Ezért ne vásároljon barátnőkkel

Olvasási idő kb. 4 perc

A ruhaüzletekben kószálva gyakran látni egyedül vásárolgató nőket, de inkább az az általános, hogy barátnőik gyűrűjében, vagy partnerüket vonszolva vizslatják a nők a kínálatot. Persze ahány ház, annyi szokás, van, aki a magányos válogatásra esküszik és van, aki csak a kiválasztottak szűk körével képes beszerezni ruhatára legújabb darabjait.

stockfresh 63597 happy-young-girls-standing-with-shopping-bags s

De mégis ki jár jobban? Úgy tűnik, ez hasonlóan megosztja a nőket, mint a bugyi vagy tanga kérdése. Igaz, házi felmérésünk szerint a magányos farkasok vannak többségben.

„Jobban szeretek egyedül vásárolni, mert akkor nem befolyásol senki. Ha pasival megyek, akkor sietni kell, ha barátnővel, akkor meg úgyis azt akarja rám tukmálni, ami nem áll jól. Nem azért, mert nem kedvel, csak ilyenek a nők. Persze szeretek barátnőket elkísérni, ha ők vásárolnak, hogy rájuk beszéljek valami nem odaillőt. De van olyan barátnőm is, aki a telefonjával lefotózza a felpróbált ruhát, átküldi a pasijának, és csak akkor veszi meg, ha az leokézza, hogy megveheti” – írta Éva, akinek véleményével jó páran egyetértettek. Persze vannak középutasok is. „Egyedül is szeretek vásárolni és jól megválasztott barátnővel is. Pasival viszont nem, mert az türelmetlen, gyerekkel pedig végképp soha” – osztotta meg tapasztalatait Zsófi.

Tünde is szereti a magánakciókat, de tudja, hogy párban ez a tevékenység is szórakoztatóbb.  „Legjobban egyedül szeretek vásárolni, mert akkor van időm megfontolni a dolgokat, nem frusztrál, hogy a másik már sietne. Viszont így nincs visszajelzés. Ráadásul, ha turkálóba megyek, a legjobb barátnőm mindig talál valamit, ami pont jó rám. És még egy gondolat: ha turkálok, annyi ronda cuccot szoktam találni, hogy muszáj felemelve bemutatni a barátnőmnek egy kellően szemét és vicces megjegyzés kíséretében.”

És persze van, akinek semmi nem jó. „Nem szeretek egyedül vásárolni, mert ilyenkor nincs, aki a lelkemre beszélne és ilyenkor valami oknál fogva még hamarabb túl akarok lenni az egészen. Ennek általában sok gyors, ám rossz döntés a végeredménye. Persze ha barátnővel vagy pasival megyek, akkor sem lehet rábeszélni olyan cuccokra, amelyeket nem szúrtam ki magamtól. Felpróbálom, de általában röhögve fordulok ki a próbafülkéből. Valahogy mégis inkább olyan ruhák kerülnek bele ilyenkor a kosárba, amiket biztosan hordani fogok. Kivéve, ha a másik fél is sokat próbál, mert ilyenkor sokat kódorgok a sorok között, és valami mindig rám ugrik a vállfákról, amit nagyon nem kellene megvenni. Nehéz eset vagyok, nem tagadom” – vallott Eszter.

1056528z

A nagy kérdést, mármint hogy érdemes-e barátnőkkel vásárolgatni, vagy inkább egyedül vágjunk-e neki a boltoknak, a Guardian egyik szerzőjének is feltette egy olvasó. Hadley Freeman szerint egy vidám, barátságos és önzetlen személy a tökéletes választás, hiszen így elég szórakoztató lesz a vásárlás, a kísérőnk biztosan nem nyafog majd amiatt, hogy a harmadik Zarába is beráncigáljuk és nem panaszkodik amiatt, hogy ez a túra rólunk és csakis rólunk szól. Persze a kegyetlen őszinteség sem hátrány, jó, ha van valaki, aki megmondja, hogy a peplum nem éppen a mi műfajunk.

Azt persze Freeman is elismeri, hogy nem könnyű megtalálni azt a személyt, aki megfelel ezeknek a feltételeknek. Neki pont van kettő is, de tudja, hogy a legtöbb emberi lény vagy túlzottan bátorít, vagy porig rombolja az önbecsülésünk és ugye egyikre sincs igazán szükségünk. Persze bármennyire is szereti az ismerőseit, valójában ő is legszívesebben egyedül megy el vásárolgatni. „Bármennyire is értékesek (néha) a barátok tanácsai, ha nem bízhatsz a saját döntéseidben, akkor máséban sem. Végülis te hordod majd ezeket a ruhákat, nem a barátaid” – írja.

Ön kivel vásárol szívesen?

