A karakter, az. Mert a divatban ennél csapongóbb és szélsőségesebb évtized nem sok volt.
A nyolcvanas években volt pénz. Sok. Mindenre. Gazdasági fellendülés volt, vagy mi, még ha nem is a világnak azon a felén, amit Magyarországnak hívnak. A sok pénz pedig nem takarékosságra, hanem esztelen költekezésre készteti a népet, mert belefér hülyeségeket venni. A vadul költekező hangulatra pedig a ruhák, házak, autók és hirdetések tervezői valahogy reagálnak. Nem szürke pamuttoppal, hanem túlzásokkal, a több több filozófiával. Jöhet a szupersportkocsi, vagy a szegényebbeknek a hatalmas válltömés, csillogó ruha, sok smink, kövekkel kirakott szemüveg. És az arany. Mert a nép megveszi, sőt, követeli.
A hajak is hogy megnőttek, elszabadult a tupír, a platinaszőke, és rózsaszín csíkok kerültek bele. Ebből egy is sok lenne, pedig egy frizurán belül is előadták. Nem voltak hülyék, csak belefért, miért ne? A szem és száj is hangsúlyos volt egyszerre, amit ma csak Kiszel Tünde és a prostituáltak engednek meg maguknak, azóta aranyszabály: vagy mosómedvének vagy szopósra fesd magad, te lány! Anyáink simán szopós mosómedveként mulattak, mert lehetett herdálni a festéket.
Mert a csajok. A csajok tehetnek mindenről. A hetvenes években elkezdték szedni a fogamzásgátlót, ettől a nyolcvanas évekre kinőttek a tökeik is. A széles vállaik viszont nem, legfeljebb az NDK-ban. Jött a válltömés, mert a csajok hatalmat kaptak, a ruhák csípőben keskenyek és vállban szélesek lettek, mint a férfiak. A nyolcvanas években a nők egészen a kortárs művész pozíciójáig merészkedtek, ami egy sokkal hímsovinisztább és középkoribb világ, mint bármi, akár a politika, vagy a vállalatvezetés. Cindy Sherman és Barbara Kruger ( a "vásárolok, tehát vagyok" szlogen megalkotója) talán a legközismertebbek, előttük egy nő legfeljebb ruhatervező lehetett, mert az még inkább kézművesség, de megmondó képzőművész? Soha. Ők nem átallottak műveikben is a nők helyzetéről értekezni.
A nagy válltömés szorosan összefügg a férjünkéhez hasonló piaci lehetőségekkel, ne haragudjunk rá olyan nagyon. Drasztikus is, ronda is, sokaknak fáj, de a változás mindig ilyen.
3:00-nál, még sohasem dolgoztam senkinek aki idősebb lenne nálam. És nő.
De ez nem volt elég, mert a nyolcvanas évek az egyénről szóltak (mert az egyénnek volt elég pénze, hogy megvegye amit akar, és az az egyén már lehetett egy önálló nő is), azt pedig nem lehet lefedni egy irányzattal. A ruhatervezők és a márkanevek kiemelten fontosak lettek, mert a mindenki számára nem elérhető termékekkel (pl Versace) egyértelműen ki lehetett fejezni egyéniséget és anyagi helyzetet. A sok harcos egyéniség miatt egymásnak ellentmondó trendek jöttek létre, menő volt a férfias sziluett, de a fekete csipketop a fekete fűző felett viselve is, á la Madonna, aki az évtized egyik jelentős stílusikonja volt. Rémesen nézett ki valóban, de nem volt menő szürkének lenni! Ami pedig nem szürke, sokaknak nem tetszik, ezért látjuk most bénának. Így kerülhetett ki az utcára az edzőcucc is. Mennél dolgozni mackóban és tornacsukában? Pláne full sminkkel, kreppelt frizurával kombinálva? Ugye nem. Sőt, ma a teszkóban is ciki a susogós. Akkor ez teljesen rendben volt, kényelmesen akarsz lenni, van rá pénzed, hajrá, azt csinálsz amit akarsz, mert fontos vagy!
Képzeljék el a munkahelyükön ott ül Sigourney Weaver a Dolgozó Lányból, George Michael a Whamből, Madonna és néhányan Adidas mackóban és tornacsukában. Mindenki sminkelve, akár George is. Kis túlzással így mentek a dolgok, azonos társadalmi rétegek nem egyenruhában jártak, mint most. Persze a különböző társadalmi rétegek öltözködése is sokkal kontrasztosabb volt. Versace csak keveseknek járt, de az ötletei gyorsan leszivárogtak a néphez is, de ez ma is így van.
A túlzások keresése mutatkozott meg a túlméretes fazonok kialakulásában is, ami pár éve megint felbukkant a trendekben. Ma ebben is csak a túlzást kifogásoljuk. De recesszió idején a mini és a szűk kerül mindig előtérbe, nincs mitől félni. Spórolva nem lehet sok alapanyagot felhasználni.
A férfiak is a szélsőségekbe menekültek, a kemény csajok mellett próbáltak új identitást keresni. A metroszexuális lény először bukkant fel. Nem volt divat az arcszőrzet, de a színes ruhák, és a fülbevalók annál inkább, hawaii és törökmintás ingek, persze a zakókban hatalmas válltömések. Ki is volt az évtized férfi stílusikonja? Hát Jacko. Nem valami szexi és semmiképpen sem férfias. Képzeljünk el egy Madonna vs. Jacko iszapbirkózást. Madonna bicepsze felrémlett? Reggelire bedarálná a kis nyámnyilát. Mehetne a jelenetbe Grace Jones is...
Hopp, spandex rulez!
Nem csak a ruhaipar, az autóipar is lubickolt a pénzben, nem mint most. Az ötvenes években elszabadult amerikai tanulmányautó-őrület után (azt hitték ők a Föld urai, de a Szputnyik csak kiherélte őket) a nyolcvanas években nekiszabadultak a szupersportkocsik. És nem csak tanulmány szintjén. Olyan ikonok születtek, mint a Ferrari Testarossa, BMW 8-as sorozat, és megjelent az első Saab kabrió, a legenda szerint azért, mert egy amerikai márkakereskedőnek az kellett. 2009-ben ezek a kereskedők lehúzzák a rolót, nem kabriót követelnek.
A nyolcvanas évek óta nem volt karakteres trend. Most egy darabig nem is lesz, viszont megnézhetjük, hogy zár be néhány akkor született divatház.
