Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Ökotej Zrt.
Az Ökotej Zrt. megajándékozta szerkesztőségünket 120 darab túródesszerttel, miután szembesültek azzal, hogy a túrórudi-teszt során mennyi káros anyagot vittünk a szervezetünkbe. A cég képviselője, Seszták Miklós figyelmeztette a társaságot, hogy ne a hagyományos értelemben vett túró rudira számítsunk, hanem egy kicsit másabb állagú töltelékre, mert a cég a lengyel piacra gyártja a terméket, és hazánk igencsak egyedülálló módon használja a túrót. Azaz, sehol a világon nem fogyasztják savanyú vagy édes, illetve darabos formában.
Az Ökotej az édességet, mint kiderült nem véletlenül nem hozza forgalomba hazánkban: a piac ugyanis telített. A prémiumkategóriásként hirdetett rudi, már első látásra különbözik kollégáitól, ugyanis egy büdös szót sem érettünk a csomagoláson, a szavatosság kivételével. Bezzeg a lengyelek. „A Baton Mleczny nevű terméket nem csak a neve miatt volt nehéz feldolgozni. Nem vagyok jó teszter, mert a csokoládéallergiám miatt csak a legkevésbé koncentrált kakaót tudom befogadni, ennek bevonata pedig annyira tömény, rusztikus, hogy egy falat után le kellet mondanom róla. Az sem lett volna megoldás, ha a tölteléket kicsorgatom a csokoládé-bevonatból, és elfogyasztom, mert az körülbelül annyira ízlett, mint egy méregtelenítő tea” – mondta Dns, aki igazat mondott, hiszen a csokibevonata 60%-os.
Ttl-nek teljesen más élményei voltak a külcsínről, és mondhatni szépirodalmi magasságokba repítette az élmény. „A ökorudi nagy előnye, hogy bírta a hőségtesztet. Miután négy napig nem tudtam ránézni, és az asztalon aszalódott, később még fogyaszthatónak bizonyult. Csak kicsit olvadt meg a csoki, ami jót tett neki.” Az Ökotej Zrt. nem véletlenül vonja be ilyen megbízhatóan a krémtúrót, ezzel ugyanis heteket nyernek a lejárati időn. Hatvan napig vígan elél a hűtőben, az asztalon pedig biztosan kibírja négy napig. Tudjuk, teszteltük. „A belseje nem a megszokott darabos rudihatást kelti, inkább olyan, mintha gumicukorra folyatták volna rá a kakaós mázt. Valahogy olyan érzetet kelt, mint amikor a Szindbádban Latinovits Zoltán a kenyérre üti a csontból a rezgő velőt. Na, jó, azért mégsem teljesen olyat.” Pk ezzel szemben valószínűleg felfogta, mikor említettem, hogy krémtúrót lel majd a belsőben, nem pedig hagyományos túrót, és ezt figyelembe véve nyilatkozott az őt ért élményről. „Az első harapás után kissé elkerekedhettek a szemeim, mivel Pöttyös-rajongóként kissé szokatlan volt az erősen roppanós külső és a szinte folyékony belső a vaníliás rudiban. Más élmény, de nem rossz. A második helyen a citromos végzett, a harmadik pedig a natúr lett.”
Suze a belsejét is támadta, mert állítása szerint miután túljutott a kemény és zord külsőn, nem érzete magát a mennyországban. „A vaníliás túl édes, a natúr érdektelen, a kókuszosat pedig eladományoztam, mert a kókuszos édességek egyetlen sikerült formája szerintem a Bounty csoki.” A tesztben részvevő gyerekek kivétel nélkül annyit mondtak, finom, de szüleik ezen nem lepődnek meg, hiszen minden, ami egy kicsit is édes: nekik csakis kellemes lehet. Összegezve: átszámítva a cirka 100 forintért kapható desszert utóízre senki nem panaszkodott, de jóval töményebb, mint egy megszokott magyar rudi, a töltelék állaga viszont egy hazai fogyasztó számára olyan furcsa lehet, mint rajongani az epilálásért.
