Megtanultunk profin pálinkát kóstolni

Tulipán formájú pohár, 2 centiliter mennyiség, óvatos forgatás, illatolás, szájüregben megforgatott apró korty. A másfél millió liter hazánkban lefőzött pálinkát el is kell fogyasztani. De nem mindegy, hogyan. Pálinkakóstoláson jártam, és az ott hallottak alapján összefoglalom a mesterkurzust.
 


Az első Pálinka Champion Gála sajtótájékoztatójára éhgyomorral érkeztem, és jól megbántam: fényes nappal kissé bizonytalan járással és pálinkaszagú lehelettel botorkáltam hazafelé az Andrássy úton.



A rendezvényen Savanya Klára pálinkaszakértő avatott be minket a kóstolás titkaiba. Megtudtuk, hogy a pálinkát aperitifként vagy az étkezés végén szokták inni, de felhasználható különböző ételek, sütemények ízesítésére is. Az ajánlott kóstolási sorrend az almatermésekből, a bogyós gyümölcsökből, majd a csonthéjasokból áll, utoljára pedig a törkölyt kell kóstolni, amelyik a szőlő préselése után visszamaradt szilárd részekből főzött pálinka. A pálinkaszakértő sajnálatát fejezte ki, amiért a törkölypálinkát általában nem szeretik az emberek, holott szerinte a kékszőlő mazsolás, diós illata és íze a pálinkák királyává teszi a törkölyt.

Aki tudományosan és profin szeretne pálinkát inni, felejtse el a stampedlit és szerezzen be egy talpas, tulipán formájú poharat. A felfelé szűkülő pohár ugyanis megakadályozza, hogy az ital felett kialakuló illatfelhő elszökjön. A kóstolási mennyiség sem mindegy. A pálinkás pohár legöblösebb részéig 2 centiliter tölthető, amely a legideálisabb kóstolási mennyiség, főleg, ha az ember többféle pálinkát szeretne kóstolni anélkül, hogy kidőlne.

Miután kitöltötték a 18 fokosra hűtött pálinkát, meg kell szemlélni a nedűt: a jó pálinka víztiszta, kivéve az úgynevezett ágyas pálinkákat, amelyeket aszalt vagy friss gyümölcsön érlelnek, de a fahordós érlelés is elszínezi a pálinkát. A vizuális vizsgálatot az "illatolás" követi. Ha a pálinka illatában fellelhetők a gyümölcsre jellemző aromák, akkor nagyon jó pálinkáról beszélhetünk, mondta Savanya Klára.

Ha az illatot levettük, jöhet a kóstolás. A pálinkát finom, kicsi kortyokban kell ízlelgetni. A szakértő szerint a legjobb, ha egyszer "körbeforgatjuk a szájüregben, majd utána engedjük le a torkon". Van olyan pálinka, amely a szájban és van, amelyik a garatban érezhető igazán. Rossz jel, ha pálinkaivás közben megborzongunk.

A bemutatón ízlelgettünk a málnát, a kajszit, a meggyet és a törkölyt, a végére pedig már igazi szakértőnek képzeltük magunkat, főleg, hogy a szárazpróbát is elvégeztük: kóstolás után az üres pohárba szimatolva csodás gyümölcsillatot éreztünk, amelyből megállapítottuk, hogy a pálinka szép. De akkor már tulajdonképpen mindent szépnek láttunk.
Oszd meg másokkal is!
Címkék
Érdekességek