a galériában!

Galéria ikon

24

Galéria: Vallásos kollekciókkal aratnak a divatkirályok
Fotó: Pascal Le Segretain / Europress / Getty

A Givenchy meglátta a potenciált a vallásban

A Tisci tervezte Givenchy kollekció valahol a szent és megszentségtelenített közt mozog. "Sokan elkönyveltek és leírtak miatta, de számítottam erre, vállaltam a rizikót. "– mondta el "keresztény-kollekciójára" reagálva a divatház egyébként nyíltan katolikus vezetője, akinek a kritikusok imádták elképzeléseit. A sikereken felbuzdulva Tisci ismételten bibliai alakok fejével díszített pulóvert tervezett, noha ez kivitelezésében eltér a Givenchy-tól megszokott stílusjegyektől. Tisci a szintén divattervezőként tevékenykedő Benjamin Shine-nal kollaborálva alkotta meg az első ránézésre uniszex, fekete-szürke színkombinációt ötvöző pulóvert, melyen a Madonna fényben megvilágított arca látható. A minta a tervezőpáros szerint a Givenchy férfi részlegének 2013-as mintáinak interpretációja, melyet külön kérésre készíti el a Givenchy, így az ár is ismeretlen – valószínűleg okkal. A pulóvert itt tekintheti meg, a galériában pedig összeszedtük a legmerészebb Givenchy- elképzeléseket.

Orrnyereg piercing és keresztény arckép: merész párosítás a Givenchynál.

Alexander McQueen - a kollekció, amit még az atesita alapító is imádna

A szürreális ruháiról elhíresült Alexander McQueen divatház 10 kreáción keresztül mutatta be a dekadens pápaság divatos sikkjét: a kifutón elsőáldozókra, angyalokra, apácákra, papokra és bíborosokra hajazó figurák alakjai tűntek fel és csupán a túlzott szegecs, toll, fodor, fehér gallér és kristálymaszkok használatból következtethetett az ember arra, hogy valójában divatbemutatót lát.
A style.com egyik kritikusa szerint a divatház úgy ragadta meg a katolikus egyház végletességét, hogy az még az alapító tervező és egyébként nyíltan ateista Lee McQueen szívét is melengette volna. McQueentől már megszoktuk a forradalmian újító, a legkisebb részletekre is figyelő hozzáállást, így a műalkotással is felérő ruharemekek nálunk abszolút csillagos ötös kategória.

Az Alexander McQueen kollekciója valószínáleg az egyébként ateista Lee McQueen szívét is melengette volna.

Dolce & Gabbana - olaszos giccs, tökéletes részletek

Egyetlen tervezőnél sem szembeszökőbb az egyházi trend, mint az olasz Dolce&Gabbana duónál. Domenico Dolce és Stefano Gabbana már 2011-ben is előszeretettel hangoztatta, hogy az ikonográfia hőn szeretett Szicíliájukra, valamint mindazokra a hagyományokra és gyökerekre emlékezteti őket, amiket DNS-ükben hordoznak, így senki se lepődjön meg annak túlzott használatán. "A rózsafüzér valóságos ékszer, amit póló alatt vagy fölött is lehet viselni, miközben játszunk a kontrasztokkal." A tervezőpárost legutóbb a bizánci mozaikok inspirálták, megalkotva ezzel apostoli kollekciójukat. Az már más tészta, hogy az olasz kontextusból kiemelve már csak vakító giccsparádét látunk, de így képeken és a kifutón elnézegetve azért beleszerettünk egy-két darabba. Utcára nem biztos, hogy felvennénk, de néha tényleg olyan érzésünk támadt, mintha festménybe burkolták volna a modelleket.

A Dolce&Gabbananál a részletekre is ügyeltek, ez a táska úgy fest, akár egy műremek.

Karla Spetic - hasvillantás Jézussal

Az ausztrál divatheteken felvonuló Karla Spetic kollekciója is egyértelműen a kereszténységet, egészen pontosan Jézus alakját helyezte a középpontba. Spetic összeállításait látva nem látunk túl sok eredetiséget a tervezőtől: "Na, a Givenchynek már bejött ez a vallásos téma, akkor én sem hibázhatok" – gondolhatta bölcsen a tervezőnő, majd megalkotta ezt a rendkívül színes, a kortárs művészetből bőven merítő kollekciót, bár azt nem értjük, a hasvillantós ruha hogyan fér össze Jézus bűnbánó tekintetével. Spetic rendkívül művészien a rózsaablakokat nevezte meg kollekciója ihletforrásként, ami jobban megnézve valóban érvényesülhet a tervező egy-két kreációján, amikért mi nem vagyunk különösebben oda.

Spetic állítólag a rózsaablakokból inspirálódott, mi viszont csak a siker hajhászását látjuk benne.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért éppen a vallást szemelték ki maguknak a divattervezők, azt mindenesetre érdekes látni, melyik tervező miként értelmezi és alkotja újra saját művészi látásmódja szerint a krisztusi jelképeket és szimbólumokat, a rizikó csak ott van, ha viselőjüknek lövése nincs arról, Krisztus feje fölött miért van glória.

A tervezők kreációit seperc alatt másolják le az olyan fast fashion üzletek, mint a Zara, vagy a Romwe és adják el – az eredeti árhoz képest – töredék áron, ennek köszönhetően pedig boldog-boldogtalan mászkálhat a Madonna szimbólumos felsőkben. Jogukban áll-e a tervezőknek hóbortot csinálniuk a vallásból, vagy pont az ellenkezőjéről van szó, és pont, hogy jót tesz a dolognak? Tisztában kell-e lennünk egyes szimbólumok jelentésével vagy enélkül is magunkra húzhatjuk? Mit gondol, belegondoltak-e ebbe a divattervezők, vagy már azt hiszik, bármit megtehetnek? Ön viselne Jézus arcképével borított felsőt vagy földig érő fekete ruhát, vagy meghagyja az apácáknak?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

gr
gr
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.