Lakatos Márk szerint sem jó ötlet, ha barátokkal megyünk vásárolni. „Sokszor az a gond a vásárlásnál, hogy stresszesen megy oda valaki, eleve frusztrálja a gondolat, hogy neki vennie kell valamit. A vásárlást játéknak kell felfogni. Egyedül kell elmenni, lehetőség szerint a barátnőket sem szabad elhívni, de a családtagokat végképp nem” – nyilatkozta a stylsit korábban. Erre a fontos szabályra Stílusterápia című könyvében is felhívja a figyelmet. „Lehetőleg menj egyedül. A túl nagy társaság – főleg a pasik – nagymértékben csökkentik az esélyét annak, hogy igazán jól érezd magad. Barátnőt is csak akkor vigyél, ha hasonló az ízlésetek, és ő is legalább annyira tudja, hogy mit akar, mint te. Nincs annál frusztrálóbb, mint amikor egymást lovalja bele két barátnő a sikertelenség érzésébe.”

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • világom
Az iPhone-ok nagyon durva szóval cserélik fel Donald Trump nevét
Az iPhone-ok nagyon durva szóval cserélik fel Donald Trump nevét

Az iPhone gyártói ezzel magyarázzák a Donald Trump neve kapcsán felmerülő hibát.

február 27., 14:00

  • Mindennapi
Új automatákat tesztel a MOHU: ebben különböznek a mostaniaktól
Új automatákat tesztel a MOHU: ebben különböznek a mostaniaktól

A MOHU által tesztelt új automaták egyszerre akár száz italosdobozt és -palackot is képesek befogadni.

február 27., 13:35

  • Szülőség
Erőszakos tartalmak öntötték el az Instagramot: ez az oka
Erőszakos tartalmak öntötték el az Instagramot: ez az oka

A szülők kiakadtak az Instagramon terjedő erőszakos videók miatt.

február 27., 12:40

  • Testem
Ez a kozmetikum pont az ellenkezőjét teszi annak, amit ígér
Ez a kozmetikum pont az ellenkezőjét teszi annak, amit ígér

Persze csak annak, aki óvatlan az összetevőket illetően, és így csak fokozza a bajt.

2 órája

  • Offline
Beperli iskoláját a lány, aki kitüntetéssel érettségizett, mégsem tud írni-olvasni
Beperli iskoláját a lány, aki kitüntetéssel érettségizett, mégsem tud írni-olvasni

Egy 19 éves lány pert indított iskolája ellen, ahol képtelen volt megtanulni írni és olvasni.

február 27., 14:36

  • Offline
93 éves az amerikai modell, de negyvenesként is megirigyelheted a külsejét
93 éves az amerikai modell, de negyvenesként is megirigyelheted a külsejét

Ez a modell igazán kortalan, senki meg nem mondaná, hogy közelebb van a 100-hoz, mint a 80-hoz.

február 27., 14:36

  • életem
Egy magyar város néphagyományát kritizálják az interneten: zaklatást emlegetnek
Egy magyar város néphagyományát kritizálják az interneten: zaklatást emlegetnek

Néhány felhasználó szerint komoly gondok vannak a népszokással.

február 27., 15:10

  • Offline
Reptérként működött a Duna vize: nézd meg a hangulatos fotót
Reptérként működött a Duna vize: nézd meg a hangulatos fotót

A vonatjegynél kicsit drágább volt így utazni, de talán a menetrend feszesebb lehetett.

február 27., 16:00

  • Édes otthon
75 ezer forintra bírságolnak, ha nyitva hagyod a kapudat: ez az oka
75 ezer forintra bírságolnak, ha nyitva hagyod a kapudat: ez az oka

Elég egy nyitva felejtett kapu ahhoz, hogy mélyen a pénztárcánkba kelljen nyúlni.

február 27., 12:10

  • világom
Sokakat sokkolt a Ryanair: erre készülnek 2025-ben
Sokakat sokkolt a Ryanair: erre készülnek 2025-ben

Nagy változások jönnek 2025-ben a Ryanairnél.

február 27., 18:30

  • Offline
„Én vagyok az apád” – melyik filmből származik az ikonikus mondat?
„Én vagyok az apád” – melyik filmből származik az ikonikus mondat?

Mi mondjuk az ikonikus mondatot, neked pedig válaszolnod kell, mely filmben hangzott el – ha imádod a nagy klasszikusokat, könnyű lesz a kvíz.

február 27., 06:46

  • VIP
Ez okozhatta Gene Hackman és felesége halálát
Ez okozhatta Gene Hackman és felesége halálát

A hivatalos vizsgálat még tart Gene Hackman és felesége tragikus halála ügyében.

február 27., 11:10

  • Testem
Ez az egyszerű teszt megmondja, mennyire számítasz még fiatalnak
Ez az egyszerű teszt megmondja, mennyire számítasz még fiatalnak

Egy könnyen és gyorsan kivitelezhető fiatalságteszttel ellenőrizheted, hogy milyen az egészséged, és mik a kilátásaid.

február 27., 06:00

  • világom
Észak-Korea hosszú idő után először engedett be külföldi turistákat
Észak-Korea hosszú idő után először engedett be külföldi turistákat

Nemzetközi összetételű turistacsoport juthatott be a Koreai NDK-ba.

február 27., 10:36

  • életem
Így festett az első mobiltelefon 1973-ban: nem véletlenül hívták téglának
Így festett az első mobiltelefon 1973-ban: nem véletlenül hívták téglának

A világ első mobiltelefonját alig lehetett kézbe venni. Mutatjuk, hogyan nézett ki!

február 27., 06:30

  • Édes otthon
Ne használd tovább a postaládád, ha ezt találod benne
Ne használd tovább a postaládád, ha ezt találod benne

Fontos, hogy a következő hetekben ezt mindenki ellenőrizze a postaládájával kapcsolatban a szakemberek szerint.

február 27., 11:40

  • Offline
A világ legdurvább labirintusa: keveseknek sikerül kijutni belőle segítség nélkül
  • világom
Ilyen a világ leghosszabb alagútja: 57 kilométeren át száguld benne a vonat
Ilyen a világ leghosszabb alagútja: 57 kilométeren át száguld benne a vonat

A japánok, ha csak egy hajszállal is, de csupán ezüstérmesek ebben a versenyben.

február 27., 16:46

  • Testem
Öt évig napi egy szelet kenyéren élt ez a nő
Öt évig napi egy szelet kenyéren élt ez a nő

Életveszélyes állapotba került, de aztán csoda történt.

február 27., 08:20

  • Offline
Űrhajósokat zárt karaténba a NASA
Űrhajósokat zárt karaténba a NASA

A Nemzetközi Űrállomásra tervezett útjuk előtt két héttel karanténba kerültek az űrhajósok.

február 27., 08:36

  • Testem
Nem kapta meg a védőoltást, meghalt a kisiskolás gyermek
Nem kapta meg a védőoltást, meghalt a kisiskolás gyermek

Egy gyermek lett a védőoltás-tagadás legújabb áldozata.

február 27., 09:36

  • Mindennapi
Többszörösére emelkedtek az adók ebben a magyar városban: van, aki milliós tételt fizet
Többszörösére emelkedtek az adók ebben a magyar városban: van, aki milliós tételt fizet

Egyeseknek a duplájára, másoknak a hatszorosára nőtt az idén befizetésre váró adójuk az emelés következtében ebben a városban.

február 27., 08:07

  • világom
Ez az ország teli van lakatlan nagyvárosokkal: kísérteties itt élni
Ez az ország teli van lakatlan nagyvárosokkal: kísérteties itt élni

Nagyszabású városépítési projektek, vadonatúj otthonok, amelyekből csak a lakók hiányoznak. Ebben az országban 65 millió lakás áll üresen.

február 27., 08:50

  • Édes otthon
Ez a forint már nem sokáig érvényes: mutatjuk, mi a teendőd vele
Ez a forint már nem sokáig érvényes: mutatjuk, mi a teendőd vele

Több címletű forint érvényessége is lejár a jövőben.

február 27., 07:46

  • Szülőség
Autóval ment neki az óvodának a 11 éves gyerek, mert megváratta az anyja
Autóval ment neki az óvodának a 11 éves gyerek, mert megváratta az anyja

Valójában el akart hajtani. Nem sikerült.

február 27., 07:26

  • VIP
"Bízom az egy százalékomban" - Mécs Károlytól legendás szerepével búcsúzunk
"Bízom az egy százalékomban" - Mécs Károlytól legendás szerepével búcsúzunk

89 éves korában meghalt Mécs Károly, a nemzet színésze. Nemcsak színpadi színész és rendező volt, egy legendás rajzfilmfigurát is megszólaltatott.

február 27., 09:56

  • világom
Drágulhat a magyarok kedvenc nyári itala: ez az oka
Drágulhat a magyarok kedvenc nyári itala: ez az oka

Még nem tudni pontosan, mennyivel.

február 27., 09:06

  • életem
Döbbenetes: ennyi évet fiatalodik az agyad, ha két hétig nem internetezel
Döbbenetes: ennyi évet fiatalodik az agyad, ha két hétig nem internetezel

Néhányan önként vállalkoztak arra, hogy két hétre lemondanak a mobilnetezésről. Már ilyen rövid idő alatt is bámulatos a változás.

február 27., 07:00

  • világom
Az ISS a kezdetekkor és ma
Az ISS a kezdetekkor és ma

február 27., 16:42

Érdekességek